Miért nem érzi azt ma már senki, amit én éreztem anno?

A tisztelet nem azt jelenti, hogy a néma szolgájuk leszel.

Én szeretem és tisztelem a szüleimet, és van, hogy ellent mondok nekik. Nem tévedhetetlenek, csak mert idősebbek. Van, hogy nem értek velük egyet, és ők ezt alapnak veszik. Ők is vitatkoztak a szüleikkel. És az ő szüleik is az ő szüleikkel.

Ilyenkor elmondom az én véleményem, ők a magukét. Ha nem tetszik a döntésük, megcsinálom, úgy, ahogy én szeretném vagy beleépítem az ő tanácsaikat az életembe. Nem lesznek örökké ott, hogy fogják a kezemet. Önállósodni kell, ami láthatóan nálad nem vált be. Volt hogy nem úgy tettem ahogy javasolták és rosszul sült el? Igen. Megtörtént a fordítottja is? Igen.

A tisztelet két irányú. Szerintem, a jó nevelés egyik eredménye, ha a gyereked a sarkára tud állni. Akár veled szemben. Ezt nem arra értem, hogy ordíts velük és hisztizz. Hanem, hogy megvédd a saját véleményed, a saját gondolataidat, a jogaidat.

Egy bizonyos kor megélése nem azt jelenti, hogy az illető mindent tud. Nem kell engedelmeskedni nekik, ha te amúgy nem értesz egyet velük. Változik a világ aki 1915-ben született, az nem ugyanúgy gondolkozik, mint aki 1995-ben. Ez természetes.

Senki se mondta, hogy régebben minden jobb volt. Igen, voltak dolgok, amik mostanság elhalványodtak. De az, hogy egy papucs legyél, az mikor volt jó dolog? Régebbi nevelésekben is voltak rossz dolgok, pl a szülőnek mindig igaza van. Ez iszonyat nagy hülyeség.

A gyerekeidet hogyan fogod nevelni? Ha nem eszik meg a kirakott ételt, addig kell ott ülniük? És a lányod például fülbevalót szeretné, rávernél, hogy "azt nem szabad!"

Sajnállak kérdező, ha te így látod a világot.

16/L

Most biztosan nem fogsz tisztelni, mert csak 25 vagyok. Ha 33 lennék, akkor gyakran évvel idősebb lennék, mint te, tehát a véleményem szent lenne, de így, hogy ilyen fiatal vagyok, csak megpróbálhatom leírni a véleményemet és reménykedem, hogy meghallgatod.

20 évesen költöztem el otthonról, rögtön külföldre. Hogy mit kaptam ezért, azt inkább nem részletezném, mert nem volt kellemes, de én kiálltam magamért és kimentem. Egy idő után látták, hogy még mindig nem adtak el prostinak és megbékéltek. Én meg rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb, tanultam, dolgoztam, fejlesztettem magamat. Most már férjnél vagyok és az első babámat várom, egy éven belül saját házat veszünk. Ha 5 éve a szüleimre hallgatok, valószínűleg még otthon élnék, talán egy kis garzonra össze tudnám szedni a pénzt, nem szerettem volna rengeteg élettapasztalatot és ami a legfontosabb, nem ismerem meg a férjemet. Nem bánok semmit! Ellenben a két évvel fiatalabb húgom még otthon él és havonta elmondja, mennyire felnéz rám, hogy meg mertem lépni ezt a dolgot. A szakmámban írta valaki, hogy 20 év gyakorlat jelenthet 20 év tapasztalatot vagy 20 éve elavult ismereteket. Sőt, ha az orvos valamit mond, akkor sem vakon elhiszem, hanem utánanézek és mérlegelem. Többször volt igazam, mint nem. Pl nemrég mentem a dokihoz egy bizonyos panasszal. Elvégeztetett egy csomó tesztet, minden normális. Kérdeztem, nem lehet-e D vitamin hiány, kijelentette, hogy az nem lehet és kész, D vitamin szintet sem volt hajlandó vizsgálni. Én meg bementem a patikába és vettem egy doboz D vitamint. A probléma azonnal enyhült, egy hét múlva teljesen elmúlt. Sőt, már 13 évesen, amikor anyuval vittük orvoshoz a nagymamám kutyáját és elkezdtek autoimmun betegségről meg még millió vizsgálatról beszélni is megmondtam anyának, hogy az autoimmun tünetnek vélt rózsaszín orr az adott fajtánál teljesen normális és az orvos csak le akar húzni minket. Igazam volt.

Aztán lett saját kutyánk, anyáék vették neki a Tesco-s tápot, mondtam nekik, hogy ilyen sz.rral nem kéne etetni, nem hittek nekem... Aztán nem fejlődött rendesen, betegeskedett, az orvos is szólt, hogy normálisan kéne etetni, rögtön hittek nekem. Megint igazam volt, 15 évesen.

Szerinted az lett volna a helyes, ha mindent rájuk hagyok, mert ők a tapasztaltak? És akkor nem ismerem meg a férjemet, a nagyit lehúzza az állatorvos, a kutyánk megbetegszik és fiatalon elpusztul vagy nem fejlődik ki rendesen, a vitaminhiányom megmarad... Csak mert nem mertem azt mondani, hogy bocsi, hiába vagy 2-3x annyi idős, mint én, most nincs igazad?

Rossz hírem van számodra, kérdező. Aki olyan szinten meghunyászkodó, hogy még felnőtt korára sem kérdőjelezi meg mások véleményét, inkább vakon követi az utasításokat, az krónikus pszichológiai eset!

Egyáltalán nem normális, hogy valakinek nincsen egy saját gondolata sem vagy pedig fél megvalósítani azt, inkább behódol másoknak! Az ilyen embereket a legkönnyebb eltaposni, kihasználni!

Ha itt vagy még kérdező:

javaslom elolvasásra a "Mérgező szülők" c. könyvet.

Egyébként az embereket nem azért tiszteljük vagy nem tiszteljük, hogy mennyi idősek. A kor nem érdem. Azért tisztelünk valakit, mert tiszteletre méltó, mert érdemes rá, nem az életkora miatt. Az csak egy szám, önmagában nem jelent semmit.

Nézd, ha neked és a férjednek így megfelel az életetek, akkor jó. Mentálisan ép ember számára nyilvánvaló, hogy ha igazak, amit írsz, akkor te egy bántalmazó családban nőttél fel, ami nem helyénvaló és nem normális dolog. Mivel ezt még csak fel sem ismered, gondolom ezért javasoltak számodra pszichológust.

A leendő gyermekeid érdekében jó lenne, ha meglátnád azt, amiről itt mindenki ír, ki milyen stílusban: hogy nem helyes, nem szabad így gyereket nevelni, ennyire elnyomni, érzelmileg terrorizálni, mint ahogy téged neveltek. Ez nem tisztelet, nem jól használod ezt a szót.

Nézd, kérdező, én 60 éves vagyok.

És elképesztőnek találom, amit írsz.

Mégcsak nem is azt, hogy ilyen családban nőttél fel, elismerem, vannak rosszabbak is. Hanem azt, hogy még 32 évesen is, ezt nemcsak, hogy helyesnek gondolod, hanem még azon sajnálkozol, hogy manapság már nem így nevelnek gyereket. És hogy a gyerekek ma nem olyanok, mint te vagy (voltál).

Megsúgom, régebb sem ez volt a helyes, régebb sem ez volt a normális gyereknevelés, és egészséges lelkületű gyerek régen sem úgy gondolkodott, és érzett, ahogyan te.

Még nekem sem volt kuss, pedig én nagyon rég voltam gyerek. Az ésszerűség határain belül belevontak a döntésekbe. És nem az volt az életem, hogy attól kelljen rettegnem, nehogy valamelyik felmenőm sértve érezze magát.

Amit írsz, az abszurdum. El kellene gondolkodnod az itt kapott válaszokon, még mielött gyereket vállalsz, és belőle is lelki nyomorékot nevelsz.