Miért nem érzi azt ma már senki, amit én éreztem anno?

47: na, itt pont nem hallgatni kell rájuk, hanem megérteni őket. Nem erősködni kell a szülőkkel, mert ők akkor is a barátod szülei voltak, amikor még mindketten pelenkások voltatok, és bizony, felnevelték a barátodat.

Sok szülő van, aki nem érti, mik azok a tanulási nehézségek, ők azt hiszik, lusta a gyerek, és azért haragszanak. Szépen, türelemmel, kitartással meg kell őket kérlelni, akkor enyhülnek. Minden eszközt megragadni annak bebizonyítására, hogy ez nem lustaságból van. Szép szó, kedvesség, kis -jó értelemben vett- "hízelgés" csodákra képes, és máris nincs baj otthon.

50: Hát ha mindenki megmondja a korát, ahogy én leírtam, akkor lehet róla szó :-)

Viccen kívül: írtam, hogyha olyanok. Az én családom olyan. Az idegen nénivel is személyesen beszélgettem órákon át. Az ide kommentelőket ennyire nem ismerem, tehát a vadidegenekre ez nem vonatkozik, értelemszerűen nem is vonatkozhat.

A papuccsal nem vertek, csak a karomra kaptam egyet-kettőt.

Miért, a nagymamámat is megkergette a dédmamám 20 évesen fakanállal az asztal körül 1941-ben, mégis kezet csókolt neki, és egy percig se haragudott. Ez csak ma divat, ahogy tombol az egó.

Én kaptam egy nyakast még 21 évesen, de nem volt rendszeres, ahogy a papucs sem. 1-1 alkalom volt. A férjhezmenésem előtt rángatott meg utoljára az édesanyám a karomnál fogva, utána már nem, mert a férjhezmenés az más. És igen, mi a férjemmel kérleljük az idősebbet a családban, hogy ne haragudjon, és kerüljük az olyan helyzetet, amikor ez kialakulhatna. De már nem fog, mert házasok vagyunk! :-)