A feleségem 37 évesen el akar kezdeni egy 5+3 éves egyetemet. Hogy beszéljem le?

Értem a kérdezőt és a válaszolók többségét is, mindenkinél van igazság abban, amit ír.

Kérdező, ha a feleségedet valami egész eddig összegyűlt vágy és komplexus elegye hajtja, hogy még még még tanuljon, jó eséllyel nem fogod tudni visszatartani. Abba az irányba kellene terelni - a kifejezés lehető legjobb értelmében - hogy valami könnyebb, gyorsabb (BA képzés) egyetemi képzést válasszon. Mondom ezt úgy, hogy jómagam is átküzdöttem magam a jogi egyetemen és bár már eltelt a vége óta is 5 év, még mindig tisztán emlékszem az éjszakai/hajnali soha véget nem érő tanulásokra, a fáradtságtól remegésre és hányingerre. A szajvizsga gondolatától egyelőre a hideg ráz (plusz egy 2 éves mellett nincs az az Isten, hogy belekezdjek). Mondjuk én nem úgy kezdtem bele, hogy én ügyvéd/bíró/stb akartam lenni ovis korom óta, akiknek ez volt az álmuk, az egyetem nehézségeit is könnyebben vették. Vagyis nagyon elszántnak és céltudatosnak (is) kell lenni.

Egy szó mint száz, ha belefér a büdzsétekbe szerintem "engedd" , hogy elkezdje, az I. félév ha nem is vízválasztó, de azért elég jó ízelítőt nyújt a tempóra nézve. Aztán lehet ráérez és meglepődsz Te magad is. Ha pedig nem megy, félév után ágyő. Remélem meg tudjátok beszélni, úgy, hogy mindkettőtöknek jó legyen😊

De miért pont jogot akar tanulni? Fejezze be inkább a főiskolát, amit elkezdett, vagy akkor képezze tovább magát olyan területen, ami érdekli, de nem ennyire durva. Mármint azoknak a fiataloknak sem egy életbiztosítás a jogi egyetem, akiknek van idejük karriert építeni, de gondolhatod, hogy nem 43 évesen veszik fel majd belépő munkakörökre (már ha addig tényleg diplomát szerez, azért a legtöbb egyetemista, akit ismerek, 20-as éveiben sem fejezte be időre a tanulmányait, nappali képzésen, kisgyerek nélkül).

Szerintem próbáljatok meg együtt egy olyan alternatívát keresni a továbbképzésére, ami vállalhatóbb és aminek értelme is van, mert oké, szerezne egy jogi diplomát, de szinte biztos, hogy semmire sem menne vele, és akkor kidobtatok egy rakás pénzt és időt az ablakon. Ha jó a nyelvérzéke, akkor végezzen el egy tolmács vagy hivatalos fordítói képzést, az rövidebb is és akkor tudna pénzért -akár jogi szövegeket, ha ez annyira érdekli- fordítani. Az szerintem sem reális, hogy majd éjszaka meg hétvégén tanuljon egy ilyen tipikusan seggelős tananyagot, amihez rengeteg sok idő és energia kell, és tényleg jó memória, mert mondjuk a teljes római jogot bevágni se nem logikusan kikövetkeztethető, se nem könnyen emészthető, de még csak érdekesnek sem mondanám (persze, kinek mi, jogászok pls ne vegyétek magatokra).

Most akkor jó a nyelvérzéke vagy nem? Van amikor azt írod igen,máskor meg nem ment neki. Össze vissza beszélsz és látni hogy le akarod húzni a képességeit.

Ettől még valóban kemény döntés egy jogi egyetem és az a baj, hogy jogászként sem fog sokkal többet keresni ha alkalmazott lesz, márpedig valószínűleg az lesz. Kiépíteni egy ügyvédi irodát, klientúrát még további évekbe kerül.

Beszéljétek át a terveit a jövőr nézve, tegyél fel konkrét kérdéseket.

Nezd kerdezo, olvasd el, amit irok. Bevezeteskent annyit, hogy en harmincas eveimben szereztem egy diplomat, es fogok a negyvenes, otvenes eveimben is, aztan ki tudja hol a hatar.

Nem keso 42-45 evesen uj szakmat, karriert inditani. Imadok tanulni! De!

Ha nincs jo agya, es amiket irtal abbol ezt kovetkeztetem le, akkor hagyja a fenebe, mert anyagi es erzelmi valsagba, akar valasba is viheti a csaladot.

Csak akkor csinalja, ha jo agya van hozza!

Ugyan én egy bő 15 évvel fiatalabban kezdtem el ilyesmit, de hasonló helyzetben voltunk és a párom pont amiatt tartott ettől, hogy hogy alakulnak az anyagiak, ha nekem korlátozott lesz az erőforrásom a tanulmányaim miatt. Én akkor egy az egyben magamra vállaltam a képzés díját és minden terhét, úgy gondolom, hogy ez így korrekt.

Az nem baj, ha az ember felnőtt fejjel vág bele új dolgokba, de úgy gondolom, hogy ezt illik megbeszélni a partnerrel és illik figyelembevenni azt is, hogy mi lesz azzal, ami egy ilyen miatt kevesebb figyelmet kap. Szerintem lehet valakit úgy is támogatni, ha az ember felhívja a figyelmét arra, hogy például anyagilag ez milyen következményekkel jár. Ha az belefér, akkor belefér.

Mi is átrágtuk ezt, tudtam, hogy máshova is kell a pénz és jó lenne, ha a munkára figyelnék, mert nálunk is túl nagy luxus volt egy 5 éves képzés, de végül megegyeztünk, hogy havi 40 ezer forint nem sok és tudom állni magamnak (ennyiből jött ki félévente a tandíj). Végül nem nappali tanrendre mentem, így tudtam dolgozni is, helytállni ott ahol korábban, szóval a kecske is jól lakott és káposzta is maradt.

A férjem maximálisan támogatott, de azt nekem is be kellett látnom, hogy vannak fizikai korlátok, amikről nem tehet és amit nem is várhatok el tőle. Ilyen volt az, hogy csak az ő fizetéséből éljünk 5 éven keresztül. Ez szerintem nonszensz. De ha együttműködőbb lennél, meg lehetne szerintem nálatok is oldani, hogy mindkettőtöknek jó legyen.

Egyetemre meg nem csak az jár, aki pénzt akar keresni... Ha zumba órára járna heti 10 000 forintért, az rendben lenne? Ha varrni, golfozni vagy túrázni akarna, esetleg nyitni egy műhelyet a kert végében magának, ahol barkácsol, ahhoz máshogy állnál akkor is, ha az időráfordítás, a profit és az anyagiak tegyük fel, ugyanaz? Mert igazából szerintem ez a kérdés.