Nem létezik lélek?
Ha az embert biológiai szempontból nézzük, akkor az agy, vagy szív, ezeket mind látjuk.
De sokan azt mondják, hogy az embernek lelke is van, ami megadja, az adott ember személyiségét. Azonban ezt nem lehet tudományosan bebizonyítani, megmutatni, hogy mi is az a lélek.
Vagyis nagy valószínűséggel nem is létezik, az emberek személyisége, viselkedése, gondolata az mind tanult dolog. Attól függően, hogy az adott embernek milyen a környezete, a vele való bánásmód és a körülötte lévő emberek, dolgok, attól függően fog kialakulni a személyisége, mert ezeket az információkat az agy feldolgozza és az alapján alakítja ki a személyiséget. Nyilván minden embernek más az agya, egyedi, tehát ez egyénenként eltérő, ezért is különbözik 2 ember, attól függetlenül hogy ugyanolyan körülmények között nőttek fel, mert az egyik egyén másként dolgozza fel az információt, mint a másik.
Nem létezik lélek, csak a kapott információkból és az adott ember agyi tulajdonságaitól dől el, hogy mi lesz belőle, hogyan fog viselkedni és a személyisége is?
Számomra az rendkívül érdekes, hogy mennyire nem akar/nem tud a széles tudományos gondolkodás a lélekkel "dolgozni.
Mert itt ennél a kérdésnél is olvastam hogy sok kutató igenis évtizedeken át kutatta, próbálta tanulmányozni, könyveket, több száz publikációt adtak ki róla, mégis még a puszta léte is folyamatos vita.
Én emlékszem hogy 40 éve még létezett olyasmi hogy parafizikai kutató intézet, ez a Szovjetunióban működött, "nemzetközi" részvétellel -értsd a megbízható tagállamok kutatóival- és voltak publikált eredmények, végeztek kísérleteket telepátiával, gondolatolvasással, akartátvitellel, tárgyak akaratlagos mozgatásával, stb.
Nyilván az USA-nak is volt ilyesmi, néha kiszivárgott CIA-s anyagokból ilyen kísérletekről lehetett olvasni.
Aztán ezek teljesen eltűntek, titkosak lettek, stb.
Személyesen ismerek egy idős (bár ő nem örülne ennek a megfogalmazásnak) hölgyet, aki 40+ éve egy ilyen intézet egyik igazgatója volt a Szovjetunióban, és hihetetlen dolgokat tapasztaltak.
Egyébként azt gondolom hogy a tudomány lassan összeér a spiritualitással.
A fizika már elérte a határait, a kvantumfizika -ami azért lett létrehozva külön tudományágnak, mert nem érvényes rá a fizikai- pedig maga a miszticizmus. Talán az oxfordi vagy a cambridge-i egyetem fizika professzora nyilatkozta, hogy "aki azt mondja hogy érti a kvantumfizikát, az nem érti".
Használjuk, számolunk vele, nagy pontossággal meg tudjuk mondani hogy milyen értéke lesz egy adott részecskének egy valószínűségi pontban, de nem értjük.
"Többek között a Pl a Penor Rinpoche láma volt az aki kijelentette hogy Steven Seagal egy Tulku, Chungdrag Dorje reinkarnációja."
Nem tudom ő ki lehet, mit mondott, de ez olyan kijelentés, mintha azt mondanád hogy ha egy tudós valahol valamikor téved, akkor a TUDOMÁNY hiteltelen.
"Továbbá az hogy a Dalai Láma mit ismer el és mit nem kb annyira mérvadó hogy a Bibliába mit írnak." Szegény....pedig az egész életét, ezt is meg az előző tucatnyit is- "feláldozta" azért, hogy emberiségnek kicsit jobb legyen, te pedig egy mondattal lekicsinyled.
Egyébként szerintem ő például igazi szakértője lenne a lélek témának, azaz a tudomány valódi és hiteles képviselője a témában.
"Mivel a lélek és a reinkarnáció csak hitbéli,fantáziabéli transzcendens fogalom ezért kb bármilyen magyarázat működhet."
Ez nem igaz...sokaknak ez nem "csak hitbéli, fantáziabéli"...ez csak számodra "igazság"....elég lenne helyette egy nem tudom.
Nagyon érdekes hogy a lélek szóra 100+ nyelvben van saját szó, mint a chi(csi, ki, prana, stb) szavakra is. Ami számomra azt jelenti hogy ezeket a "jelenségeket" önállóan fedezték fel, nevezték el.
Ha a világot egy kördiagrammnak tekintem, a "tudomány" nevű tortaszelet csak egy ici pici, 1%-nál is kisebb részt fed le....de persze ezt csak én gondolom így.
De amikor olyan dolgokban is képtelen egyetérteni az emberiség, hogy akkor most lapos-e a Föld, vagy sem, és a saját igazukat lézeres, stb kísérletekkel mindkét csapat igazolja is, ezen sem lepődök meg.
"azt gondolom hogy a tudomány lassan összeér a spiritualitással"
Inkább úgy látom, hogy csak nálad.
Amiket írtál: tudósok ilyet nem mondanak, a tudomány nem így működik. Lehetne egyesével válaszolni, de pár mondat kivételével szinte minden rossz, amit írtál.
"Amiket írtál: tudósok ilyet nem mondanak, a tudomány nem így működik. Lehetne egyesével válaszolni, de pár mondat kivételével szinte minden rossz, amit írtál."
Nyilván a "tanuld magad" c. youtube-os csatorna képviseli számodra a "tudósokat" és a "tudományt".
Fölösleges több helyről belépve lepontozni.
Amit írtál, abban van néhány tudományos mondat.
A többi egyszerűen egy teljesen képzetlen ember fantáziálása, akinek köze nincs a tudományhoz, és nem is érti, mi az.
Ja, és amúgy vissza se olvastad az előző 8 oldalt, ahol a lélekről vitatkozunk.
Gondolom te vagy az az okoska aki mindenhová odaírja "de az energiamegmaradás" -t?!
Komolyan nem értem ha tudod magadról hogy közöd sincs a témához, nem értesz hozzá, nem is érdekel, minek van kényszered rá hogy ideböfögd a butaságaidat a témához?
Még le is írtad hogy lehetne válaszolni, de nem tudsz.
Oké...akkor minek? Komolyan?
Nem azt írtam.
Azt írtam, hogy felesleges, olyan szinten nincs közöd semmiféle tudáshoz.
Az energiamegmaradáshoz sem értesz, de semmi máshoz sem, ami a tudománnyal kapcsolatos. Ezért sem tudod pl. a tudományt a spiritualitástól megkülönböztetni, ami egyébként egyértelműen látszik is az írásodból.
Ami még nem is lenne önmagában nagy baj - de akkor miért írsz a tudományról?
Akkor írjál csak a spiritualitásról, ahhoz talán jobban értesz.
Azt gondolom neked semmi közöd a tudomanyhoz. Néha random ideböfögöd hogy "de az energiamegmaradás...." és közben azt sem igazán érted miről beszélsz.
Értem hogy szeretnél azzal takarózni, hogy te a tudományt képviseled, mert egyszer bementél általánosban egy fizika órára, de ez ennyi..... leginkább butaságokat írsz, és a többiek érveit nem érted, és akkor jön az "energiamegmaradás" ....gondolom ez az emlék megmaradt....
Értem hogy szeretnél hozzászólni, okoskodni, stb "energiamegmaradás...." (🙄) , de akkor legalább végezd el a házi feladatot, nézz utána mi a helyzet a világegyetem "láthatatlanul létező" 95%-ával, a sötét anyaggal és energiával, a kvantummechanika alapjain, a kvantum-információelméleten, ami egy viszonylag fiatal tudományág, és segíthetne jobban miből épül fel a világ, hogy lehet hogy nem anyagi összetevőkből épül fel az anyag....akkormmégis hogyan? Hatással van az anyagra valami nem anyagi? (Akartam még írni érveket, de, aztán rájöttem hogy már rég megírtad választ, "energiamegmaradás..." és "nem válaszolok mert ....." stb.
De alapvetően nem is ezekkel van gond, hanem hogy kijelentesz dolgokat, amikor tudod hogy fogalmad sincs a lélekről, de te kijelented hogy ez így még így van. ....és ráadásul butaságokat is írsz, szóval biztosan nem vagy túl okos, sem tanult szerintem.
121.
122 nek teljességgel igaza van abban hogy a a miszticizmust összehasonlítani a kvantumfizikával teljességgel értelmetlen.
Attól mert még gyerekcipőben van a tudománynak 1 ága még nem lesz köze a a vak hithez. A kvantumfizika megfigyelhető mérhető természeti jelenség azaz tudomány. A transzcendens még mindig csak szubjektív hiten, érzékelésen fantázián alapuló fogalom. Hatalmas a különbség aközött hogy tudjuk hogy egy jelenség létezik de még nem ismerjük a működését, és a között hogy csak hiszünk 1 jelenség létezésében.
Az a hited hogy a tudomány lassan összeér a spiritualitással egy nem új keletű tévhit. Amióta létezik a modern tudományos élet azóta a transzcendens létezését folyamatosan a már ismert de még meg nem értett jelenségek "mögé" próbálták betuszkolni. Ahogy viszont telnek az évek és egyre több dolog működését értjük meg annál jobban szűkül a transzcendensnek a materiális világban elfoglalható helye.
A Segalos sztorim mondanivalója nem az volt hogy egy ember minősít egy egész csoportot,eszmét stb. hanem ismételten az objektív valóság és a személyes hit közti különbségre hívja fel a figyelmet.
Ha valaki tudományos témában téved, azt meg lehet cáfolni mert nem csak személyes hiten alapul az állítás, hanem az objektív mindenki által érzékelhető valóság miatt ellenőrizhető az állítás igazság tartalma.Így a hibát lehet korrigálni.
Amikor Penor Rinpoche Segalos kinyilatkoztatásáról beszélünk, esetleg az ismerősöd kutatói múltjáról akkor semmi kapaszkodó nincs a valóság irányába. Az objektivitás ilyen állításoknál nem létezik csak a színtiszta vak hit.
Tendzin Gyaco pedig nem áldozta azért tucatnyi életét hogy az emberiségnek kicsit jobb legyen, ebbe szimplán csak hiszel.Elég hatalmas a különbség a 2 között. Attól pedig mert rámutatok arra hogy a Dalai Láma spirituális, transzcendens létébe vetett hited nem több annál ami ... tehát hit, attól még nem állja meg a helyét a lekicsinyléses vádad. Nem a jelleméről vagy a tetteiről esetleg a világban betöltött helyéről írtam véleményt. Csak arról hogy az őt körüllengő misztikum nem tény hanem hit.
Arra már ki se térek bővebben hogy milyen sok ember áldozza a bizonyíthatóan létező jelenlegi életét arra hogy a világ jobb hely legyen. És mind ezt a szentség, titulus, vallás vezetői státusz nélkül, sokszor a teljes névtelenség "burkában".
A hitnek nincs szakértője. A hit személyes és szubjektív. Épp ezért nem tudomány és nem "szakérthető".Ennyi erővel a Pápa is a szakértője a témámának csak valamiért a két "szentség" "máshogy érti a szakot".
Az hogy sokaknak ez nem "csak hitbéli, fantáziabéli" ismételten csak a saját hited.
Értsd: Mivel nincs objektív,mérhető,kimutatható jele annak hogy a lélek létezik, amikor egy random ember (nem érdekel milyen hitbéli titulussal rendelkeznek) állít valamit és te azt elhiszed .... még mindig nem lesz több szimpla vak hitnél. Sőt tovább megyek ha a hited személyes tapasztaláson alapszik akkor se lesz több szimpla hitnél mert a tapasztalás nem jár megértéssel. Max ilyen esetben nem vak a hited mert van 1 minimális ok mögötte.
Nem azt kell tudnom hogy a lélek létezik e. Én nem azt az álláspontot képviselem hogy nem létezik. Én azt állítom hogy nincs olyan objektív publikus tény ami mérvadóan arra utalna hogy létezik. És ez nem képzelet vagy hitbéli állítás. Ha úgy érzed hogy tévedek akkor nyugodtan megpróbálhatsz kijavítani.
Annyira nem érdekes. Mivel rengeteg kultúra élt a történelemben és mindet emberek alkották és ezek az emberek rendelkeztek öntudattal, éltek majd megtapasztalták az a számukra értelmezhetetlen jelenséget hogy bizonyos körülmények között az emberek tudata,élete megszűnik nem csoda hogy ugyan arra a jelenségre hasonló magyarázattal próbáltak előállni.
Ennyi és nem több. Ha volt egy jelenség amit az ember megfigyelt, foglalkoztatta de nem értette akkor elképzelt egy az akkori ismereti rendszerével "valószínű" választ. Így született a több tucat isten. És ebből született és a halálfélelemből a több tucat lélek,túlvilág elképzelés.
Az 1% os állításod szimpla hasra ütés. Nem tudjuk hogy mennyit tudunk és mennyit nem. De ez az állításod a diskurzus lényegében amúgy is lényegtelen. Tökmindegy hogy a tudomány mekkora részét ismeri a világnak.
Hogy a te hasonlatoddal éljek a tudomány az a torta ami tudod hogy létezik mert ott van előtted az asztalon és bármikor megeheted.
A transzcendens meg az a végtelen torta mennyiség ami egyes emberek állítása alapján egy végeláthatatlanul mély kút alján leledzik.Ha meg szeretnéd kóstolni akkor nincs más dolgod csak ugorj. Hisz mások is beugrottak már csak nem látták őket viszont (biztos a tortát eszik), mások pedig azt állítják hogy már beugrottak csak tortát nem hoztak soha vissza magukkal a kútból.
Igazából az ilyen tudománytalan már a retardáltság szintjét súroló dolgokban mint a laposföld pont hogy a társadalom azon része hisz mint pl a mély keresztény amerikai redneck közösségek, akik szerint a dinoszaurusz csontokat a sátán teremtette és temettette el hogy a jóravaló keresztény embereket megtévesszék mindenféle "tudományokkal".
Tehát ez a felvetésed se helytálló mert pont hogy nem a tudományos életet minősíti az állításod, hanem a dogmatikus hívők mentalitását.
127. Igazából az anyagos dilemmád tudtommal (nem vagyok fizikus) nem ennyire drámai. Az biztos hogy a tudományos élet semmiféle transzcendens elméletet nem kapcsol a kvantum világhoz.
Az anyagról azt mondják hogy energiából áll. Ami nem meglepő ha a Big Bang elméletet vagy az atom/erőművek/bombák működését vesszük alapul.
Az energia átalakulhat anyaggá és az anyag pedig energiává.
A lélek energiába való projektálása viszont 100% hit 0% tudomány.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!