Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Csak az én párom ilyen igényte...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak az én párom ilyen igénytelen? Hogyan lehetne ezen változtatni?

Figyelt kérdés
Mindketten dolgozunk, így sajnos nem tudok 0-24 órában házitündérkedni, nagyon sok a túlórám és hétvégén is dolgoznom kell. A párom egyik nap készített magának rántottát, persze a serpenyőt a tűzhelyen hagyta, én pedig betettem a mosogatóba. Másnap kivette és úgy ahogy volt, úgy főzött benne, nem mosta el egyáltalán, és persze ismét kint felejtette a tűzhelyen. Ha épp kést vagy villát nem talál tisztát, nem mosogatná el azt sem, kibányássza a mosogatóból a többi mosatlan közül és úgy ahogy van azzal eszik. A tűzhely is káosz, nagy nehezen levakarom róla a zsírt, kifolyt dolgokat, másnap meg már megint olyan mint volt, mert a párom annak ellenére, hogy már sokszor szóltam, nem törli le a papírtörlővel, hanem úgyhagy mindent. És bármihez hozzányúl az tuti szétmorzsálódik vagy rácseppen a terítőre. De ami kiverte nálam a biztosítékot, az az volt, amikor kolbászt vittem neki haza vacsorára. Kicsomagolta és tálcán ette meg, majd amikor végzett, a maradékot úgy ahogy volt betette a hűtőbe (üvegpolcos), se tányérra, se semmire nem tette rá és így tiszta zsír/olaj lett a hűtő... Sokszor már annyira igénytelen, hogy a hányinger rám jön, ha például meglátom, hogy a másnapi mosatlan evőeszközökkel eszik... Én elhiszem, hogy a férfiak lazábbak a tisztasággal kapcsolatban, na de ennyire?? Ezt hozta volna otthonról? Lehet ezen valahogy változtatni?
2014. nov. 18. 20:17
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ❯❯
 101/117 anonim ***** válasza:
100%

Mi első fizetésből vettünk az ilyen problémák elkerülésére egy mosogató gépet :)


Amúgy az, hogy mit hoz otthonról mellékes. Az számít, hogy milyen szabályokat fektettetek le az elején, mikor összeköltöztetek. Ha mindent megcsináltál helyette, akkor nem fog semmihez hozzányúlni. Ha az elején is bevontad a házimunkába, akkor utána is segíteni fog.


Anyósomnál csillog-villog a ház, patika tisztaságú a konyha. Viszont a fiúk el voltak tiltva mindentől, ami háztartással kapcsolatos. Nálam "ridegtartás" van, mert másoddiploma mellett teljes állásban dolgozom, nincs időm a kanapéhoz vinni a papucsot és megmasszírozni, miközben a lábammal kevergetem a vacsorát. Az elején mondtam, hogy segítenie kell, mert egyedül sok.


Amit megtanultam, hogy a férfiak nem gondolatolvasók. Ha nem mondom, hogy miben kérem a segítségét, akkor az nem lesz megcsinálva. Pont.


Viszont, ha kérem (nem ráparancsolok), akkor készségesen segít. Nálunk ez vált be.

2014. nov. 19. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/117 anonim ***** válasza:
88%
99, tudod a műszak jelentését? Dolgoztál valaha? En sima 8 órás irodai munkát végzek, a legritkabb esetben érek otre haza, 1,5 órát utazom egy nap, ez Pesten még jónak is számít, van, aki hármat. Mesélj már magadról, milyen faluból jöttél, mit dolgozol, mit tanultál? Mert kritizálni tudsz, látom, kíváncsi vagyok a csili Vili lakáson kívül mit értél el eddig az életben .
2014. nov. 19. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/117 A kérdező kommentje:
27%-os, te már annyiszor elköszöntél, hogy te mész innen, miért vagy akkor még mindig itt? Milyen dolog az, hogy a számítógép előtt ülsz, ahelyett hogy a férjedről gondoskodnál? Fent vagy még hajnali 1 órakor is, majd másnap délután 1 órakor már megint itt lebzselsz késő estig. Könnyen beszél az aki otthon mereszti a seggét és eltartják, úgy én is tudnám osztani az észt, hogy kinek mire mennyi ideje van.
2014. nov. 19. 20:15
 104/117 anonim ***** válasza:
95%
Ez a "segít" kiakaszt. Ahol életvitelszerűen lakom, ott nem segítek, akármi is van a lábam közt. Ott végzem a dolgomat. Ha egy férfi elmosogat a saját lakásában, az nem segítség, az a dolga.
2014. nov. 19. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/117 anonim ***** válasza:
0%

102: szerintem te nem tudod milyen a 3 műszak kül még véletlen se hasonlítottad volna össze a te irodai munkád munkaidejével. :D

De akkor leírom csak, hogy tudd: Délelőttös műszak: reggel hattól délután két óráig tart, délutános műszak délután két órától este tíz óráig tart, éjszakai műszak este tíztől reggel hatig tart. Innét kezdve igen, ha délelőttös a kérdező, akkor simán legkésőbb 5re haza érhet és, ha nem is egyből de egy kiadósabb pihizés után is képes lenne mindennap elmosogatni, megfőzni. A délutános műszak már húzósabb, a délelőttök eléggé tréek olyankor, de akkor is meg lehet oldani, ha akarja az ember. Én spec az éjszakai műszakokat szerettem a legjobban, akkor meg aztán pláne alvás után mindenre juthatna ideje. Dehát a kérdező nem akarja, a kérdező papucsot akar magának!


Kérdező, képzeld szabadságon vagyok, és jól esik itt szórakoznom rajtatok! :D Ilyen dolog.

2014. nov. 19. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/117 anonim ***** válasza:
0%
104: a feministák szerint biztos igazad lenne! :D :P
2014. nov. 19. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/117 anonim ***** válasza:
0%
Ja, azért kérdező ne aggódj, holnaptól már mennem kell dolgozni, így hidd el nem lesz rád időm! :D :P
2014. nov. 19. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/117 anonim ***** válasza:
88%
Azt hiszed, szitokszó a feminista, de a hozzád hasonló senkik miatt egyre jobb színben tűnik fel. Úgyhogy vigyorogj csak meg nyújtogasd a nyelved. Ennyi kis öröm hadd jusson neked is, ha már másra nem vagy jó.
2014. nov. 19. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 109/117 anonim ***** válasza:
0%

108: kiknek a szemében tűnnek egyre jobbnak a feministák?

És én miért vagyok senki? Csak, mert nem értek "veletek /feministákkal/" egyet? Komoly!

2014. nov. 19. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/117 anonim ***** válasza:
71%
Azért vagy senki, mert semmire nem vagy jó. Annyi a létezésed, hogy egy faszinak könnyebb az élete, mert nem kell fizetnie takarítónőért, elvégzed neki ingyen? Ez egy senki. Egy statiszta.
2014. nov. 19. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!