Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A lányom elviharzott 3 napja....

A lányom elviharzott 3 napja. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

A lányom nemrég töltötte be a 18-at és úgy gondolja, hogy innentől effektíve azt csinál, amit akar. Sosem volt felhőtlen a kapcsolatunk, nem beszélt meg velem semmit, sokszor volt, hogy konfrontálódtunk. Nem egy huligán egyébként, nem bulizik, nem iszik, nem is nagyon pasizik. Bár az utóbbi időben majdhogynem naponta eljárkál valakivel és nem hajlandó az orrunkra kötni, hogy kivel.

A lényeg az, hogy tegnap ugyanúgy összevesztünk, ahogy általában akkor is, mikor még kiskorúnak számított.

Szerinte én igazságtalan vagyok vele és ott próbálok vele kiszúrni, ahol csak tudok. Van egy nála jóval fiatalabb húga, akivel ők ég és föld. Annyi történt, hogy vacsora után szokás szerint minden kint maradt az asztalon a vajtól a ketchap-ig minden és várták, hogy majd én jövök és elpakolok. Erre utasítottam mindkettőt, hogy pakoljanak el mindent, addig nem mennek ki a konyhából. A nagylányom elrakta azokat a dolgokat, amiket ő vett elő a hűtőből, a kisebbik is, de ugye ott maradt az ominózus vaj, amit a kisebbik vett ki és amit nem volt hajlandó ő elrakni, mondván, hogy nem ő használta utoljára, tegye el a nagyobbik lányom. Erre szó szót követett közöttük, a nagyobbik elmondása szerint nem volt hajlandó elpakolni mivel "10 éve tűri, hogy a kis szaros után pakol és szív". Erre én is elkezdtem ordítani, hogy most azonnal rakja el. Persze erre előjöttek a régi sérelmek, hogy megint igazságtalan vagyok, megint a húga pártján állok, megint ő szív. Elmondása szerint pont nem érdekelte, hogy el kell raknia azt a szaros vajat, csak ezért borult ki a bili. Ott ültek 2 (!!) órát az asztalnál, mert egyik gyerek sem rakta el. Erre ráordítottam a nagyobbikra, hogy legyen már annyi esze, hogy elrakja, mindegy, hogy ki vette elő, rakja el ő. Mondtam neki, hogy ha 2 percen belül nem rak rendet, akkor egy hétre elveszem a gépet. Fel volt háborodva, hogy miért kezeljük úgy, mint egy óvodást és mi az, hogy eltiltjuk a géptől, mintha 5 éves lenne? Felállt, elrakta a dolgokat (amiket amúgy tényleg nem ő vett elő), majd felment a szobájába. 20 perc múlva az apja bejön a nappaliba és kérdezi tőlem, hogy hova ment a gyerek egy hátizsákkal este 11-kor. Ez volt 3 napja, azóta kinyomogatja a telefont, nem láttuk.

Mit tegyek ha hazajön? Ugorjak a nyakába? Én vagyok a szemét?


2014. júl. 25. 13:36
1 2 3 4 5 6 7 8
 21/80 A kérdező kommentje:
Szerinte én mindig is igazságtalan voltam és mindig a húga pártján álltam, akármi volt. Továbbá nem viselkedem úgy, mint anya, gyakorlatilag egy hisztis p. vagyok, akinek lételeme, hogy egyfolytában feszültséget generáljon (persze ezt így soha nem merte a szemembe mondani). Szerinte mindig rajta csattant, ha a húgával nézeteltérése volt, olyan alapon, hogy ő a nagyobb. Továbbá akármit engedek meg neki vagy akármit mondok, fél óra múlva vagy megtiltom neki, vagy ordibálok vele miatta.
2014. júl. 25. 14:07
 22/80 anonim ***** válasza:
58%
Ő dolgozik vagy tanul még?
2014. júl. 25. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/80 anonim ***** válasza:
57%
Okos enged.
2014. júl. 25. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/80 A kérdező kommentje:
Tanul. De ha dolgozna, akkor sem küldeném el.
2014. júl. 25. 14:11
 25/80 anonim ***** válasza:
20%

Ha nekem mondani kellett volna,(akár szépen, akár csúnyán) hogy szedjek le vacsora után, akkor már nem kellett volna se vajat, se semmit elővennem következő vacsorára. Ami nem is lett volna. Azt se mondhattam volna, hogy ez nem igazságos.

Kérdező, ez a te anyai csődöd terméke. Nem 18 évesen kell rászólni a gyerekre, nem is 10 évesen, hogy vacsora után eltakarítunk. 5-6 éves le tudja venni a használt holmit. Az én 3+fél éves unokám viszi a mosogatóba az edényét. Mint most fél órája. A sót helyére tette, pedig nem használja.

2014. júl. 25. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/80 anonim ***** válasza:
96%

"Ott ültek 2 (!!) órát az asztalnál, mert egyik gyerek sem rakta el."


:))) Nem semmi gyerekeid vannak!

Próbáltál már ordítozás nélkül kommunikálni velük?

2014. júl. 25. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/80 A kérdező kommentje:

Itt nem az elpakoláson volt a hangsúly, mint már írtam, hanem azon, hogy azzal, hogy rá hárítottam a húga utáni pakolást, szerinte igazságtalanul, kiborult a bili.

Egyébként nem kell vele ilyen hülyeségeken veszekedni, leszedi ő az asztalt, ha megkérem, itt csak az volt a gond, hogy utasítottam, nem kértem, és, hogy megint a "kis szaros tehet mindenről", engem meg nem érdekel.

2014. júl. 25. 14:14
 28/80 anonim ***** válasza:
96%

"gyakorlatilag egy hisztis p. vagyok, akinek lételeme, hogy egyfolytában feszültséget generáljon"


Ahogy így olvasom a történetet, van benne valami.:)


Basszus, mi lesz, ha nagyobb problemáitok lesznek, minthogy ki rakja el a vajat?

2014. júl. 25. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/80 anonim ***** válasza:
95%
a lanyod meglehetosen pontos jellemzest allitott ki rolad.
2014. júl. 25. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/80 anonim ***** válasza:
96%

Emberek! Nem a vaj a történet főszereplője! :))


A vaj nem tehet semmiről, bár a vele történtek amolyan casus belli.

2014. júl. 25. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!