Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A lányom elviharzott 3 napja....

A lányom elviharzott 3 napja. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

A lányom nemrég töltötte be a 18-at és úgy gondolja, hogy innentől effektíve azt csinál, amit akar. Sosem volt felhőtlen a kapcsolatunk, nem beszélt meg velem semmit, sokszor volt, hogy konfrontálódtunk. Nem egy huligán egyébként, nem bulizik, nem iszik, nem is nagyon pasizik. Bár az utóbbi időben majdhogynem naponta eljárkál valakivel és nem hajlandó az orrunkra kötni, hogy kivel.

A lényeg az, hogy tegnap ugyanúgy összevesztünk, ahogy általában akkor is, mikor még kiskorúnak számított.

Szerinte én igazságtalan vagyok vele és ott próbálok vele kiszúrni, ahol csak tudok. Van egy nála jóval fiatalabb húga, akivel ők ég és föld. Annyi történt, hogy vacsora után szokás szerint minden kint maradt az asztalon a vajtól a ketchap-ig minden és várták, hogy majd én jövök és elpakolok. Erre utasítottam mindkettőt, hogy pakoljanak el mindent, addig nem mennek ki a konyhából. A nagylányom elrakta azokat a dolgokat, amiket ő vett elő a hűtőből, a kisebbik is, de ugye ott maradt az ominózus vaj, amit a kisebbik vett ki és amit nem volt hajlandó ő elrakni, mondván, hogy nem ő használta utoljára, tegye el a nagyobbik lányom. Erre szó szót követett közöttük, a nagyobbik elmondása szerint nem volt hajlandó elpakolni mivel "10 éve tűri, hogy a kis szaros után pakol és szív". Erre én is elkezdtem ordítani, hogy most azonnal rakja el. Persze erre előjöttek a régi sérelmek, hogy megint igazságtalan vagyok, megint a húga pártján állok, megint ő szív. Elmondása szerint pont nem érdekelte, hogy el kell raknia azt a szaros vajat, csak ezért borult ki a bili. Ott ültek 2 (!!) órát az asztalnál, mert egyik gyerek sem rakta el. Erre ráordítottam a nagyobbikra, hogy legyen már annyi esze, hogy elrakja, mindegy, hogy ki vette elő, rakja el ő. Mondtam neki, hogy ha 2 percen belül nem rak rendet, akkor egy hétre elveszem a gépet. Fel volt háborodva, hogy miért kezeljük úgy, mint egy óvodást és mi az, hogy eltiltjuk a géptől, mintha 5 éves lenne? Felállt, elrakta a dolgokat (amiket amúgy tényleg nem ő vett elő), majd felment a szobájába. 20 perc múlva az apja bejön a nappaliba és kérdezi tőlem, hogy hova ment a gyerek egy hátizsákkal este 11-kor. Ez volt 3 napja, azóta kinyomogatja a telefont, nem láttuk.

Mit tegyek ha hazajön? Ugorjak a nyakába? Én vagyok a szemét?


2014. júl. 25. 13:36
1 2 3 4 5 6 7 8
 31/80 anonim ***** válasza:
89%

"Egyébként nem kell vele ilyen hülyeségeken veszekedni, leszedi ő az asztalt, ha megkérem, itt csak az volt a gond, hogy utasítottam, nem kértem, és, hogy megint a "kis szaros tehet mindenről", engem meg nem érdekel."


Lám-lám, még a végén belátod, hogy van valami igaza a nagylánynak...

2014. júl. 25. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/80 A kérdező kommentje:
Nem biztos, hogy belátom, mert annak ellenére, hogy lehet benne igazság, mégiscsak én vagyok az anyja és ha mondom neki, hogy rakja el a vajat, akkor el kellene raknia a vajat, mert nem vagyok négerinas. És persze, hogy kiabálok vele, ha dacoskodik.
2014. júl. 25. 14:22
 33/80 anonim ***** válasza:
90%
Ettől függetlenül szépen nem lehetett volna megkérni? -.-"
2014. júl. 25. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/80 anonim ***** válasza:
90%
No és nem aggódsz amiatt, hogy most hol van/jól van-e?
2014. júl. 25. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/80 A kérdező kommentje:

Hogy ne aggódnék? Biztos vagyok benne, hogy beállít a közeljövőben, de ettől függetlenül nagyon dühös vagyok rá, hogy így oldotta meg a dolgokat. Ha meg a nyakába borulok, akkor majd azt hiszi, hogy ezt csak így megcsinálhatja velünk, hogy se szó, se beszéd, eltűnik.

Gondolom a rejtélyes férfinál van, akiről nem hajlandó beszélni.

2014. júl. 25. 14:26
 36/80 anonim ***** válasza:
71%

Nem utasítani kellet volna hanem kérni. Az utasítás pláne ordítva nagyon megalázó tudd lenni.

Most komolyan 2 órát kellet ott ülniük egy doboz vaj miatt ?

Jézusom és akkor most e miatt minden sz@rt neki vágtál a nagyobbiknak v előjöttek mind 1.


A lényeg az h sanszosan elege lett ezekből és azért ment el h kiengedje a gőzt.

Ha rá is küldöd a rendőrt 18 már nem tehet semmit.

Komolyan ezzel fenyegetted h elveszed tőle a gépet ?

Ostoba húzás volt egy kamasz életének meghatározó része az h online tudjon lenni. Ha ezt elveszed tőle gyakorlatilag a világától fosztod meg.


Youtube, Facebook, a személyes emailezése...


Szerintem mond meg h hülye voltál sajnálod és akkor valszeg hazajön.

Ja és FB-n írj azt biztos megnézi.

2014. júl. 25. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/80 anonim ***** válasza:
Esetleg a barátnőit felhívhatnád.
2014. júl. 25. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/80 A kérdező kommentje:
Nincs a barátnőjénél sem. Persze ő tud róla valamit, csak nem akarja megmondani.
2014. júl. 25. 14:31
 39/80 anonim ***** válasza:
91%
A lanyod ugyis hazamegy ha nem lesz penze. Egyebkent eleg nevetseges dolog hogy egy vaj elrakason orakig dramaztok. Azt neked kell erezned hogy kivetelez a kisebbikkel vagy nem.
2014. júl. 25. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/80 anonim ***** válasza:
92%

Én nem ítéllek el, mert nem ismerlek, de az biztos, hogy problémamegoldó képességeden lenne mit fejleszteni. Csip-csup dologból generáltatok egy konfliktushelyzet, amit mindketten (a kisebbik lányt nem számítom most ide) rosszul, indulatosan reagáltatok le.

Most ne hívogasd a lányod. Ha többször is kinyomott, akkor nem szeretne beszélni veled. Várj, míg megbékél, és felhív (fel fog, nyugi), és addig te is nyugodj le, és gondolkozz.

Ha pedig hazajön, ne ugorj a nyakába. Üljetek le beszélni, apuka is felállhat arra a 15 percre a TV elől, és tisztázzátok le a helyzetet. Ésszel.

2014. júl. 25. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!