Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Az öcsémet teljesen tönkretesz...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az öcsémet teljesen tönkreteszi a felesége, és nagyon aggódunk érte, de ő nem akar “hétvégi apuka” lenni, ezért nem akar válni. Mit tegyünk?

Figyelt kérdés

Röviden összefoglalva annyit kell tudni az öcsémről, hogy mindig is végtelenül segítőkész és önzetlen ember volt, és ez most sem változott. 5 év után összeházasodtak a barátnőjével, aki egy nagyon makacs és nagyon nagyszájú, határozott nő. Alapvetően sosem volt olyan nagy gond velük az esküvő előtt, néha összekaptak, de ez normális kereteken belül történt. 2018 augusztusban összeházasodtak, amikor a feleség már 3 hónapos terhes volt, aztán jött a baba.

Azóta változott meg minden. A terhesség előtt lett az öcsémnek új munkahelye, ahol azóta is dolgozik.

2019 novemberben derült fény arra, hogy az öcsém állandó fáradtságának nem az az oka, hogy kifárasztja a munka és a kisbaba, hanem az, hogy emellett minden kinti és benti házimunkát ő csinál. Kertes házban laknak, van egy kutyájuk. A takarítást, mosást is ő végzi, illetve megfőz 2-3 naponta előre, hogy legyen otthon kaja. Mellette pedig dolgozni jár, bevásárolni, Nem tudom, hogy a kisbabával pontosan mennyit törődik a feleség, annyit tudok, hogy amikor nem apuka foglalkozik vele, akkor az anyós van ott és segít.

Ne értsetek félre, ez nem tipikusan az a kérdés, amiben mindenáron a sógornőmet akarom rossznak kihozni, higgyétek el, hogy nagyon körbejártam már a témát, és tesómat is kérdeztem, aki legutóbb is a könnyeivel küszködve mesélte, hogy majd meghal, annyira fáradt és hogy mennyire felbosszantja, amikor 12 óra munka után arra ér haza, hogy a felesége és az anyós ott ül a szemétdomb tetején, mint a kiskakas, a feleség az utolsó adag kaját megetette az anyóssal és neki még úgy kell vacsorát készítenie. Persze, jó dolog az önállóság és lehet én vagyok a hülye, hogy nekem 22 év házasság és 2 gyerek után sem teher egy tál meleg étellel várni este a páromat.

Ami még pluszban zavar, hogy szerintem az öcsém mostanában iszik is. Karácsonykor is be volt rúgva, pedig ő sosem ivott. Cigizik is már, stresszes, nagyon-nagyon féltem.

Imádja a kisfiát, ő minden boldogsága, emiatt sem akarna elválni, mert a felesége képes lenne ellene nevelni, és azt nem akarja, meg attól is fél, hogy hétvégi apuka lenne.

Teljesen tanácstalan vagyok. Tudom, hogy nem szabadna ennyire beleütnöm az orrom, de bele kell, mert az egyetlen testvéremről van szó, aki éppen a lefelé vezető út felé tart, és már nem az a boldog ember, aki eddig 36 éven át volt. Szerintem fél az egyedülléttől is, fél a sarkára állni. El sem tudom képzelni, mik történnek még, amiről nem tudok.

Ma is voltam náluk, mostantól gyakrabban fogok járni, és besegíteni ahogy tudok (bár ebből már volt ajtócsapkodás, a feleségének nem tetszett, hogy javasoltam ne dohányozzon bent a lakásban és amikor egyszer elmosogattam a 2 napos koszos edényeket...)


Valaki aki volt már hasonló helyzetben, tudna segíteni? Vagy én túlzom el? Mit csináljak??


2020. jan. 26. 11:19
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
25%
Ott a pont. A legtöbb nőnek ugyanennyi dolga van mint a testvérednek, mégsem jár át sógornőcske mosogatni. Senki nem akad fenn rajta, mégcsak nem is beszélnek róla. Mert az olyan természetes, hogy a nők szívnak.
2020. jan. 26. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:

Sógornőcske? Mi ez a hangnem? Nem jó irányba haladunk. Könnyű mondani, hogy szedje össze magát és hogy váljon el, de nyílván a valóságban nem ilyen egyszerű ez. Meg akkor gondolom itt mindenki legyint ugyanúgy arra, ha a testvérét szenvedni látja? Szép.

Attól mert sok nő ugyanezt csinálja, még ez így elég nagy probléma.


A jó tanácsokat nagyon szépen köszönöm!

2020. jan. 26. 19:32
 13/16 anonim ***** válasza:
100%

Nézd nem arról van szó, hogy legyintunk. Hanem kívülállóként néha tisztábban látni a dolgokat mint ahogy te látod mert te érzelmileg kötődsz. Ami érthető is.

De attól még, hogy nem egyszerű attól még csak ez a két megoldás van: vagy osszeszedi magát ami nem értem miért nem mehetne, hisz hazajon melóból és rászól az asszonyra, hogy ő miért nem tett rendet, mosogatott el stb. Kérdőre vonja. Lehet lesz egy veszekedés mert ehhez nincs hozzaszokva a nő de ez van. Másnap újra. Stb. És persze közben nem teszi meg morogva a dolgokat hanem otthagyja. Esetleg kimos magának. Kaja ha nincs akkor munkából hazafelé felhivja az asszonyt főzött e? Ha nem megáll valahol és jollakik. Másnap ugyanez addig míg nincs változás.

Másik opció elvalik. Ahogy írtam feljebb, bizonyítékot és tanukat gyűjt. Aztán lép.


Egyik sem séta a tengerparton az oké de másképp nem megy. És millióan váltak már.


Milyen tanácsot vártál? Nincsen e valakinek varázspálcája?... Nincsen.

2020. jan. 26. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
Valahol pedig az öcséd hibája is, ezt egyszerűen te is és ő is be kell lásd. Sarkára kell álljon. Lesz hiszti meg veszekedés, de másképp nem lesz változás. Ráér a nő otthon, főzzön, mosson, igenis mondja meg. Amíg meg nem fogja fel a nő, addig kajáljon a férfi valahol hazafele útközben, mosson ki csak magának és a gyereknek. Kell néha a makacs hozzáállás. Ha nem lép fel, akkor nem fog semmi változni! Ha ezek után is csak nyavajogni fog, de nem tesz semmit... Vastagon akkor az ő hibája innentől.
2020. jan. 26. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
52%

Én nem hiszem ezt amit leírtal.

Tudod ez csak a te velemenyed es az ocsedé.

Én szívesen meghallgatnám a sógornõdet.

És jók a megérzéseid:.nem kellene beleutnod az orrod es igy kibeszelni.

En tudom milyen es szerinted a sogornod ezt nem erzi?

Ismerek sok ilyen esetet ahol elmondjak.h a sogorno milyen lusta, pedig valojaban nem olyan.

Es 1x megette az anyjaval a.kajat ha jol ertettem.. ebbol kell ekkora nagy tragediat csinalni? Biztos volt mas kaja is.

En nem veszek be barmit amivel itt sokan beetetnek. Realis vagyok mindket félt nezem es biztos ha meghallgatnam a masik reszt is mas lenne a sztori.

Mint ahogyan itt a legtobb no okosan tudja tanacsolni egybol a valast barmilyen problemara.

Tudod mikor segits a sogornodnek :Ha szeretetbol teszed, ha nem akkor hagyd es ne avatkozzal bele

2020. jan. 28. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
52%
Rólam is hasonlókat terjesztett a férjem. Azt bezzeg kihagyta a sztoriból, hogy akkor kezdett el inni amikor még minden rendben volt. Nem zavarta, hogy a gyerek mellett tántorog. Persze a haveroknak úgy adta elő, hogy egy sört igazán megéremelne meló után de én hisztizek. Azt nem mondta el, hogy az a sör 6db sör meg mellé pár pálinka. Azt mondta nem főzök rá, emiatt rendelnie kell kaját minden nap. A valóságban minden nap főztem, csak épp nem mindig a kedvére, ezért inkább rendelt egy pizzát. Amikor elegem lett, én is ezt csináltam, hátha észreveszi magát. Nem mostam a ruháit, nem mosogattam el az ő otthagyott tányérjait, poharait, nem takarítottam fel az ő mocskát. Erre mindenkinek azt ecsetelte, hogy áll otthon a mosatlan, a kosz. Azt nem tette hozzá, hogy az mind csak az övé volt. Majd elkezdte megcsinálni a dolgokat, akkor persze mártírkodott ő is rendesen, hogy helyettem végzi a házimunkát. Hazug féreg volt, engem tüntetett fel rossz színben mindenki előtt, ők meg persze elhitték, mert nem hallották az én verziómat. Az egész családja szemében egy semmirekellő nő voltam aki MIATT innia kell. Szóval óvatosan ócsárolj bárkit is, nem tudhatod az igazat.
2020. jan. 28. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!