Nem létezik lélek?
Ha az embert biológiai szempontból nézzük, akkor az agy, vagy szív, ezeket mind látjuk.
De sokan azt mondják, hogy az embernek lelke is van, ami megadja, az adott ember személyiségét. Azonban ezt nem lehet tudományosan bebizonyítani, megmutatni, hogy mi is az a lélek.
Vagyis nagy valószínűséggel nem is létezik, az emberek személyisége, viselkedése, gondolata az mind tanult dolog. Attól függően, hogy az adott embernek milyen a környezete, a vele való bánásmód és a körülötte lévő emberek, dolgok, attól függően fog kialakulni a személyisége, mert ezeket az információkat az agy feldolgozza és az alapján alakítja ki a személyiséget. Nyilván minden embernek más az agya, egyedi, tehát ez egyénenként eltérő, ezért is különbözik 2 ember, attól függetlenül hogy ugyanolyan körülmények között nőttek fel, mert az egyik egyén másként dolgozza fel az információt, mint a másik.
Nem létezik lélek, csak a kapott információkból és az adott ember agyi tulajdonságaitól dől el, hogy mi lesz belőle, hogyan fog viselkedni és a személyisége is?
Mindig mondasz valami baromságot, aztán ahelyett hogy megvédenéd, kifejtenéd, támadsz, és más dolgokat követelsz.
Aztán kapsz egy normális érvet, belinkelt kutatási anyagokat, stb, azokat leszarozod, mondasz valami baromságot megint, és ismét követelsz valamit amit megint leszarozhatsz, anélkül hogy értenéd, vagy érvelni tudnál.
Ennek komolyan mi értelme van?
De komolyan?
Tuti arra játszol hogy elfáradjak, mi? :)
Szóval azt írtad hogy a lélek létezése sérti az energiamegmaradás törvényét.
Miért gondolod ezt, hogy képzeled el a működését, és ennek melyik aspektusa sérti?
Kíváncsi vagyok.
"azt írtad hogy a lélek létezése sérti az energiamegmaradás törvényét"
Csak a javítás miatt írom le már sokadszorra: a MŰKÖDÉSE sérti. A létezése nem.
Várom a válaszodat, ahol kifejted, hogy miért - vagy pedig leírod, hogy fogalmad sincs róla.
"a MŰKÖDÉSE sérti."
Tehát azt állítod a lélek működés sérti.
Pontosan hogyan sérti, ez volt a kérdés.
Tehát a lélek azért sérti....mert?
Segíts megérteni hogy mi zajlik abban az elcseszett elmédben, hogy tovább tudjunk menni értelmesen.
Tényleg próbálok veled türelmes lenni....segíts....mivel van bajod?
Szerintem nem éppen egyszerű ez az egész.
Ha például "léteznek" más tartományai is az Univerzumnak, vagy Multiverzumnak, akkor az vajon nem metafizikai létezés a "mi fizikai világegyetemünk" szempontjából? Ha igen, akkor, ha metafizikai értelemben is, de "van létezés a mi általunk megfigyelhető fizikai valóságon túl is".
Erre ugyan nincs bizonyíték, de a nem létezésére sincs, viszont sorra gyűlnek az érvek, amelyek sokak számára egyre meggyőzőbbek.
Ha viszont lehetségesek "más fizikai létezések", azaz metafizikai létezés, akkor miért kellene azokra a mi általunk - egyébként hiányosan - ismert fizika törvényeit vonatkoztatnunk.
Ráadásul az energiamegmaradás törvényének érvényességi tartománya sem egyszerű kérdés.
Példa: [link]
Dávid Gyula: "Görbült téridő (az általános relativitáselmélet)
- érvényes-e az energiamegmaradás az áltrelben? (elárulom: nem)"
Mindemellett hihetünk valaminek a létezésében meggyőződéssel sokféle ok miatt, anélkül, hogy racionális indokokkal teljes körűen meg tudnánk magyarázni meggyőződésünk okát. Pl. ha szeretek valakit, vagy tetszik egy zene, azt nem kell megmagyaráznom, bebizonyítanom, hogy ezek valóságos, bőven elég tudnom és átélnem.
"Ha viszont lehetségesek "más fizikai létezések", azaz metafizikai létezés, akkor miért kellene azokra a mi általunk - egyébként hiányosan - ismert fizika törvényeit vonatkoztatnunk."
Erről legalább 50 bejegyzéssel előbb beszéltünk.
Nem kell.
Az e világunk feltételeinek kell megfelelnie a léleknek, ha itt (is) akar működni.
Ennek nem felel meg.
Ki mondta, hogy "működik"? És mit is kellene annak pontosan jelentenie?
És miért kéne "e világunk feltételeinek megfelelve" léteznie?
Egyáltalán Te mit értesz pontosan -feltételesen- "lélek" kifejezés alatt?
Azért írtam, hogy "feltételesen", mert ha jól értem Te egyértelműen állítod, hogy "élek nem létezik". Javíts ki, ha nem jól értem.
Azért is kérdezem, mert Te tudományos keretek között beszélsz valaminek a tagadásáról, tehát szerintem akkor definiálnod kéne, hogy mi az ami nem létezik.
Szóval, Te miről állítod, hogy nem létezik?
Magam részéről azt gondolom, hogy nem tartunk ott, főleg nem ezen a fórumon, hogy a lélek kérdését tudományos keretek között tudjuk tárgyalni, vagy akár csak pontosan definiálni, hogy mi is az.
De például Gödel óta már a tudományos gondolkodás is elismeri, hogy vannak olyan dolgok melyek igaz voltában biztosak lehetünk akkor is, ha az adott axiómarendszeren belül a konkrét állítás igaz vagy hamis volta semmilyen módon nem eldönthető. Példa: az önhivatkozó paradoxonok köre.
81. Mint írtam a lélek nincs bizonyítva, tehát nem tudjuk hogy létezik e. Ez már önmagában magába foglalja azt is hogy a működését se ismerjük hisz azt se tudjuk hogy létezik e. Egy "képzeletbeli" jelenség ha transzcendensről és nem egy anyagi világbeli jelenségről szól nem képes sérteni egy tudományos törvényt hisz képzeletbeli és nincs köze az érzékelhető világhoz.
Értsd: Írd le pontosan hogy szerinted miért sérti és hogyan, és mivel a képzelet határtalan + létezik a transzcendens fogalma (ami alapból képes "verni" bármilyen fizikai törvényt mert a transzcendens az anyagtól független) képes leszek olyan működést kitalálni a léleknek ami nem sérti az anyagmegmaradás törvényét.
Az anyagmegmaradás valószínűleg csak azt a lélekről alkotott elképzelést sérti ami a te fejedben létezik.
Az a probléma még hogy az szintén csak a te elképzelésedet írja le hogy úgy gondolod hogy a metafizikai és az általunk érzékelhető anyagi világ elkülönül. Más pedig úgy gondolja hogy 1más mellett vagy 1másban léteznek csak érzékelni, mérni nem tudjuk a metafizikait.
Itt tényleg csak 1 dolog kérdéses: A te elképzelésedben hogyan működik a lélek? Ez miben sérti az anyag megmaradás törvényét.
Erre nem érkezett még válasz.
Paradoxa milyen érvek gyűlnek? Csak mert valószínűleg régen arra is gyűltek az érvek hogy a föld lapos, a villámokat Zeusz dobja stb.
A halálközeli élményeket, és a "reinkarnációs emlékekről, utaztatásokról" való beszámolásokat eddig is ismertük. Azt is tudjuk hogy tömegesen fordulnak elő.Ezek viszont tudományos,materiális elméletekkel is magyarázhatóak.
Ami számomra gyanús hogy a testenkívüli élmények valós tartalmát senki nem volt képes bizonyítani, pedig rettentően 1szerű lenne ha valaki képes lenne előidézni. Főleg hogy rengetegen számolnak be az élményről és sok kórházban próbálkoztak a kutatásával, bizonyításával.
Rendben van, lássuk.
A lélek az elképzelések szerint úgy működik, hogy befolyásolja az agy működését (vannak más elképzelések is, de ez a lényeg).
Ehhez a minimum az szükséges, hogy:
1: érzékelje az agy és a környezet állapotát,
2: tudja irányítani.
Ehhez pedig mindkettőhöz szükséges, hogy energiaáramlás legyen az agy és a lélek között.
Mivel másik világot nem ismerünk, erről nem tudunk nyilatkozni.
AZONBAN a mi világunkban igencsak feltűnő lenne egy olyan energiaáramlás, ami egyszer csak eltűnik a semmiben!
VAGY, a másik változat szerint, ahol a lélek is a mi világunkban van (tudod: 2g, 5g, 7g, 21g változatok) - ott egyrészt a lelket is látnánk, másrészt egyszerű lenne megtalálni, csak követni kellene az energiát.
Ez attól is független, hogy ez az energia folyamatos, vagy sem. Mindenképpen mérhető lenne.
De vegyünk egy olyan esetet, amikor a lélek furmányos, és ha mérjük, leállítja a forgalmat!
Nos: akkor igencsak feltűnő lenne az agy működésének hirtelen megváltozása!
Másrészt: "vakon" hogyan dönti el a lélek, hogy mikor hagytuk abba a mérést, mikor kapcsoljon vissza? Meddig élhet az agy lélek nélkül? Itt ilyen kérdések merülnek fel.
Van egy olyan apróság is, hogy semmiféle elvi különbséget nem látunk az emberi agysejtek és a többi állat agysejtjeinek működése között. Tehát akkor vagy mindenkinek van lelke - vagy senkinek sincs.
Viszont most már 1000 agysejtet (ecetmuslica) tökéletesen tudunk követni, és ott egyértelműen nem kell lélek a működéséhez, a fizikai törvények remekül megmagyarázzák. Akkor vajon az emberi agyhoz kell?
Végül: persze, lehetséges olyan csoda, ami elrejti előlünk a lélek működését.
Te már hallottál olyan csodáról, ami folyamatosan működik az emberiség kialakulása óta, minden egyes embernél, minden pillanatban, és a természeti törvényekkel teljesen ellenkezik?
Istennek nem ez a stílusa.
Ja, amúgy testen kívüli élményt elő lehet idézni (csak persze nem lesz valós).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!