Az Y generáció (millenials) hogyan fogja megoldani az idősgondozást?

"A korai Z generációsak most vannak 27 évesek. Az Y-osok már bőven 30 és azon túl vannak. A szülők kihasználása, semmibe nézése az tipikusan a Z generációnál kezdődött. Én most nem egyénileg nézve mondom ezt, hanem társadalmi szemszögből."

Ez most ilyen fiatalokat utálós agybaj a részedről ugye? Nyilván én is ismerek Z generációsokat és senki sem nézi le a szülőket. Legalábbis jobban biztosan nem, mint ahogy a régiek tették.

Én 26 éves vagyok, borsodban élek és én mindig nagyon családcentrikus voltam. Férjhez mentem amikor a szüleim kijelentették, hogy elköltöznek vas megyébe! És mondták megyek vagy maradok. Mai napig nagyon sokszor kérlelnek, hogy menjek, de a párom, akit férjemül választottam! Nem akar menni, itt szeretne maradni, hisz neki meg itt van a családja.

Ez egy borzasztóan nehéz helyzet. Ideszültem, itt vagyok édes anya és igazán szerintem mikor kikerül a fiatal a mókus kerékből és családot alapít jön rá (talán), hogy milyen nagy dolog is családot alapítani, szülni, gyereket nevelni és milyen gyorsan elrepül az a 20-25 év, amit talán veled töltenek.

Én tele vagyok egyébkent kérdőjelekkel, hogy én, aki itt maradtam a párom miatt! Mit is kívánnék a sajàt gyerekemnek. Ha a szívemre hallgatok, azt hogy maradjanak velem. Ha az eszemre, akkor meg, hogy menjenek jobb megyébe, ahol kevesebb vagy nincs kisebbség, jobb az életkörülmény és több lehetőség van. Én őszintén nem tudok már egy borsodi települést se felsorolni, ahol olyan boldogan laknék, mert nincs. Főleg azután, hogy sok időt töltöttem vas megyében. Párom falujában élünk, ahol az itt maradó fiatalok több generációs házban laknak és itt lakik még a dédszülő is a faluban.

Ez mind szép és jó, viszont én pl. nehezen bírok faluban lakni, de itteni városok sem szimpatikusak.

Egy kapcsolat 2 emberről szól, minden megváltozik, ha már család lesz. Elköltözhetnek külföldre, de nincs kőbe vésve, hogy majd nem jönnek vissza.

Én messze vagyok sajnos, ezt hozta a sors, bár én sose ezt kívántam volna magunknak, de apám elszeretett volna menni. Tény, hogy szeret ott lakni és jobb hely sokkal, mint itt, én akkor is megmondtam, hogy én az én házamba bármikor várom őket.

A szülők kihasználása nem generációfüggő.

Mindig voltak ilyenek.

Ma az az általános, hogy a szülőkkel lakik valaki 30 felett is.

Önerőből nem tud elköltözni.

Inkább a nagyszülő után várják a lakást, már akinek van mit.

Amúgy régen sem ápoltak sok embert, a férfiak 40%a meg sem éli a 60 évet sem, a 70+t mikor már ápolásra szorul valaki még kevesebben, de ott sem szorul teljes gondozásra mindenki, napi szinten.

Aki öregként erre számít az meg írassa arra a gyerekére a lakást, aki ápolni fogja, mert amíg más karriert épít neki elmegy az élete erre.

Valamivel ezt kompenzálni lehet, már ha lehet.

Vagy kell egy zseni a családba, aki milliókat keres és, finanszírozza ezt.

De ezeknek sokszor van 3 gyerek, fideszes nagycsaládos akinek van hová rakni a pénzt.

Amúgy legbelül mindenki abban reménykedik, öregként is, gyerekként is, hogy nem éli meg azt a kort mikor már magatehetetlen.

"Részedről meg valami Y utálós agybaj van, ahogy látom... Komolytalan vagy, így nem is vitázom tovább veled."

Nem tudom, hogy miből vetted ezt, hol írtam én olyat, hogy utálom az xy korúakat? Én is Y generációs vagyok, de még az én korosztályomban sem hiszem, hogy életszerű lenne a szülők jobblétre szenderülését várni. Az még odébb van bőven.

De mindenesetre örülök, hogy befejezed a "vitát", mert nem igazán megy az értő olvasás.

11

Azért ezt cáfolnám, hogy ha sürgős, akkor van fenntartott hely. Nagynéném 74 évesen került kórházba (egyedülálló, gyereke sincs), infarktust kapott és a veséje is leállt. Egy hónapig volt a kórházban, addig kapott kezeléseket. Utána átkerült az ápolási osztályra, ott lehetett fél évig (fizetős volt, fizettük). Előre mondták, hogy ott 6 hónapig lehet (mondtuk, hogy fizetnénk természetesen tovább is, nem lehetett). Ezért beadta anyám az igénylést a városunk ápolási otthonába már 5 hónappal azelőtt, hogy legyen idő. Semmivel nem bíztatták, kerek perec megmondták, pedig kettő is van a kisvárosunkban. Az utolsó pillanatig lebegtették a dolgot, nem érdekelte őket, hogy a 84 éves anyámnak adnák ki ápolásra a kórház ápolási osztályáról, akkor sem vette fel az ápolási otthon. (Mi a testvéremmel külföldön élünk, anyagilag be tudtunk volna szállni, tevőlegesen nyilván nem). TEhát egyedülálló, és 84 éves testvérére maradt volna (anyámra), aki maga sem teljesen egészséges már. (Szegény pára aztán a 6. hónap utolsó napján örökre elaludt az ápolási osztályon.)