Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Esküvöre gyereket?
Kis esküvönk lesz 65 fővel, és már az elején megmondtuk, hogy gyerekeket nem szívesen látnánk. Nővéremnek van 5 és 9 éves fiú gyermekei. Ma hívott, hogy választottak főételt, a férje marhát szeretne ő meg a gyerekek csirkét. Rákérdeztem, hogy a gyerekeknek kiszállitsák vagy csomagoljuk és majd haza viszik nekik? Szó szót követett és összevesztünk. Most ott tartunk, hogy nem jönnek.
Az anyosa vigyazzhatna a gyerekekre.
Figyu, ez egy kényes kérdés.
Nekem 5 éves a kisfiam. Mi sosem visszük magunkkal esküvőre (minden évben volt minimum 1, amióta megszületett). De ez a mi döntésünk! Ha valaki megszabná, hogy nem vihetjük, oda valószínűleg nem is mennénk el.
Én is úgy gondolom, hogy bizonyos kor alatt csak nyűglődés a gyereknek is, a szüleinek is, de ezt a szülőkre kellene bízni.
Egy szó, mint száz - a nővéreddel értek egyet :-(
Érdekes, itt Németországban abszolút nem divat gyerekeket hurcolászni a lagzira, csakhogy addig ingyen etetve legyenek meg szórakozzanak. Inkább furcsaságnak számít, ha valaki gyerekestül menne.
Párokat szoktak meghívni, nem családokat.
Szerintem maximálisan érthető, ha valaki nem akar gyerekzsivajt, nyavalygást, bőgést, hisztit az esküvőjén, és szeretne egy napot úgy szórakozni a szeretteivel, hogy azok nem a gyerekek seggében lógnak.
Érdekes, hogy ha barátnőről/anyósról/távolabbi rokonról/régi jó barátról van szó akit nem akarnak meghívni akkor mindenki nagyon egyetért abban hogy 'ez a ti esküvőtök, ne hallgassatok senkire, nektek kell hogy jó legyen!!!' és itt mégis mindenki az ellenkezőjét mondja ha gyerekekről van szó... Szerintem ugyanúgy igaz, ha nem szeretnéd, hogy legyenek gyerekek, ne jöjjenek (főleg, ha a meghívón nem volt rajta, hogy jöhetnek akkor a nővéredtől bunkóság, hogy csak így benyögi...)
Meg ha ő viszi a gyerekeket, akkor még lehet +10 ember megkérdezhetné, hogy és az övé?? Az meg elég kellemetlen. Meg mit tudnak élvezni egy esküvőben a gyerekek? Tényleg semmi értelme, hogy ott legyenek. Ha a nővéred nem érti, akkor meg az ő baja :) Nyugodtan szólj neki.
nekünk 70 fős esküvőnk volt. Eszembe sem jutott az, hogy akinek gyereke van az ne jöjjön. Sőt, úgy béreltünk helységet, hogy volt egy kisebb szoba, ahova tettünk be matracokat, és ott elalhattak a gyerekek, volt aki ott szoptatott. Minden felnőttnek a szíve joga, hogy viszi-e a gyerekét, vagy másra bízza, de volt olyan is, aki nem tudta másra bízni így nincs más választása, mint elhozni. Volt vagy 10 gyerek, egyáltalán nem vont le a buli hangulatából.
Most nekem 2 gyerekem van. Én spec nem vinném, azért mert szeretnék szórakozni, de ez az én döntésem lenne. Viszont voltunk a múlkor egy szülinapi partyn, ahol kiválóan elszórakoztatták magukat. Este a kicsit babakocsiba tettük, a nagyoknak megágyaztunk egy külön szobába és hajnal 2-ig ment a móka. Mi szülők pedig felváltva 5-10 percenként néztünk a gyerekekre. Itt sem volt semmi.
Én is megértem a hugodat! A testvéred gyerekeiről van szó, nem a juliska szomszéd kölkeiről!
Azért mégiscsak a testvéred gyerekei. Voltam már esküvőn gyerekként is és felnőttként úgy, hogy voltak gyerekek. Az ég világon senkit sem zavartak. Ha egy gyerkőc elfáradt, elvitték lefektetni. Nem olyan nagy dolog ez.
Ha ennyire számít, hogy ki lehet ott és ki nem, akkor javaslom a kéttanús esküvőt. Max. még néhány nagyon közel álló fő. De azért 65 fő egyáltalán nem olyan kevés, hogy pont a testvéred gyerekei ne férnének ott el. Ráadásul nem is olyan picik már.
Én még soha nem voltam olyan esküvőn, ahol nem voltak gyerekek (a legkisebb olyan fél év körüli lehetett), és nem emlékszem, hogy bárhol úgy viselkedtek volna, hogy az zavaró lett volna, inkább aranyosak voltak.
Ettől persze másnak még nyugodtan lehetett rossz tapasztalata ilyen téren.
Én nem tudnám elképzelni, hogy ha valaha férjhez megyek, akkor ne legyenek ott a testvérem gyerekei, függetlenül az életkoruktól, de vendégként természetesen tiszteletben tartanám a meghívók kívánságát.
Nem tudom, hogy Te mennyire kötődsz az unokaöcséidhez, és egyébként nyilván akkor is jogod van, jogotok van úgy dönteni, hogy nem látnátok szívesen őket a lakodalomban, ha egyébként imádod őket.
Ugyanakkor azt is meg tudom érteni, hogy a nővérednek rosszul esik, hogy egy ekkora családi eseményből szívetek szerint kihagynátok a gyerekeket, mert kimondva-kimondatlanul azt éreztetitek velük, hogy nyűgnek tekintenétek a jelenlétüket.
Nem tudom, hogy Te szeretnél-e majd gyerekeket, de ha igen, és megadatik Neked, hogy lehetnek is, talán egyszer majd megérted, hogy mit érezhetett a testvéred, amikor rákérdeztél az étellel kapcsolatban, hogy "a gyerekeknek kiszállitsák vagy csomagoljuk és majd haza viszik nekik?"
Én azt kívánom Neked, hogy a nővéred is meg tudjon Neked bocsátai emiatt, és Te is meg tudj Neki bocsátani, ha nem gondolják meg magukat, és tényleg úgy döntenek, hogy akkor ők sem vesznek részt a lakodalomban.
(Feltételezem, hogy az ellen nincs kifogásotok, hogy a szertartásra még elmenjenek a gyerekekkel együtt.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!