Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak az én párom ilyen igénytelen? Hogyan lehetne ezen változtatni?
Figyelt kérdés
Mindketten dolgozunk, így sajnos nem tudok 0-24 órában házitündérkedni, nagyon sok a túlórám és hétvégén is dolgoznom kell. A párom egyik nap készített magának rántottát, persze a serpenyőt a tűzhelyen hagyta, én pedig betettem a mosogatóba. Másnap kivette és úgy ahogy volt, úgy főzött benne, nem mosta el egyáltalán, és persze ismét kint felejtette a tűzhelyen. Ha épp kést vagy villát nem talál tisztát, nem mosogatná el azt sem, kibányássza a mosogatóból a többi mosatlan közül és úgy ahogy van azzal eszik. A tűzhely is káosz, nagy nehezen levakarom róla a zsírt, kifolyt dolgokat, másnap meg már megint olyan mint volt, mert a párom annak ellenére, hogy már sokszor szóltam, nem törli le a papírtörlővel, hanem úgyhagy mindent. És bármihez hozzányúl az tuti szétmorzsálódik vagy rácseppen a terítőre. De ami kiverte nálam a biztosítékot, az az volt, amikor kolbászt vittem neki haza vacsorára. Kicsomagolta és tálcán ette meg, majd amikor végzett, a maradékot úgy ahogy volt betette a hűtőbe (üvegpolcos), se tányérra, se semmire nem tette rá és így tiszta zsír/olaj lett a hűtő... Sokszor már annyira igénytelen, hogy a hányinger rám jön, ha például meglátom, hogy a másnapi mosatlan evőeszközökkel eszik... Én elhiszem, hogy a férfiak lazábbak a tisztasággal kapcsolatban, na de ennyire?? Ezt hozta volna otthonról? Lehet ezen valahogy változtatni?2014. nov. 18. 20:17
81/117 anonim válasza:
Utolsó te mit szivtál? Direkt végig olvastam,amit belinkeltel, SENKI nem írta, hogy a komplett házimunkát a nő vinné (csak egy ember, ő is negatív példaként!) . Többen írták, hogy a férjük szeret főzni.
82/117 anonim válasza:
81: Szerintem inkább te szívtál, mert megint nem bírtad az írásomat értelmezni, de ahogy elnézem az adott topikba még csak olvasni se tudtál. Vagy pl. ez "Szerintem nincs, mindig a gyengébb viszi el a háztartást." direkt kerülte el a figyelmedet. Gondolom direkt, hisz az írásomból is csak egy dolgot emeltetek ki, ahogy a kérdező írásából is csak azt emeltétek ki, hogy a pasi mit csinál. Grat.
83/117 anonim válasza:
Na, az volt a kérdés, hogy létezik e tipikusan női vágy férfi munka, erre az illető azt válaszolta, hogy nincs, de mindig a gyengébb viszi. Namost. Az illető igencsak le lett pontozva, tehát nem találkozott a többség véleményével, amit írt. Kettő, mit ért gyengén, mert ez sem egyértelmű, gyenge akarat, gyenge értelmi képességek, gyenge fizikum? Netalán irónia? Mondom, ez egy olyan kérdés volt, amire négy oldalnyi válasz jött, és egy sem írta azt, hogy a férfi semmit ne csinálna. De te az egészből egy mondatot ragadtal ki, hogy a gyenge viszi a háztartást, egyből azonositva magad a gyengevel... Tudod mit, én nem vagyok gyenge, ahogy a nők zöme sem az!
84/117 anonim válasza:
Szerintem a gyenge értelmi képességgel sikerült azonosulnia a 27 %-osnak
85/117 anonim válasza:
Különben csak most értelmezem, amit írtál. Szerintem aki ezt írta, hogy a gyengébb viszi a háztartást csak ironizált, vagy mint sajnálatos tényt írta ezt, és le is lett pontozva. Szándékosan gyengébben írt, és nem nőt mindenesetre. Szerinted 27 százalékos viszont ez a jó? A gyengébb fizkumu szolgálja ki a másikat?? Ettől függ?? Ha asszony többet dolgozik, akkor is szolgálja ki a férjét, mert ő a gyengébb fizkumu? Akkor nagyobb a baj, mint hittem. Mert ha nem szolgalod ki az urad, akkor lenyom egy pofont, mert ő az erősebb, vagy mi? Hazimunka, mint a gyengébbel szembeni abuzus. Haláli...
86/117 anonim válasza:
86: ennyi sötét embert egy kalap alatt. Hihetetlen!
Dehogy értitek, hogy én mit írtam, vagy épp az adott topikban miket írtak. Ugyan már. No, de tényleg, bye!
87/117 anonim válasza:
A 27%-os tipikus példája annak az embertípusnak, aki szembe megy a forgalommal, de természetesen a többiek a h*lyék. :) Az itteni megnyilvánulásai után én nem csodálkozom, hogy otthon csak a házimunkával tud elismerést kivívni. :)
88/117 anonim válasza:
Valaki érdeklődött a séfasszony felől. Azóta ott tart a dolog, hogy mivel valóban fárad, heti egyszer, a nagyobb dolgokat takarítónő végzi, hogy maradjon energiája a családi programokra. Kirándulni, színházba járnak. Teljesen boldog, kiegyensúlyozott a házasságuk. Nem, hogy nem mondja, hanem soha egy ferde pillantást sem ejt el, ami sejtethetné, hogy bármi probléma lenne. Ők inkább áldoznak a segítségre, vállalják, hogy egyesek megszólják őket, mintsem megkeseredjenek. Őszintén, szerintem jól csinálják.
89/117 anonim válasza:
87: ha így gondolod ám legyen. De én legalább azzal elismerést tudok elérni. Bár nem tudom honnét szeded, hogy csak azzal. A kérdező mit ért el a párjával? Milyen elismerést kap tőle? És igen, eléggé sötétek lehettek, ha arra itt toporzékoltok, hogy a világ legtermeszétesebb dolga, hogy nő látja el a házi munkákat, az más kérdés, hogy a férfi is segítsen..., az én férjem is segít, ahogy azt már többször is írtam, de ti csak fröcsögve fújjátok a magatokékat. A kérdező esetében egyenlőre elvárja az igényességet, de magától marhára nem. Én biztos nem tudnám elnézni azt, hogy látom, hogy ott a mosatlan és ahelyett, hogy elmosogatnék inkább beleteszem a koszos serpenyőt. De azt se tudnám elnézni, hogy abból főzzön magának a párom, ki is tépném a kezéből. A kérdező helyett ide jön hisztériázni, meg panaszkodni, arra van ideje! GRAT!
90/117 anonim válasza:
Aha értem, szóval szerinted minden férfi életképtelen, igénytelen, és csak akkor lesz igényes, ha mellette van egy nő, aki mindent megcsinál neki, mindig ott áll mellette nehogy valami butaságot tegyen, mert a férfiak annyira idióták, hogy nyomatékosan fel kell hívni a figyelmüket arra NE egyél a koszos serpenyőből/tányérból, vagy ezt megakadályozandó, gyorsan ki kell kapni a kezükből. Sőt, mivel a kérdező dolgozik a 6. érzékével tudnia kellett volna, hogy a párja épp a koszos serpenyőt készül használni így haza kellett volna teleportálnia, hogy az ominózus akciót megakadályozza. Nyilván a férfiaknak nincs meg az a képességük sem, hogy megnyissák a csapot, a szivacsra mosószert tegyenek és körkörös mozdulatokkal elöblítsék a serpenyőt, ez tényleg bonyolult, én sem hagynám ilyen veszélyes dologgal próbálkozni az uramat, esetleg ha nagyon akar besegíthet benne, de akkor is figyelem, nehogy balesetet okozzon közben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!