Miért az lett a normális, hogy felnőttként menekülünk a szüleinktől?

"Anyuci pici fiacskája sosem fog kibújni a szoknyája alól és azért az emberek 90%-nak ez igen csak taszító hogy nem képes leválni."

Mondjuk a valóságban pont a nők szoktak szorosabb viszonyban lenni a családjukkal, és az ő családjuk jár oda többet, mint a férfié. En mindenhol ezt látom, hogy a csaj anyja folyton megy, anyós meg kvázi ki van utalva.

Szóval nem értem, miért a ferfiakra van ez kihegyezbe.

#63 Nem feltétlenül. Nálunk pl. az apai ági nagyanyám mondta azt, hogy az első gyereknél hagyta, hogy anyám anyja legyen többet nálunk, de a következő unoka az "övé", és járt is kéretlenül, mindenbe beleszólva, amíg nem lett leteremtve. Illetve azért amikor anyám visszament dolgozni, néha bepróbálkozott olyanokkal, hogy megjelenik keddenként kajával, hogy biztosan etetve legyen a fia. Csak a fia meg is mondta, hogy ő dolgozna, van egy felesége, erre semmi szükség nincsen. A süteményt elfogadjuk. :D És ez azért röhej, mert pl. amikor nagyanyám utazik el vagy van kezelésen, akkor persze az anyám főz a nagyapámra, tehát ez tényleg csak erőfitogtatási kísérlet, hogy melyik nő látja el jobban az édes pici fiút, meg emlékeztető, hogy ha nem jó a házasság, a felnőtt férfinak akkor is marad egy nő, aki főzne-mosna-takarítana rá. Ami nevetséges, mert a felnőtt férfi részben azért házasodott, hogy elkerüljön az anyjától, és ha nem is csinál házimunkát, azért annyira nem életképtelen, hogy egy esetleges válás esetén egyből anyucihoz rohanjon, ez az anyós fejében egy abszolút tévképzet, de létező jelenség.

És persze ahogy a férj dolga a saját anyját kezelni, úgy persze a feleség dolga lenne az ő saját anyját kezelni, és nem ráerőszakolni, hogy szerinte milyen egy háztartás meg családi élet, csak hát a lányok sokszor már egész korán ebben nőnek fel és otthon vannak valamire szocializálva, nekik nehezebb. Ami viszont ilyenkor történik, hogy amíg a férj anyja mindenbe beleszól, a feleség meg a férjet piszkálja, hogy intézkedjen, a férjeknek az ő anyósukkal szemben van annyi bölcsességük, hogy meg sem próbálnak beleszólni, ha a feleség nem kap észbe, hogy esetleg le kéne válni, szimplán felhangosítják a tévét, vagy elmennek horgászni, és másnap kerülnek haza.

Saját példám:

Bár voltak pillanatok amikor éreztem, hogy szeretnek a szüleim, ennek ellenére nagyon sokszor mondták, hogy amíg náluk élek, addig azt csinálom amit ők mondanak. Ha rossz jegyet vittem haza azzal fenyegetőztek, hogy olyan hülye leszek, hogy a kisegítőbe fogok kerülni. Ha elmentünk valahova az iskolával kirándulni városon belül és nem hívtam őket percre pontosan le lettem üvöltve, volt, hogy épp sétáltunk vissza az osztállyal a suliba, amikor apámék lelassítottak a kocsival és úgy üvöltöttek rám. Nem emlékszem, hogy anyám valaha megölelt volna. (Valószínű többek között emiatt is nagy a szeretetéhség bennem.) Apám a rokonok előtt sokszor alázott, szerinte csak viccből. Anyámnak és apámnak mindenkihez volt valami negatív véleménye a háta mögött. (Mindig mindenkit kibeszéltek a háta mögött.) Ha összevesztem velük volt, hogy azzal fenyegetőztek, hogy bármikor meghalhatnak és akkor bánni fogom. Ráadásul amióta nem velük élek és saját keresetem van, mondogatják, hogy segítenek ha baj van, de amikor tényleg kérem a segítségüket kifogásokkal jönnek.

Ezek után apám csodálkozott, hogy idén nem mentünk párommal nagyobb albérletbe ahol néha ők is alhatnak majd munka miatt (???). Közöltem vele, hogy ha hónapokig nem jönnek, akkor is fizetik a plusz bérleti díjat ugye? Amire nem mondott semmit. Ja és régen amikor valamelyik barátommal találkoztam véletlen mindig arra jöttek, mert véletlen pont arra volt dolguk. (Ellenőriztek.)

Ezek után nem akarok közel lakni hozzájuk. Nem véletlen, hogy 18 évesen menekültem onnan. Tesóim még mindig ott laknak, mert velük teljesen máshogy viselkedtek.

#66 vagyok, látom, az anyósok lepontoztak

:-D