Miért az lett a normális, hogy felnőttként menekülünk a szüleinktől?

Mert diszfunkcionális volt végig a család, tele generációs torzításokkal. Megmérgezték egymást, érzelmileg elérhetetlenek voltak végig. Ez a gyereket tönkreteszi.

Szerencsére ma már erre jobban rálát az ember, köszönhetően az elérhető tudásanyagoknak, a rengeteg oktatóanyagnak, önismereti útnak.

1, szerinted ahol együtt él több generáció, ott a legidősebb tart el mindenkit és a többiek nem dolgoznak???

Mi együtt lakunk anyóssal, senki nem tartja el a másikat, mind dolgozunk...

3as, ha már kényszeríti hogy ott lakjon az a minimum h eltartja.

Az meg a ti bajotok ha nem tudtatok felnőtt, önálló életet kezdeni a mamahotel miatt. Én azért élvezem hogy mindketten felnőttünk a férjemmel.

Ez két külön kategória, ahogy az 5ös írja.

Az emberek jellemzően nem azért költöznek egyébként más városba, mertenekülnek a szülöktöl, hanem mert ahol laknak, ott nincs munka.

Én debreceni vagyok, sokan jönnek ide Békés megyéből, más megyékből boldogulni. De a szüleikkel jóban vannak, csak mit csináljanak, ha ott nem tudnak saját családot alapítani, megélni?

Számos oka lehet.

Van ugye világ szinten az urbanizáció, mint jelensèg, ami röviden arra vezethető vissza, hogy a kis falvakban egyre nehezebb megélni, míg a nagyvárosokban egyre több a jól fizető meló. Magyarországon ráadásul valamiért még sokszor a nagyobb városokban is gyér a felhozatal.

Ehhez hozzájön a magyarok röghöz kötöttsége. Ergo a legtöbb esetben hiába rossz, ahol élnek, a szülők nem költöznek el, így a gyerekek kénytelenek.

Saját példámból kiindulva: programozó vagyok. A szülővárosomban, ami amúgy egy százezer feletti város, legfeljebb kkv-k vannak a mostani fizetésem tört részéért. Ráadásul szakmailag se sok fejlődési lehetőséget biztosítanak.

Ez a sztori egyik része. A másik persze az, hogy a fiataloknak sokszor teljesen más az értékrendje, mint a szüleiknek, ez pedig rengeteg konfliktust szül, így jobb a távolság.

9: én osztom ezt a gondolatot, az okok:

1. Így is kevés időnk van a mindennapi dolgok (munka, háztartás stb.) mellett, amit családként (párommal és a gyereinkkel) együtt tudunk tölteni. Ha még a saját szüleinkkel is hetente kéne találkozni, akkor még ennyi se lenne

2. Biztos nem mindenhol van így, de nálunk mindkét szülőpárnál (meg szélesebb ismerősi körben sok helyen) az a tapasztalat, hogy az idősek nem tisztelik a tér és időbeli határokat. Ha közel laknánk teljesen biztos vagyok benne, hogy előzetes megbeszélés nélkül járkálnának át a legrosszabb időpontban.

3. Szintén nálunk mindkét szülőpárosra jellemző, de máshol biztos jobb a helyzet, de egyazerűen mindenbe belebeszélnek: mire költjük a pénzünket, hogyan neveljük a gyerekeinket, de még egészen apró dolgokba is: mit és hogy főzünk, hogyan rendezzük be a lakást. Nekem erre felnőttként nincs szükségem. Sikerült egy csomó dolgot megváltoztatnom, amit gyerekként nem szerettem. Nem akarom folyamatosan azt hallgatni, hogy "ezt nem így kell" "miért így csinálod" stb.

Főleg ezek az okok, de más biztos ír majd mást is.