Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Esküvöre gyereket?
Kis esküvönk lesz 65 fővel, és már az elején megmondtuk, hogy gyerekeket nem szívesen látnánk. Nővéremnek van 5 és 9 éves fiú gyermekei. Ma hívott, hogy választottak főételt, a férje marhát szeretne ő meg a gyerekek csirkét. Rákérdeztem, hogy a gyerekeknek kiszállitsák vagy csomagoljuk és majd haza viszik nekik? Szó szót követett és összevesztünk. Most ott tartunk, hogy nem jönnek.
Az anyosa vigyazzhatna a gyerekekre.
Persze 101-es, csak itt arról van szó, hogy ha VISELKEDNI KELL, akkor nem élvezik a gyerekek.
Az, amit egy másik válaszadó írt, hogy a gyerekek az ebéd közben körbe rohangáltak és a vendégek arcára üvöltve cigánykerekeztek egy teljesen másik eset, AZT nyilván élvezik, DE ez alap esetben nem egy esküvő része szerencsére.
De ha nekem megmagyarázod, mit élvez egy gyerek egy fél-1 órás polgári, majd ezután egy 1-2 órás templomi szertartáson, majd az autáni ebéden, délutáni kávézgatáson, este meg azon hogy a felnőttek inni kezdenek és mulatozni... hát nagyon nem tudom. Nekem 6 évesen nagyobb élvezeti értékkel bírt a homokozó vagy egy mesekönyv.
Kedves Kérdező!
Egyetértek veled. Az én esküvőmre is legzívesebben csak párokat hívnék, de mivel a párom családja az enyém is, nekem pedig nincs igazából senkim, ezért nem nagyon akarok feltételket szabni. Max csak reményedem, hogy az én ruhámat nem csokizzák össze a rendetlenkedő gyerekek.
Tényleg az lenne a jó, ha a szülők tudnának normálisan FEGYELMEZNI, és a kölykök meg viselkedni. Vagy felőlem adjon a kezébe mesekönyvet és nézgesse azt a templomban. De ne csak csitítgassa, miközben hangosan beszél a gyerek. Azzal biztos nem marad csöndben.
Múlt szeptemberben voltam utoljára esküvőn, de felháborítóan viselkedtek a gyerekek! Az egyik mindössze 1 év körüli lehetett. Mind az anyakönyvvezetőnél tett fogadalom közben, mind a templomi esketés közben az IGENek közben visítás, kiabálás hallatszott, ÉRTHETETLEN volt emiatt a LÉNYEG!!! Ha ez az én esküvőmön történt volna, komolyan nem is tudom, mennyire lennék dühös, de legszívesebben kipenderítettem volna a két kölyköt a menyasszony helyében... a szülőkkel egyetemben. Az én esküvőmön ne egy gyerek ugassa telibe a szertartást!
# 103/104
Hát akkor most törődj bele, hogy olyan esküvő ahol minden stimmel ahogy elképzelik nincs. Én voltam olyan esküvőn, ahol nem üvöltött a gyerek de a pap rossz neveket mondott. Akkor mit csinálsz majd lefejeled a papot is vagy mi?
Ekkora hisztit azért egy esküvőből sem kell csinálni. Normális értékrendben úgysem a külsőségekről szól az esküvő.
Már bocs, én nem vagyok ősanya, még gyerekem sincs, 23 vagyok, de ne magyarázza meg nekem senki, hogy nem élveztem 6 évesen a lagzit, mert igenis nagyon élveztem! És a mi lagzinkon is nagyon élvezte a párom húga, én unokahúgom, volt ott vagy 10 10éven aluli, és mind tudott viselkedni!
Attól, mert a ti rokonaitok nem képesek megnevelni a gyerekeiket (vagy szerintetek nem képesek megnevelni), még nem kell minden gyereket ördögnek elkönyvelni...
Én nem azt magyaráztam, hogy nem élvezted, hanem hogy valószínűleg nem viselkedtél, ezért élvezted.
Én is nagyon élveztem a lagzit 4 évesen, édesanyám elmondása szerint a templomban hangosan firtattam, hogy melyik falfestmény nyerte el a tetszésem és melyik nem, ebédnél az asztal alá akartam bújni, 8 órakor pedig olyan lelkesen fogócskáztunk a többi édibédi kisgyerekkel, hogy beleestünk a nagy hévben egy halom tányérba.
Roppant szórakoztató lehetett a vendégek számára.
És ez most olyan, hogy a gyereknek hiába mondja néha az anyukája hogy viselkedjen, ha az udvaron fogócskáznak nyilván nem gondol arra az ember lánya, hogy mind az 5 gyerek beleborul valamibe és összetöri azt.
Nálunk 5 és 6 éves kislányok voltak az esküvőn és nagyon élvezték, a virágokat a szép ruhákat. Inkább a szülőknek volt később gáz, hogy
1. nem rúghattak be úgy
2. a gyerek miatt hamarabb haza kellett menni
De amúgy semmi rosszat nem csináltak, sőt nagyon aranyosak voltak.
Egyébként utálom a gyerekeket úgy általában.
Ha nekünk lesz, akkor nem tudom hogy lesz ilyen eseményeken, nyilván az rosszul esik az embernek, ha nem engedik, hogy vigye a gyerekét, gyakorlatilag megtiltják, mert ők egy család, ők együtt vannak, gyerekestől egy egység onnantól kezdve, hogy baba születik. És azt mondani, hogy hagyd otthon a fél családot az elég bunkóság. Nekem is szarul esne, még akkor is, ha amúgy magamtól úgy döntenék, hogy nem akarom vinni, mert felszabadultan akarok szórakozni, de más az, mikor előírják, hogy a fél családom ne jöjjön.
Hat azert akad egy ket erdekes valasz...
Csak, hogy tudja xx. valaszolo nem 30 ember lesz az eskuvomon. Ertelmes, felnott emberek akik figyelembe veszik a keresem es a gyermekeiket arra a napra mamara/papara bizv.
A meghivottak 99% ott lesz (aki nem tud jonni nem a gyerek miatt nem lesz ott, kozben a tesommal is rendbe jott minden).
Es kepzeld idos oreg vendegek is lesznek!!
De amitol meg padlot is fogtok... a kutyam !!! o is ott lesz (kinti eskuvoi szertartas lesz)
Hát kérdező az azért durva, hogy akkora paraszt vagy, hogy még a kutyád is mehet, csak a gyerekek nem. Ez egy vicc.
Az hagyján, hogy gyereket nem akarsz, de egy kutyát, ami minden fához odapisál, nyálas, és BÜDÖS, mert akármit mondasz, az összes kutya büdös, azt viszed. Na meg, ha véletlen mégis rázendít, még hangosabb is, mint a kölykök.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!