Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Az öcsémet teljesen tönkretesz...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az öcsémet teljesen tönkreteszi a felesége, és nagyon aggódunk érte, de ő nem akar “hétvégi apuka” lenni, ezért nem akar válni. Mit tegyünk?

Figyelt kérdés

Röviden összefoglalva annyit kell tudni az öcsémről, hogy mindig is végtelenül segítőkész és önzetlen ember volt, és ez most sem változott. 5 év után összeházasodtak a barátnőjével, aki egy nagyon makacs és nagyon nagyszájú, határozott nő. Alapvetően sosem volt olyan nagy gond velük az esküvő előtt, néha összekaptak, de ez normális kereteken belül történt. 2018 augusztusban összeházasodtak, amikor a feleség már 3 hónapos terhes volt, aztán jött a baba.

Azóta változott meg minden. A terhesség előtt lett az öcsémnek új munkahelye, ahol azóta is dolgozik.

2019 novemberben derült fény arra, hogy az öcsém állandó fáradtságának nem az az oka, hogy kifárasztja a munka és a kisbaba, hanem az, hogy emellett minden kinti és benti házimunkát ő csinál. Kertes házban laknak, van egy kutyájuk. A takarítást, mosást is ő végzi, illetve megfőz 2-3 naponta előre, hogy legyen otthon kaja. Mellette pedig dolgozni jár, bevásárolni, Nem tudom, hogy a kisbabával pontosan mennyit törődik a feleség, annyit tudok, hogy amikor nem apuka foglalkozik vele, akkor az anyós van ott és segít.

Ne értsetek félre, ez nem tipikusan az a kérdés, amiben mindenáron a sógornőmet akarom rossznak kihozni, higgyétek el, hogy nagyon körbejártam már a témát, és tesómat is kérdeztem, aki legutóbb is a könnyeivel küszködve mesélte, hogy majd meghal, annyira fáradt és hogy mennyire felbosszantja, amikor 12 óra munka után arra ér haza, hogy a felesége és az anyós ott ül a szemétdomb tetején, mint a kiskakas, a feleség az utolsó adag kaját megetette az anyóssal és neki még úgy kell vacsorát készítenie. Persze, jó dolog az önállóság és lehet én vagyok a hülye, hogy nekem 22 év házasság és 2 gyerek után sem teher egy tál meleg étellel várni este a páromat.

Ami még pluszban zavar, hogy szerintem az öcsém mostanában iszik is. Karácsonykor is be volt rúgva, pedig ő sosem ivott. Cigizik is már, stresszes, nagyon-nagyon féltem.

Imádja a kisfiát, ő minden boldogsága, emiatt sem akarna elválni, mert a felesége képes lenne ellene nevelni, és azt nem akarja, meg attól is fél, hogy hétvégi apuka lenne.

Teljesen tanácstalan vagyok. Tudom, hogy nem szabadna ennyire beleütnöm az orrom, de bele kell, mert az egyetlen testvéremről van szó, aki éppen a lefelé vezető út felé tart, és már nem az a boldog ember, aki eddig 36 éven át volt. Szerintem fél az egyedülléttől is, fél a sarkára állni. El sem tudom képzelni, mik történnek még, amiről nem tudok.

Ma is voltam náluk, mostantól gyakrabban fogok járni, és besegíteni ahogy tudok (bár ebből már volt ajtócsapkodás, a feleségének nem tetszett, hogy javasoltam ne dohányozzon bent a lakásban és amikor egyszer elmosogattam a 2 napos koszos edényeket...)


Valaki aki volt már hasonló helyzetben, tudna segíteni? Vagy én túlzom el? Mit csináljak??


2020. jan. 26. 11:19
1 2
 1/16 A kérdező kommentje:
Még kiegészíteném azzal, hogy már sok rokonunk, ismerősünk szólt nekem, hogy az öcsémékkel bajok vannak, illetve hogy még az anyós is ugráltatja és bevásároltat vele. A kollegái is észrevették, hogy baj van, az egyik kollegájának felesége az egyik régi kedves barátnőm, és ő is megemlítette, hogy nagyon kritikusnak tűnik a helyzet.
2020. jan. 26. 11:22
 2/16 anonim ***** válasza:
100%
Érthető az aggodalma. De sajnos ez az öcséd vállalása, ő hagyott mindent, innen már nehéz a visszaút... Te bármit tehetsz, rosszul fogsz kijönni. Öcsédnek kell megerősödni, dönteni, felvállalni dolgokat. Ha segítséget kér, akkor látja, hogy baj van, de amíg hagyja, hogy irányítsák... Ez az ő útja...
2020. jan. 26. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
26%
Annyira tipikus ez de komolyan. Eddig jó volt így neki? Úgy tűnik igen mert nem szólt egy szót sem és hagyta a dolgokat így elfajulni. Nyavajogni a legkönnyebb de hogy tegyen is valamit áh minek azt egyszerűbb elsírni a bajokat de soha nem fog semmit tenni hogy jobb legyen. Nem akar hétvégi apuka lenni? Akkor emelje fel a hátsóját álljon a sarkára és tegyen meg mindent hogy nála legyen a gyerek. Bár ennek az esélye így is kevés. Nem lehet annyira katasztrófa a helyzete ha semmit nem tesz ellene. Te mit tudsz tenni? Semmit. Akármit teszel mondassz stb te leszel a rossz még akkor is ha csak segítő a szándékod. Itt a tesódnak kellene erőt venni magán nem pedig hagyni.
2020. jan. 26. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
76%
Amúgy a feleség előtte is ilyen bűnlusta volt, nem tudod? Mert ha valaki ilyen igénytelen az nem egyik napról a másikra történik.
2020. jan. 26. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
0%

Én azt javaslom az ücsádnek, hogy mosogasson el szigorúan magának, főzzön magának és mosson magának. Az asszony meg fulladjon bele a mocsokba... szomorú, hogy ilyen igénytelen emberek vannak a földön (nemtől függetlenül). Főleg nőként, otthon van ha apránként is, de meg tudná csinálni. Főleg ha anyós ráér a gyereket lekötni, akkor nettó mindennek csillognia kéne. Szóval a gyerek nem kifogás.

Én csak azzal, hogy magamnak csinálnék mindent, passzívn lázadnék, aztán ha hisztizne az asszony, akkor mgmondanám, hogy ő és a drágalátos anyós nyugodtan megcsinálhatnának napközben mindent. Igenis bátran ordítson, ha kell. Az asszony kb kiherélte a tesód! Semmi tekintélye! Ideje lenne valamennyit visszaszereznie!

31n

2020. jan. 26. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
Nehogy odajárj mosogatni!
2020. jan. 26. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
87%

Szerintem váljon el. És előtte gyűjtsön bizonyítékot a koszos lakásra, mosatlan edényre, cigizésre a gyerek jelenlétében. Mivel az asszony nem dolgozik, nincs jövedelme és még csak nem is törődik semmivel így esélyes, hogy megkaphatja öcséd a gyereket. Beszélni kell ismerősökkel, kollégákkal akik látják a helyzet sulyossagat, hogy hajlandóak lennének e tanúskodik a bíróságon. Minél több ember igazolja a lényeget annál jobb. Esetleg néha elhivni valakit aki szembesül a koszzal stb és saját szemével látja és hajlandó elmondani is. Fotókat készíteni akár sunyi módon. Amikor az anyós és a feleség trécselnek ülve közben pedig rom a ház. De legjobbak a kívülálló tanúk. Nekik nem érdekük szétverni egy családot de ha mégis tanúsítják amit irsz annak súlya van.


Ja hát és amit írtak, keresse meg az öcséd a tökeit de gyorsan.

2020. jan. 26. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 Andi80018 ***** válasza:
100%
Hát pedig vagy megrázza magát az öcséd, és végre férfiként viselkedik, vagy agyvérzést kap, esetleg infarktust. Más verzió nem nagyon van. Sajnos az ilyen gyengébb személyiségű férfiaknál gyakori, mármint hogy egy domináns nő elkapja, és nem ereszti, amíg ki nem készül a másik. Folyamatosan beszélj vele, ha tényleg ennyire gáz a helyzet, és mondd el neki többször, hogy kicsinálja magát teljesen, és akkor nem hogy hétvégente, de sose látja többet a gyerekét, és neki mást... Szóval szedje magát össze az tesód, ne legyen nyápic.
2020. jan. 26. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%
Semmi közöd hozzá. A testvéred nem gyerek, nem fogyatékos, pontosan tudja mit csinál. Ha majd annyira rossz lesz neki, akkor elköltözik. Nem akar hétvégi apuka lenni? Önző. Inkább hagyja, hogy a gyerek egy ilyen undorító környezetben nőjön fel, ahol az anyja lusta, az apja meg egy töketlen potenciális alkoholista? Gratulálok.
2020. jan. 26. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
30%
Nők milliói csinálják ezt, hazamennek munka után, és várja őket a házimunka, főzés, takarítás, gyerekkel foglalkozás. Az, hogy egy koszos, igénytelen nő mellett él, az őt is minősíti, mert egyrészt ez már biztosan látható volt a házasság előtt is, másrészt csak azt lehet hülyére venni, aki hagyja magát.
2020. jan. 26. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!