Miért nem érzi azt ma már senki, amit én éreztem anno?

Apukám alkoholista, amióta tudom használni a mosógépet, tudok főzni-sütni (egyszerűbb dolgokat persze) sz@rik a fejemre! Közel 5 éve semmit sem tud rólam, csak a jegyeimet. Nem tudom tisztelni, nem jó példá számomra az élete!

Nem sziával köszönök dédimnek sem nagyapámnak... lehet hogy ez ókori de engem erre tanítottak. Szóval tiszteljük valamennyire a kort is és a családtagokat.

És a felnőttek tisztelik magukat?? (hülyén fogalmaztam de nem tudtam jobban.) Előadás volt az iskolában a drogokról. Bejön az előadó, köszönünk jónapottal, erre szól a nő: 'tegezzetek nem vagyok hetven éves nagymama'. Így a kort nem tudom tisztelni, nem ad rá lehetőséget!

És a tizen-huszonéveseket tisztelik? Irodalom tanárunk, ha valaki hármast ír akkor leordítja, hogy nem fogja semmire vinni. Ha lány akkor azt mondja, hogy a sarkon fog állni érettségi után. Ha fiú akkor meg, majd a szüleinél fog élni egész életében, és a szülei pénzéből fog szerencsejátékozni. Ha köszönünk a tanárnak ránk sem néz! Pedagógusnapra egy szál virágot és egy ajándékutalványt kapott tőlünk. A reakciója: tegyétek le az asztalra, és akkor ennek örömére hogy meg akarjuk vesztegetni év végén, röpdolgozatot írunk. Semmi köszönöm, vagy egy mosoly. Ha 'elnézést de nem hallottam'-ot vagy 'tessék elmondani mégegyszer'-t mondott valaki akkor elkezdett kiabálni, hogy süket gyereknek nem kell élni meg nem rádió, hogy ismételje magát. Értem én, hogy nem figyeltünk mindig, de attól nem kéne így reagálni. A másik meg: 'kuss legyen vagy a kezedet feldugom' vagy 'szádra ülök, de megfulladsz'. Nem vagyok kutya hogy velem így beszéljen. És ez semmi ahhoz képest amit év közben csinált még. És ő várja el a tiszteletet?

A lényeg, saját tapasztalatból: a gyerekek tisztelik a felnőtteket, de az idősebbek nem adnak rá esélyt NÉHA!

Egy tizenéves lány.

"Tudod te, hogy én hogy vélekedem a nálam fiatalabbakról? Azt még nem is írtam."

Ez jó lenne, ha így is maradna.