Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Csak az én párom ilyen igényte...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak az én párom ilyen igénytelen? Hogyan lehetne ezen változtatni?

Figyelt kérdés
Mindketten dolgozunk, így sajnos nem tudok 0-24 órában házitündérkedni, nagyon sok a túlórám és hétvégén is dolgoznom kell. A párom egyik nap készített magának rántottát, persze a serpenyőt a tűzhelyen hagyta, én pedig betettem a mosogatóba. Másnap kivette és úgy ahogy volt, úgy főzött benne, nem mosta el egyáltalán, és persze ismét kint felejtette a tűzhelyen. Ha épp kést vagy villát nem talál tisztát, nem mosogatná el azt sem, kibányássza a mosogatóból a többi mosatlan közül és úgy ahogy van azzal eszik. A tűzhely is káosz, nagy nehezen levakarom róla a zsírt, kifolyt dolgokat, másnap meg már megint olyan mint volt, mert a párom annak ellenére, hogy már sokszor szóltam, nem törli le a papírtörlővel, hanem úgyhagy mindent. És bármihez hozzányúl az tuti szétmorzsálódik vagy rácseppen a terítőre. De ami kiverte nálam a biztosítékot, az az volt, amikor kolbászt vittem neki haza vacsorára. Kicsomagolta és tálcán ette meg, majd amikor végzett, a maradékot úgy ahogy volt betette a hűtőbe (üvegpolcos), se tányérra, se semmire nem tette rá és így tiszta zsír/olaj lett a hűtő... Sokszor már annyira igénytelen, hogy a hányinger rám jön, ha például meglátom, hogy a másnapi mosatlan evőeszközökkel eszik... Én elhiszem, hogy a férfiak lazábbak a tisztasággal kapcsolatban, na de ennyire?? Ezt hozta volna otthonról? Lehet ezen valahogy változtatni?
2014. nov. 18. 20:17
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/117 anonim ***** válasza:
93%

2014-ben még mindig itt tartunk, hogy a nő dolga egyedül a háztartás??? Persze a napi 10-12 órás munka magától értetődő, de emellett még minden otthon töltött pillanatában suvickoljon, kiszolgáljon? Aki így gondolkodik, meg is érdemki a sorsát, hosszú, boldog, káposztaszagú otthonkás cselédéletet kívánok!De gondolom "az asszony verve jó" jelmondatot is a magatokénak érzitek!!!


Kedves kérdező!

Szerintem ez egyáltalán nem a Te hibád, sajnos a párod ilyen ócska nevelést kapott. Ez változni jó irányba nem fog! Menekülj, amíg teheted!!!

2014. nov. 18. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/117 anonim ***** válasza:
15%
Menekülj, én is azt mondom, de oda, ahol nem kell mosogatni!
2014. nov. 18. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/117 anonim ***** válasza:
100%
Basszus, mint a kölykök, rögtön mindenki: "És te? És te?"
2014. nov. 18. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/117 anonim ***** válasza:
4%
22: már bocsika, de nő vagyok, és igen engem úgy neveltek fel, hogy az én dolgom a házi munka, akkor is, ha dolgozok, és úgy neveltek, hogyha én nő létemre kifogások mögé bújva igénytelen vagyok, akkor ne is várjak csodát a férfiaktól. Ennek ellenére én is eljátszottam, hogy mind erre eszetlenül lázongtam, meg is lett az eredménye, kb. ugyanazok voltak szituk, amiket a kérdező leírt, de ahogy már írtam egyszer ezt is..., érdekes, amint lehiggadtam, és mindennap legalább az alapokat elvégeztem 12 órás melózás után is, de mindennap, egyből párom is tartotta a rendet, elmosogatott maga után, stb. Ennyi, ez ilyen egyszerű.
2014. nov. 18. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/117 anonim ***** válasza:
97%
A normális embereknél ez úgy működik, hogy egyenlően kiveszik a részüket a feladatokból. A férfi kezében is ugyanúgy habzik a mosogatószivacs, ugyanazt a gombot kell megnyomnia a mosógépen, ugyanolyan büdös a kakis pelenka, mint a nőnek.
2014. nov. 18. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/117 anonim ***** válasza:
6%
26: akkor működik így, ahogy írod, amit már leírtam előzőleg. Amíg a nő nem csinálja meg addig a pasitól ne várja el.
2014. nov. 18. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/117 anonim ***** válasza:
100%

Nemtom #27... Engem zavar ha áll a mosatlan a mosogatóban, zavar ha nincs tiszta ruhám. Ha Ezeknek a veszélye fenyeget akkor megcsinálom. És pont. A csodát utoljára 7 évesen vártam anyukámtól, de már abból kinőttem. Nem mellesleg amíg egyedül éltem is megcsináltam.


28/F

2014. nov. 18. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/117 anonim ***** válasza:
6%
28: valszeg te még nem éltél igénytelen nővel. Ha élnél is lehet megcsinálnád egy ideig helyette is akár, de egy idő után igen csak megunnád, és ha téged zavarna, akkor el is hagynád. Nekem ne mond, hogy te olyan jó fej pasi vagy, hogy megcsinálnád helyette a dolgokat. Deha igen, akkor talizzunk! :D :P
2014. nov. 18. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/117 anonim ***** válasza:
100%

22-es vagyok.

Engem meg az apám (!) nevelt úgy, hogy ne a nőt nem attól veszik emberszámba, hogy egész nap cselédet játszik. A férjemnek sem kellett példát mutatnom, mert bármilyen meglepő, őt is úgy nevelték, hogy alapból besegítsen a házimunkába. Felváltva mosogatunk, takarítunk, mosunk, nem esett pánikba, ha egyedül maradt a csecsemővel pár órára, pelenkázott, etetett, stb. Szerintem ettől is társ a társ, ha mindig csak az egyik fél (nő) végzi a házimunkát, az nem egyenrangú kapcsolat.

(És itt most nem arról beszélek, ha a pasi az egyedüli pénzkereső, a nő meg főállású háztartásbeli)

2014. nov. 18. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/117 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom, én nekem van egy szekvenciális rendje a konyhában való tevékenykedésnek. Bemegyek, eszem, elmosogatok és kimegyek konyhából. Nincs olyan pont ahol mérlegelem, hogy hoppá most 3 tényérral 2 pohárral és 5 késsel több van a mosogatóban, és nem én vagyok érte a felelős. Szerintem fel se tűnne ha a nejem nem mosogat (azt viszont nem bírnám ha szutykos tányérból eszik vagy ilyesmi, mint a kérdező férje), ha nem mosogat hát nem. Lehet jó és figyelmes sokminden másban helyette (ha már egyszer elvettem akkor nyilván van ilyen).


28/F

2014. nov. 18. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!