A lányom elviharzott 3 napja. Mit tegyek?

Ok, most már nagyon gázos szintre került ez a dolog. Ez az ordibálás nagyon nem kellett volna. A lányod most valószínűleg nagyon magabiztos, mert van hová mennie, így nagy a szája. Innentől azért még veszélyesebb a dolog, mert most már egyszerűbb neki felhúzni az orrát és elhúzni otthonról. Ha most hirtelen nagyon jó fejek lesztek, akkor joggal érezheti úgy, hogy a zsarolással fölétek kerekedett. Ha pedig továbbra is üvöltöztök vele, akkor meg el fog húzni megint.

Szóval innentől ésszel! Tessék vele leülni és töviről hegyire átrágni az egészet. Ismerjétek el neki a saját hibáitokat, kérjetek őszintén bocsánatot! DE! Határozottan beszéljétek meg vele, hogy tanultatok a dologból, de legyen ez az első és utolsó precedens, hogy ilyennel zsarol! Szépen higgadtan, nem ordítva beszélgessetek egy jó nagyot! Ha a képetekbe vágja a dolgokat, akkor is maradjatok higgadtak, mindenképp, és inkább kérjétek meg őt is, hogy maradjon nyugodt, mintsem megint óbégassatok!

A férjed is fantasztikusan reagált, mert jól megerősítette a lányotokat abban, hogy amit csinált az helyes volt, hiszen még akkor is csak üvöltöztök vele, amikor napok óta aggódtok érte. Ha azt látta volna, hogy halálra szenvedtétek magatokat miatta, még lehet, hogy bekapcsolt volna a lelkiismerete, de így most már 100%, hogy teljesen nyugodt a téren, hogy nem is szeretitek igazán.

Legyen ez az egész tanulság arra nézve, hogy ha sértegeted és kritizálod a gyerekedet, akkor az vagy így, vagy úgy, de visszanyal. Mármint itt nem az építő kritikára gondolok, hanem az igazi "kinek képzeled te magad" stílusú földbe dorongolásra.

Azzal h leszúrtátok csak rontottatok a helyzeten.

Most nem h lenyugodott volna h minden rendben van hanem megint belőle csináltatok bűnbakot.

Ez nagyon ostoba lépés volt!

Inkább le kéne ülni megbeszélni a dolgokat, úgy legalább elrendezhetnétek most még jövőbeli újabb kiszökések nélkül.

Gyorsan kéne lépni még mielőtt megint eltűnne.

Ja és a gépét adjátok vissza.

Szóval nektek kuss lesz ezentúl, mert a kisasszony akkor dobbant ismét?

A lelkiismeretere hivatkozásnak némi zsarolás szaga van.

Valóban kellene egy alapos beszélgetés. Ő hogyan képzeli el az otthoni életet és ti hogyan gondoljátok. Kompromisszumot lehet kötni, de irreális elvárásokhoz nincs joga.

" Segíts összepakolni neki, és menjen, ha akar. Tudatni vele, hogy csak látogatóba jöhet, és nem "haza". Ő felnőtt, a húga még gyerek. Egy gyereknek a családban más a státusza, más kötelességei vannak, mint egy felnőttnek. Ha nem tudja elfogadni, menjen. A szüleinek pedig ne adjon ultimátumot, mert nem a macit szüretelik, hanem a málnát. És nem akkor, mikor a málna akarja."

Nem mas a statusza, mivel mindketten a gyerekeik. 18 evesen hirtelen megfordul a vilag, mert egyik naprol a masikra felno? Nem. Nyilvan le se szarjak az erzeseit a szulok, a kerdezoben egy masodpercig nem merul fel, hogy ok a hulyek. Kedves valaszolo, te is egy autoriter akarnok lehetsz, akit tisztelni kell amiatt, hogy "felnevelte" a gyereket. Az a gond, hogy nem muszaj gyereket vallalni. Ha viszont megszuletik, akkor KOTELESSEGED gondoskodni rola es joga van a szeretethez, ez jar neki es kesz, ezt te vallalod es NEM tartozik halaval. Ez a malnas dolog is egy baromsag, normalis ember nem tartja magat felsobbrendunek a gyerekenel. Nyilvan te tartod el, mivel o gyerek, de ettol meg nem kuss a neve. Ha meg 18 evesen kidobod, lelked rajta, de o meg akkor sem felnott, te viszont egy igazi szemet vagy.

Nagyon szélsőséges itt a hozzászólások többsége, ami szerintem nem túl jó. Mindkét oldalnak van igaza bőven, de önmagában mindkét felfogás kudarc. Ha ledorongoljuk a kérdezőt, akkor egyrészt jogos a dolog, mert hibát követtek a férjével, de minden ember követ el hibákat - ráadásul ez az egész jelenet annyira mindennapos, hogy a kérdezőt inkább tök átlagos szülőnek tartom. Ha azt mondjuk, hogy a lánynak nincs joga így követelőzni, akkor ez is jogos, de az az igazság, hogy a sérelmei nem alaptalanok, még ha a módszerei nem is etikusak, ráadásul még csak 18 éves.

Leüvölteni a csaj fejét kétségtelenül hiba volt. Csakhogy ugyanekkora hiba lenne, most hirtelen aggódó jó fej szerepkörbe váltani, mert akkor adnának egy piros pontot a zsarolásnak. Ez pont olyan dolog, mint kifizetni a váltságdíjat egy emberrablónak: lehet, hogy visszakapod a túszokat, viszont sikerélményt nyújtasz az elkövetőknek, akik ebből azt szűrik le, hogy ez bizony, jó biznisz. Nem szabad.

Épp ezért van igaza annak is, aki azt mondja, hogy a lánynak nincs joga követelőzni, hiszen ilyen módszerekhez ne folyamodjon senki, főleg a szüleivel szemben ne. Valóban nem megengedhető, hogy a gyerek zsarolással érje el, amit akar, ennek gátat kell szabni. Itt viszont megint az a probléma, hogy ha a kérdező elmegy ebbe a szélsőségbe, akkor megint ugyanott tartunk, ahol azelőtt: a lány megint le lett dorongolva a földbe, megint nem ért semmit a szava, úgy fogja érezni, hogy a szülei annyira szarnak rá, hogy még az sem hatja meg őket, ha a lányuk lelépne otthonról. Valószínűleg ekkor le is fog lépni, mert a határt már egyszer átlépte.

Mellékesen pedig megjegyezném, hogy szapulhatjuk a gyereket, hogy zsarolja a szüleit, de vajon honnan is tanulta? Hadd segítsek: "Mondtam neki, hogy ha 2 percen belül nem rak rendet, akkor egy hétre elveszem a gépet." Zsarolás a zsarolás ellen, fifti-fifti.

Ezért is írtam, hogy a helyzet innentől nehezebb. Nagyon diplomatikusnak, türelmesnek, de mégis határozottnak kell lenni; egyszerre kell keménynek és rugalmasnak is megmaradni. Szülői részről el kell ismerni a hibákat, bocsánatot kell kérni, de mégis el kell érni azt, hogy a szökéssel fenyegetőzés ne tűnjön eredményes eszköznek a lány kezében.

Kérdező, érdekelne a te véleményed is, mert nagyon csendben vagy. Neked mi a meglátásod, mi a tapasztalat?

Kérdező, nem akarlak elkeseríteni, de ebből már nem lesz semmi. Én írtam régebben, hogy nálunk is mindig nekem kellett pakolnom az öcsém után is.

Nálunk is ugyanez a helyzet, én ugyan egy évvel fiatalabb vagyok a lányodnál,meg tudom érteni őt. Én is kb. egyik percről a másikra lettem elhanyagolva, és persze 5 évesen én se mondtam, hogy "anya, ne hanyagolj el", csak csöndben tűrtem. Pont ugyanazok az érzések voltak bennem, mint a lányodban: elhanyagoltak a kicsi miatt, senki nem szeret a kicsi miatt, nekem kell helyette pakolnom, minden hülyeségéért elnézést kérnem, és ráadásul anyáék mindig neki adnak igazat.

Nekünk tíz év kellett, hogy csillapodjon a helyzet, de már sose lesz olyan, mint régen. Az a baj, hogy ahányszor anyámra nézek (vagy apámra), látom magam előtt a néhány évvel ezelőtt történteket. Tűzszünet van, de nem béke.

Ha sikerül egyetemre mennem, a papám után kapott örökséghez egy csekély összeget kell csak hozzárakniuk egy lakáshoz,de nagyobb részt az én pénzemből lesz. Szerinted normális azon agyalnom, hogy hogy szedem össze később a maradék pénzt, hogy ha nem az én nevemen lesz a lakás, akkor megvegyem tőlük, mielőtt kiraknak, hogy az öcsémnek legyen hol lakni? normális, hogy ennyire nem bízok bennük? Szerintem annyira azért nem. Van ennek a helyzetnek előnye, mert legalább önálló vagyok, és könnyű lesz költözni, mert nem kötődök hozzájuk, de azért talán a nagykönyvben mégsem így van megírva.

Ha gondolod, írj privátot, megpróbálok segíteni, de olyan már sose lesz a viszonyotok, mint a tesó előtt.