Miért az lett a normális, hogy felnőttként menekülünk a szüleinktől?

A generációs különbségek. Anyósomék aranyosak, de fárasztóak. Apámék-anyámék... Nos őket gyűlölöm, más sztori, de az udvarias keretek közt elvagyok velük 2 lépés távolság betartásával. De ők is rém fárasztóak.

Más generáció, nem lehet velük olyan dolgokról beszélni, ami minket érdekel.

De én se tudok beszélni pl a 15 éves unokatesómmal, mert már ő is más világ.

Továbbmegyek 17.

Miért nem tudtad elfogadni az 1-es nézőpontját? Mindenkinek más a valósága. Neki az, neked meg az, hogy együtt éltek és az jó.

Innen indul a dolog. Egyből a kötekedéssel kezdted a 3-as válaszod, nem fogadtad el az egyes nézőpontját. Azért van benned mocsok rendesen, amit ki lehetne takarítani.

Bennem is, de még hogy. Csak az én haragom integrált, tudom, hogy most neked szól, mert nem bírom az olyan embereket, akik belekötnek a másikba, miközben ők maguk is elhazudják a valóságot.

Te bizonygatni akarod, hogy nektek jó így. Miért?

Ha csak simán leírod, te hogy látod, nem egy kötekedéssel kezded, egyből más a helyzet.

"Miért nem tudtad elfogadni az 1-es nézőpontját? "

Az megvan, hogy ez nagyon durva és buta általánosítás, amit az első írt??? Én is elég sok családot ismerek, ahol együtt él több generáció és szó nincs eltartásról sehol.

Az az ember boldog, aki képes alkalmazkodni.

mondjuk akibe belekötöttél, az pont, hogy tudott.