Tényleg olyan nagy kérés a felnőtt gyerektől, hogy vegye fel az anyjának a telefont?

,,Csak azt nem tudom, hogy miért."

Szövegértelmezés. Le lett írva, miért, olvassgass vissza. 🤦‍♀️

"Azt bevallom, hogy a férjemmel nem jó a házasságom, most ebbe nem mennék bele, mert nem ide tartozik."

Nézd, nem véletlen kérdeztem. Anyós dettó ilyen, mert a férjével gáz a kapcsolat.

Az öszes ilyen helyzetben levő nő, foggal-körömmel ragaszkodik a sokszor egyszem gyerekéhez, főleg fiához.

Nem látod be, de ez az alapprobléma, hogy együtt élsz egy férfivel és nem jó vele az életed.

Meg egy kicsit unalmas is lehetsz, ha csak ilyeneket tudsz kérdezni.

Mi a foglalkozásod?

A fiadnak?

Legalább erről tudnátok beszélni, de amiket kérdezel ezt a férjeddel kellene megbeszélned.

Magányos vagy egy házasságban és el nem tudom képzelni milyen értelmes/tartalmas/szórakoztató hobbid lehet.

Hány éves vagy?

Olyan öregasszonyosnak tűnsz. :(

Nekem apukám ilyen hívogatós, amikor Ausztriában laktam 4 évig akkor hetente hívott, pedig amúgy 2-3 hetente még haza is látogattam, anyám a 4 év alatt csak 1x hívott, de akkor is csak azért, mert apám mondta neki.

36/F

Kicsit OFF: Szerintem pont ez a felnőttkor szépsége, hogy magunk választjuk meg valamilyen szinten a társaságunkat. Barátainkat, munkatársainkat de még a családtagjainkat is.

Munkahelyen felmondhatunk, hobbinkat, mozgási körünket magunk választjuk. És adott esetben megtalálhatjuk azokat az embereket akiket családként szeretünk.

Mert sajnos van, hogy a vér szerinti családtagjainkkal annyira távol állunk egymástól, hogy nincs értelme kapcsolatot fenntartani.

Hülyét is kapnék jesszusom ha mindennap beszélnem kéne anyukámmal, vagy mamáimmal. Miről?

Lehet hogy nekik érdekes, hogy mit ettem, vagy hogy egytől egyig ismerjék a barátaimat, munkatársaimat, hogy ma hányszor voltam kinn a csarnokban és hogy melegem volt, de nekem nem.

Nehogy már kényszerítsem magam életem minden pillanatának megosztására, ha egyszer nincs kedvem, fárasztó, nem olyan típus vagyok stb. Már 15 évesen is untam azt a kérdést, hogy mi volt az iskolában, mi volt a menzám. Semmi bakker. Az anyám amúgyis az anyám, nem a barátnőm. Vannak barátnőim, van saját korosztályom, van saját életem.

Neked szemmel láthatólag nincs. Tipik az vagy aki már azt sem tudja mit csinált, mikor még nem volt gyereke.

Sőt. Az egyetemen több olyan csaj, srác ismerősöm is volt, akik amiatt nem találtak párt, mert minden este pontban 7-kor egy órás kötelező pofavizitet kellett tartani. Ha a gyerek nem vette fel a telefont, akkor jöttek az sms-ek. Volt akinek a szobatársát is zaklatták, hogy mi van a gyerekemmel, nem veszi fel a telefont.

Édesanyámmal és apukámmal két hetente beszélünk, havonta találkozunk. Ennyi nekem elég. Lehet, hogy nekik nem, de akkor itt az ideje felfedezniük a környezetüket.

Egyik nagyanyám mai napig megpróbál sakkban tartani, 4-5 naponta hív és elmondja milyen csúnya dolog, hogy nem hívom fel 2 naponta. Majd ez a beszélgetés zajlik le, minden héten:

Hogy vagy?

Jól.

Milyen az idő ott?

Jó.

Mit csináltál ma?

Pihentem.

Főztél ma?

Igen.

Mit?

Paprikáskrumplit.

Na jól van, akkor nem zavarlak, szia!

Szia.

Sokszor már gyomoridegem van ha jön a hétvége, mert tudom ha valamit akar, akkor 10 nem fogadott hívás lesz a telefonomon.

És nem azzal az 5-10 perces hívással van baj. Hanem az elvárással, hogy ez kell, akkor is, ha nincs mit mondanom.