A lányom elviharzott 3 napja. Mit tegyek?

"utasítottam mindkettőt, hogy pakoljanak el mindent, addig nem mennek ki a konyhából"

na ez, meg az egyeb reakcioid alapjan a ket lanyod nem tizeneves, hanem ugy kb 2 ill. 4 evesek. Abban a korban mukodik ez a nevelesi modszer. Afolott mar onmaguktol elsajatitjak azt, hogy elrakodnak maguk utan mivel ugyanezt latjak (ugye??) a szuloktol.

de ez csak egy pelda arra, hogy miert nem jo otlet nagykoru gyerekkel szemben ovodasoknak valo fegyelmezest alkalmazni.

A gond ott kezdodik, hogy a tisztelet kivivasa helyett a konnyebb utat valasztottad, a hatalmi szot, a parancsolgatast. Nem onkent fogadtak szot neked eddig se, hanem kenyszerbol.

Itt sokat mar nem tudsz tenni, legfeljebb annyit hogy figyelsz hogy a kisebbik lanyoddal mar ne kovesd el ugyanezeket a hibakat.

A nagyobbik lanyoddal meg probalja az apja felvenni a kapcsolatot, hatha neki sikerul, de veletlenul se hasonlo modszerekkel.

Szerintem kamu kérdés mert vannak ellentmondások pl a 3 napja ment el vs tegnap vesztünk össze az apa látja 11 kor menni a lányát hátizsákkal de nem tőle kérdezi meg ott hanem bemegy az anyához és tőle kérdi hova megy.

Viszont érdekes a válaszadók reakciója, hogy mindenki a lány mellé áll amikor nyíltan sértegeti a húgát és folyamatosan dacol a szüleivel. Hogy gyerekként kezelik és tiltanak dolgokat pl számítógép? Erre csak azt tudom válaszolni, hogy mindenkivel úgy bánnak ahogy viselkedik. Ha gyerekként dacol akkor gyerekként büntetik. 18 éves vagy elfogadja az otthoni szabályokat vagy betartja a sajátjait a saját lakásába. Persze ez nem a mostani kérdésben hanem elméleti síkon fejtegetem ki a véleményem mi lenne ha igaz lenne.

A gyerek olyan amilyenné a szülei nevelik... ne csodálkozz ha ilyenek a lányaid, te sem vagy különb a leírás alapján. Ordítozással nem lehet gyereket nevelni, nem jöttél még rá? Illetve lehet, csak épp nem pozitívan fog hatni rájuk.

Hogy mit tegyél? Ezentúl próbálj meg normális ép eszű emberként beszélni a gyerekeiddel.

Nem vagy szemét, egyszerűen csak ugyanazokat a hibákat követed el, mint az összes többi szülő! A lányodnak sérelmei vannak. Ezt meg kell beszélni, nem ordibálni, vagy fenyegetőzni, mert most olajjal akartál tüzet oltani!

Én pasi vagyok, de anyámmal pontosan ugyanilyen volt a kapcsolatom. Alapvetően így felnőtt fejjel azt mondom, hogy neki volt igaza a vitáinkban, de ő meg csak kritizált, veszekedett velem stb. 18 éves koromra én is ugyanúgy lázadtam, üvöltöztem vele, elhúztam otthonról és társai.

Értsd meg, itt már nincs senkinek igaza, ő meg van sértődve, és tüntet, lázad, törleszt. Ezt vagy leülsz vele megbeszélni, vagy fenyegetőzhetsz tovább. Nyilván megvan az oka arra, hogy féltékeny a húgára. Mármint nem azt mondom, hogy igaza van, hanem, hogy valamiféle oka van rá. Pl nekünk itt leírtad, hogy ég és föld, ezt a véleményedet szerintem ő is érzi. Úgy érzi, akármit csinál, nem elég jó neked, a húga mindig jobb.

Te vagy a felnőtt, és te vagy az, aki voltál már az ő élethelyzetében, tekintve, hogy te már voltál 18 éves. Indulj ki abból, hogy a lányod mellőzöttnek, lenézettnek és sértettnek érzi magát. Mindezt az elmondottak alapján a húgával is összefüggésbe hozza.

A felvázoltak alapján azt mondanám, hogy szerintem a húga születésekor rengeteg idődet kitöltötte, hogy a kisebbik lányoddal foglalkozz, ezért vele kevesebbet törődtél. Mivel sem időt, sem energiád nem volt a nagyobbik lányodra elég, ezért - bár te nem vetted észre - de csak akkor foglalkoztál vele, amikor valami rosszat csinált, ezért a szidás vs törődés arány felborult, ezért úgy érzi, nincs egy rendes szavad hozzá, csak bántod.

Bár az én gyerekem még csecsemő, de mégis azt figyeltem meg magamon és másokon is az életem során, hogy ott van az az általános iskolás korszak, amikor a szülőnek leginkább arany élete van, hiszen a gyerek már viszonylag önálló, de még szófogadó. Ilyenkor szabadul fel a legtöbb ideje a szülőnek, mert a gyerek nem lóg a nyakán, és ez az a korszak, ahol ezzel a fellélegzéssel a legtöbb szülő megalapozza a saját rémálmát a kamaszkorra azzal, hogy nem eleget törődik a gyerekkel, csak türelmetlenül rászól, ha valami hülyeséget tesz.

Az én példám is ez volt. Anyám egyedül nevelt, dolgozott, mint a gép, és érthető okokból nagyon kényelmes volt neki, hogy önálló voltam tizenévesen, nem kell velem különösebben foglalkozni, példát mutatni. Aztán amikor elindultam a magam feje után, nem értette, miért csinálok ennyi hülyeséget. Nem törődött az életemmel, mert kényelmesebb volt így neki, ellenben ha hülye voltam, akkor azt mindig szóvá tette. Én is úgy éreztem, hogy a szemében csak rosszul tudok csinálni dolgokat. Aztán amikor lázadó kamasz lettem, akkor elkezdtem én is észrevenni az ő hibáit és innentől már nem is érdekelt, csak törlesztettem. A szülő szobra ledőlt, nem tiszteltem többé, hanem ha kritizált, akkor én is visszatüzeltem, ami persze nagyon fájt neki. 19 éves koromra gyakorlatilag minden éjjel torkunk szakadtából üvöltöttünk egymással, volt, hogy hajnal egykor eltakarodtam otthonról hétköznap, ő meg ököllel verte a lakásajtót mögöttem.

Ez csak annyira mérgesedett el, hogy azóta sem jó a viszonyunk. Megvagyunk-megvagyunk, de én nem tudok őszintén úgy tekinteni, mint szeretett anyukámra, ő viszont még jobban megsínylette az azóta eltelt időt. Ha el akarod rendezni, akkor még most tedd, ha nem akarod még jobban elmélyíteni a sebeket, mert ezek a sebek megmaradnak.

A lányod érzékeny lélek, kezeld ennek megfelelően. Ülj le vele, beszéld át a dolgokat, hadd borítsa ki a bilit. Ha kell, kérj bocsánatot. A parancsolás helyett tanulj meg kérni. A "lehetne ennyi eszed" mondatok helyett inkább a "kérlek segíts egy kicsit" legyen porondon. Sokat fognak változni a dolgok!