Miért nem érzi azt ma már senki, amit én éreztem anno?

39: Szia! Nem tisztem beledumálni, mert a ti helyzeteteket egyedül ti ismeritek, csak kíváncsi vagyok, hogy az egyszer sem fordult meg a fejetekben, hogy ők csak jót akarnak nektek, és néha érdemes rájuk is hallgatni? A tapasztalat kérdése pedig igaz. Az évekkel nem lehet versenyezni, nem is kell. Mire annyi idősek lesztek, mint ők most, akkor lehet azt mondani, hogy annyi tapasztalatotok van az életről, mint nekik most.

Addig meg néha lehet az, hogyha az idősebb mond valamit, akkor ráhallgatunk, mert ő eleve jobban tudhatja a kora miatt, nem?

Mondjuk én nem ismerem a szóban forgó szülőket, mert ha olyanok, akikre nem hallgatni, akkor nyilván nem.

De ha nem olyanok, akkor miért ne?

41: De divat manapság mindenre pszichológust kiáltani! Mindenki másképp szereti a családját. Én meg az idősebbeket eleve jobban is szeretem és tisztelem, mint az átlag.

Volt már, hogy nagyon jól elbeszélgettünk egy idős nénivel, utána hallgattam rá. Mert nem szégyelltem bevallani, hogy valamihez a kora miatt jobban értett, mint én. Idegen néni volt, előtte se láttam, azóta se, soha többet. De a tanácsa megmaradt, használom. Amúgy se vagyok egy "maga mit szól bele" -típus. Ha jól figyelünk, és nem zárkózunk bele a saját egónkba, egy csomó mindent lehet tanulni a világból.

Javítom a 42-es kommentemet:

"ha olyanok, akikre nem lehet hallgatni, akkor nem"

Amúgy ismeritek még azokat a szavakat, hogy:

feljebbvaló

elöljáró

Nekem még volt olyanom is. Ha valakinek mond ez a két szó valamit, ne tartsa magában, írja meg!

De ha azt tudjátok, hogy mi az a:

tekintélytisztelet,

azt is meg lehet írni.

Azt nagyon sajnálom, hogy kihalófélben vannak, és helyét átveszi a nagybetűs EGO.

21-eshez még annyit (már bocsánat, hogy közben így megindult a szám, csak eszembe jutnak dolgok), hogy nem vagyok szent, én is pontosan így éreztem magam 20 évesen, hogy miért én? Bennem is megvan ez a hiba, lázadoztam, mint minden 20 éves, ez a lázadó kor. Nekem később nőtt be a fejem lágya teljesen, kb 25 körül, és akkor láttam be, hogy mindenben igazuk van. Addig teljesen jogosan nem osztottak nekem lapot, miért is tették volna, mikor a magam feje után mentem volna. Utána megint hallgattam rájuk, ahogy benőtt a fejem lágya.

De volt egy apróság, amit a lázadó időszakomban és azóta is megteszek nekik: ha tudom, hogy valami idegesíti őket, akkor nem teszek rá még egy lapáttal és nem idegesítem őket vele. Inkább lemondtam az éjszakai evésről. Legközelebb meg okosabb voltam, előre készítettem be kaját magamnak, tiszteletben tartva az ő lámpaoltásukat. És lám, nem kellett az elköltözés és a papuccsal való kikapás sem, sem pedig az idegességek.

Jut is - marad is elven alkalmazkodni kell tudni sokszor. És sajnos ez nagyon hiányzik a fiatalokból, úgy látom.