Miért az lett a normális, hogy felnőttként menekülünk a szüleinktől?

Nézd, nem mindenki menekül. De a családban is,a munkatársak között is azok, akik válás után lakhatás miatt hazakényszerültek, ha nő, ha férfi, onnantól szinte tönkrement az életük.

Mert ma már senki sem áll szóba olyannal, aki szülőkkel él, főleg ha azok idősek vagy betegek.

Főleg a nők nézik le ezeket az otthon élő férfiakat,közben legtöbbje azért akar lakásos férfit, mert ő maga is a szülők mellől akar lelépni és jó messzire.

Nem egészséges eltérő korú generációknak együtt élni huzamosan és bizonyos kor felett.

Én nem a szülőkkel való kapcsolat minőségében látom a költözés okát, hanem az egyéb életkörülményekben. Ha nem egy egyetemváros közepén lakik az ember, akkor általában érettségi után elköltözik, új közegbe kerül tanulás vagy munka miatt. Az új emberek, hatások elkezdik formálni a személyiségét, új igényei, preferenciái lesznek, az új kapcsolatok hangsúlyosabbá válnak és a szülői otthon átalakul egy támogató, háttérben működő ponttá. Általában már nem a gyerekszobájába akar a fiatal összeköltözni a párjával, hanem ott és úgy, amit együtt álmodnak meg.

A városok, a munkalehetőségek, a szociális és egyéb szolgáltatások, amire a fiatalok és a szüleik vágynak, annyira eltérnek, hogy sokszor nem ugyanabban a városban találják meg a saját szükségleteiket. Így ami jó anyának és apának, az a fiuknak uncsi vagy nincs a végzettségének megfelelő munka a közelben. Vagy ha a fiatal beleszeret egy másik életvitelbe, miért ragadna anya és apa stílusának megfelelő kötöttségek között?

Én is elköltöztem messze, mert amíg a szüleimnek kitaposott útja (munka, baráti kör, hobbi) megvolt, nekem nem volt rendes táncóra a városban, később a végzettségemnek megfelelő nyitott állás sem és párt se találtam, mert mindenkit ismertem és vagy nem kedveltem a jelölteket vagy már jártunk és szakítottunk. Ilyen helyzetben miért maradtam volna a szülői házban?

Ehhez jön a személyes kapcsolat minősége.

23

Már bocs, de TE álltál bele, hogy mennyire lemondott így az életéről, stb...stb... Tehát te játszod a kéretlen lelki segítőt.

"Kicsit értek ahhoz, amit csinálok, és a emberekhez. Na helló."

Oké. De kérte valaki, hogy analizálj itt valakit? Segíteni akkor kell, ha kérik.

9.

Nem a kérdésedre válaszolnak, én is pont ezt néztem.

Tehát eltekintve az "elhagyott" település hátrányaitól,

ha nem is egy normális dolog a menekülés, sajnos sokszor nincs más megoldás, mint jó messzire költözni.

Abból amit írtál, az jön le, hogy neked és az esetleges párodnak jó a kapcsolatotok a szüleitekkel.

Nem mindenki ilyen szerencsés.

15.

Ez csak önámítás.

5 szobás ház elad és mami költözik egy kisebb kertesbe, vagy kerti gondok nélküli társasházba.

Albérletben tengődtetek, hogy csak ez az opció maradt?

Tudom. Nem. Ti a tízszobás luxuslakást adtátok fel anyósért.

16.

Pontosan!

49, igen, albérletben lakutnk. Hiába volt több éves munkaviszony, Bokros alatt szültem, nem volt csed, a hat hónap tgyás után csak és kizárólag gyes járt mindenkinek, plusz csp-t sem kaptunk, mert a férjem jól keresett. Emiatt a vásárlást halasztottuk, aztán sajnos történt a tragédia a lányom első szülinapján, mikor meghalt az apósom. Nekünk egy teljesen elfogadható döntés volt akkor, azóta sem bántuk meg. Ha külön élnénk, meg sem tudnánk oldani anyós ápolását most. mert képzeld, az én családomban nem csak az normlis, hogy jóban vagyunk, de mé az is, hogy gondoskodunk arról, aki rászorul.

nem kell válaszolnod, köszi, elég volt a kóklerségedből eddig is :)