Tényleg olyan nagy kérés a felnőtt gyerektől, hogy vegye fel az anyjának a telefont?

"De, ez pontosan így van. Kire hajtasz inkább? Egy magabiztos csajra, akihez nehéz közeledni, vagy egy bárkivel szóba álló, gyámoltalan kisegérre? Melyik a nagyobb öröm, ha sikerül meghódítanod? Na látod..."

Továbbra is bullshit.

Az ismerkedési szokásaimba nem megyek bele. Amennyiben a szimpátia és vonzalom hiányzik, az fog örömmel eltölteni, hogy lekopik rólam az illető.

Egyik ismerősöm azt mondta a fia azért nem mondja meg a barátnője nevét, mert legutóbb mikor így tett, anyuka lenyomozta facebookon, ki is ez a nő:D

Rá is írt, napjában többször is.

Nekem annyira furcsa, hogy vannak családok, ahol a szülők és a felnőtt gyerekeik nem tudnak egymással érdemben kommunikálni. Mindig azt éreztem természetesnek, hogy a szülő-gyerek kapcsolat egy idő után átalakul valamennyire két felnőtt ember kapcsolatává, akik tudnak egymással felnőtt emberként beszélgetni, de amit te leírtál, az nagyon nem ilyen, és néha másoknál is látom ezt, de nem értem. Te más felnottektol is azt szoktad kérdezni, hogy mit ettek, meg mi volt a munkában?

Én gyakran beszélek az anyámmal, vagy ő hív, vagy én őt, de simán tudunk egy órát beszélgetni, mert van miről. Vannak közös témák, amik mindkettőnket érdekelnek. De soha nem hívott még fel azzal, hogy mit ettem aznap. Olyanról szoktunk beszélgetni, hogy ki mit olvasott (kb ugyanazt a műfajt szeretjük), ki merre járt és ott mi történt, meg úgy általában történéseket beszélünk meg, de általában az érdekel, hogy arról a másiknak mi a véleménye, mit gondol erről vagy arról. De szerintem két felnőtt így beszélget amúgy is, nem úgy, hogy az egyik kikérdezi a másikat, hogy mit csinált.

De én a 17 éves fiammal is így szoktam beszélgetni, meg a férjemmel is, meg a férjem anyukájával is.

"Nem értem ez a sok kommentet, ahol azt bizonygatják, milyen normális, hogy egy felnőtt heti egy alkalommal beszél az anyjával."

Én azokat nem értem, akik a szeretetet mindenáron mértékben akarják számítani, pl. hívások száma és ezt a mértéket igyekeznek ráverni mindenkire.

Továbbra sem arról van szó, hogy mi a "normális".

Arról van szó, hogy léteznek szabad egyének, egyéni igényekkel. Ha valaki nem szeret/akar/tud naponta telefonálni és fecsegni a nagy büdös semmiről, akkor azzal nincs mit csinálni. Nem lehet ráerőltetni, hogy "márpedig hívjál fel", mert azzal csak rosszabb lesz a helyzet.

"ahol jó a viszony, szeretet, jó kapcsolat van, ott naponta-kétnaponta beszélnek egymással"

Én ezt inkább azoknál látom, ahol nem tudnak egymásról leszakadni ezért kell a kapcsolattartás, vagy nincsen egyéb társaságuk. De van akinek megvan a maga élete és nincs kötelező telefonálgatás, beszélnek akkor, ha van miről. Nincs számszerűsítve. Nekem volt, hogy naponta beszéltem anyámmal, mert annyi történés volt, meg volt hogy hetekig nem beszéltünk, mert örültem, hogy hazaérek.

"Sajnos elidegenednek az emberek egymástól"

Nem idegenednek el egymástól, szimplán csak felnőttként jogod van megválasztani a magad társaságát akkor is, ha az nem a vér szerinti családod. Ezt támasztja alá az, hogy a barátaival tartja a kapcsolatot az illető.

"Látom, sok az önállósodni vágyó kisfióka"

Nem, ők csak normális emberek.

"Ezek az emberek majd akkor fogják hiányolni az anyjukat, ha már nem lesz"

Tehát azt állítod kedves önállósodásra képtelen fióka, hogy te, aki naponta beszélsz anyáddal nem fogod hiányolni? Hát nem csodálom :D

"te, aki naponta beszélsz anyáddal nem fogod hiányolni? "

Ezt te hol olvastad ?

"önállósodásra képtelen fióka, "? Mitől lennék az? :)

Ahhoz képest, mosok, főzök, takarítok magamra és a kislányomra. Ja, őt is tudom nevelni, csak nekem nem derogál az anyámmal normálisan beszélgetni, hogy mi van velünk. :) mit főzök ma, pl már ma is beszéltünk róla. Nem azért, mert nélküle képtelen lennék megcsinálni.