Tudom, hogy rosszat tettem, de most gyorsan kell tanács, SEGÍTSETEK!?

Sziasztok,jó reggelt! :)

Hát,a tegnap estének sok értelme nem volt,eléggé kész volt,mikor hazaért,ivott rendesen.

Azzal kezdte,h megpróbált támadni,hogy én feltörtem a facebookját,azt hitte a bizalom kölcsönös.

Mondtam neki,hogy igaz is, én előbb néztem meg a fb-ját, minthogy ő megpróbált bejutni Nórika p*ncijába,tehát én vagyok a hibás...

Ez a logikai buktató még átjutott a homályos agyán,mindjárt nem támadott.

Azt kezdte bizonygatni,hogy dehát nem történt semmi,és különben is már vége.

Felsoroltam az okokat,hogy miért is sz*rom ezt le teljes mértékben,miszerint:

-Azért nem történt semmi,mert a csaj dobta,és csak csúnyán kihasználta,nem azért,mert a férjem nem akarta.

-Lehet,hogy nem jutott be a bugyijába,de ettől még hónapokig hazudott nekem,mint a vízfolyás,hogy hol volt,mikor és kivel

-Lehet,ha engem vitt volna olyan helyekre,vacsizni,mozizni,bulizni,nem lettem volna az a szemét hisztis hárpia,akinek lát engem,ugyanis 2 éve ki se tettem a lábam a lakásból,le vagyok rongyolódva,fodrásznál másfél éve nem voltam,ha azt a pénzt belém fekteti,én is tudtam volna mindig csinos,kedves és gondtalan lenni.

Erre már csak bambán nézett,mondtam is neki,hogy akkor hagyjuk, kib*sztam az ágyneműjét a kanapéra,hogy lehet ott aludni,ahova eddig képzelte magát,legalább egy álma teljesül. (Ezért az ötletért köszi nektek!!!)

MA reggel rá se bírtam nézni,kiment az ideg belőlem,ami tartotta bennem a lelket. Sírva kérdezte,hogyan tehetné jóvá,annyit mondtam,hogy nem tudom,fogalmam sincs,de ma ne jöjjön haza,mert nem tudom garantálni ,hogy ember módjára tudok viselkedni. Itt már sajnos én is elsírtam magam,de nem bírtam tovább. Kérdezte,meddig ne jöjjön haza,csak ma,vagy...Mondtam nem tudom,de használja ki az időt,hogy eldöntse,mit akar az élettől,hogyan tovább. Itt megint jött a síró kiskutya,hogy ő velünk akarja leélni az életét.

Az ajtóból még visszakérdeztem,hogy igen,és meddig? A következő Nórikáig?

A választ nem vártam meg,én vittem a lánykát oviba,sétáltam egy nagy kört...DE mikor hazaértem az üres lakásba,azért összeestem egy közepes méretű zokogás-rohamtól az előszobában. És mivel 7 éve nem ettem egy jót, ugyanaz a súlyom,pedig szültem 2 gyereket,de rettenetesen odafigyelek,nehogy elhízzak,hiszen a kövér nőket sűrűbben csalják....vettem fél kiló sertéscombot,és most megyek,főzök egy isteni pörköltet. Csak magamnak,a magam örömére,letojván a következményeket. Úgyis ez a divat ebben a házasságban.

Ha valakinek azért van kedve ma beszélgetni,nagyon örülnék,itthon vagyok egyedül a 8 hónapos kisfiammal..és nem tudom hogyan tovább.

Leginkább azt kívánom most,hogy bárcsak ne ültem voltam a laptopja elé. Bárcsak ne tudnám. Bárcsak visszacsinálhatnám az egészet,és inkább lennék boldog ,tudatlan birka.

Pörgetem vissza a hónapokat,éveket,hol rontottam el. Melyik vitát nem kellett volna kirobbantanom,melyik problémát kellett volna inkább lenyelnem,hogy ne jusson el ő idáig.

És folyamatosan felvillan a fejemben annak a vékony-szájú , hegyes orrú nőnek a képe, aki bár fiatalabb egy jó 4-5 évvel nálam,de semmivel se csinosabb,csak a melle nagyobb.

És fáj,hogy ahogy női szemmel olvastam a sorokat,amiket váltottak,mennyire látszott,h a csaj le se tojja,mindig csak a saját problémáját erőlteti,és ahogy a férjem kérdezgeti állandóan,miben segíthet neki,csak szóljon,bármit megtesz. És ahogy írja neki,hogy hiányzol, hideg a kanapé egyedül...úgy ölelnélek..

Igen,le kéne nyugodnom,egyelőre egy nagy stroboszkópnak érzem magam,cikázik,vibrál bennem minden,levegőt is össze vissza kapok.

Igen,pont ezen agyalok,hogy ez már itt nem arról szól,hogy én szeretem-e,vele akarok-e maradni.

Hanem arról,hogy kell-e,érdemes-e, képes vagyok-e egy olyan emberrel élni,aki ENGEM nem szeret...