Van visszaút, ha egy anya elhagyta a gyermekeit?

Fejtsd már ki miért is vagyok primitív?

Amúgy tudod, hogy egy bizonyos százalékkal nem csak egy ember rendelkezhet, ugye? :)

#89, lásd #14.

A Kérdező pont addigra csúszott szét teljesen, mire a gyerekek óvodába-bölcsödébe tudtak kerülni... Leírta.

Naszóval, aki volt otthon egyszerre 3 fő 3 év alatti gyerekkel, úgy, hogy nincs segítsége (a férj nyilván dolgozott) az esetleg lebzselhet tovább a kőkupacnál, ha úgy tartja kedve...

De különben továbbra sem az a kérdés, hogy helyes vagy helytelen volt-e az, amit két évvel ezelőtt tett a Kérdező.

Drága 84-ke olvasd már el a kérdező 32-es válaszát.

Meg is alázkodott neki a pasi,hogy ne menjel el!Akkor?

81# vagyok.

Érdekes,én is pont a kérdező 32es válaszában olvastam,h.segíteni akart a férje,de saját bevallása szerint meg sem hallotta,mert annyira menni akart!

Pont tudom miért itélkezem!Ilyenkor az ember mindenre vágyik,csak nem a magányra!Éltél már meg pánikrohamot egyedül???

Én nem léptem le!ezért itélkezem!

#95, én nem hiszem, hogy ennek eldöntése rajtatok fog múlni... ez a része ennyi.

A dolog másik része meg annyi, hogy szorul ökölbe a kezem azoktól a nulláktól, akik hatalmas szájjal osztják itt az "erkölcsi igazságaikat", na ehhez képest ilyen helyzetben soha nem voltak, és ha benne lettek volna, akkor korántsem biztos, hogy akár feleannyit kibírtak volna, mint a Kérdező... de azért ítélkezni, az jó, mi? Másokba rúgni, az jó, mi?

#96 "Pont tudom miért itélkezem!Ilyenkor az ember mindenre vágyik,csak nem a magányra!Éltél már meg pánikrohamot egyedül???" - na ya, pár százat - mielőtt 5 hónapra kórházba kerültem volna vele, és még 3 évig szedtem rá gyógyszert - igaz én csak 2, és nem 3 csecsemő mellett, és ráadásul ott volt az anyjuk is... és hát DE, bizony az volt az azonnali késztetésem, hogy meneküljek vele a gyerekek közeléből, pont azért, mert egy abnormális helyzet, nem tudsz minimális szinten se befele fordulni és megpróbálni lelazulni, mert rád szorulók, tőled függők vesznek körül, pont, amikor te szorulnál segítségre... de muszáj tartani magad, amitől csak egyre rosszabbul leszel... tudod, az alapösztön ilyenkor az, hogy a gyereket védeni magadtól - úgy húztam ki egyedül a sötét éjjeli utcába föl-alá rohangálni, mint a csík... én tehettem, a Kérdező, ha egyedükl volt otthon a 3 kicsivel, nem tehette...

És tudod mi a legeslegrosszabb ilyenkor? Amikor valami sötét barom "tiszta jóindulatból" azzal jön, hogy "szedd össze magad, mert ez meg az a KÖTELESSÉGED"... tudod, szerencsére én 2 évtizede túl vagyok ezen (bizony anno én még az ősöreg Melipramint szedtem, napi 9-ével kezdetben, 3 év alatt elhagyva), de megmondom őszintén, ha valaki egy ilyen helyzetbe kerülő, ilyen betegséggel küzdő embernek az idézett mondatot emlegeti, nos azt visszakézből ököllel küldeném meg szívem szerint...

Nem tudom, anno mi lett volna velem, ha nem tudok akkor 5 hónapra "lelépni"... de szinte biztos, hogy már nem élnék.

Na, erről ennyit, bizton kijelentem, hogy a Kérdezőnek ebben a helyzetben nemigen volt más útja. Ahhoz, hogy legyen, kb az kellett volna, hogy otthon marad valaki más legalább pár hétig a kicsikkel, amíg a Kérdező valami szanatóriumban pihen. Egyáltalán nem tudom, hogy hogy a fenébe gondolja bárki, hogy valakinél be lehet állítani egy antidepresszánst úgy, hogy közben egész nap egyedül van 3 csecsemővel... épeszű pszichiáter ezt a helyzetet soha nem vállalná fel, csókolom.

Ettől mondjuk nagyjából független az ítélkező-allergiám, azokat se viselem, akik mondjuk egy AB-topicban kezdik szekálni a kérdezőt, hogy "miért nem védekezett"... egyáltalán, akik nem segíteni akarnak, hanem még egyet rúgni az amúgy is rossz helyzetben levőbe...

Egy csomó kérdést olvastam már, hogy felnőtt emberek írták, hogy az apukájuk x időre lelépett és most hirtelen felbukkant ki az aki ezek után megbocsájtana. Mindenki azt írta, hogy apukának jár még esély meg kell vele beszélni. Most anyukának akkor mért nem jár?

Nem értek egyet a kérdezővel, hiszem nekem is vannak gyerekeim sose tudnám itt hagyni Őket. De elismerem, hogy én nem is vagyok olyan állapotban mit Ő. Én nem tudok más fejével gondolkozni. Főleg nem érezni.

Van ismerősöm aki a saját lakásban lett öngyilkos úgy, hogy a gyerekei otthon voltak. Ki tudja, hogy neki is mi játszódott le a fejében. Nem vagyunk benne az Ő életében nem ítélkezhetünk.