Hogy tudják sokan otthonba adni a szüleiket?

Kérdező, nem vagy sarazva. El lett mondva, hogy mi a valóság. Te meg nem akarod elfogadni, mert ennyi eszed sincs. Nem látsz a pályán, úgy csillog a glória a fejed felett ötmillió wattal.

Eleve pofátlanság volt kiírnod ilyen stílusban a kérdést, mert nettó személyeskedés és ítélkezés olyasmiről, amiről szart se tudsz. Írod itt a baromságaidat, mindenféle sztereotípiát, amit régen megcáfoltunk az otthonokkal kapcsolatban. Nem vagy képes felfogni, hogy a világ nem annyi, amit te a kis szemellenzőid közt érzékelsz.

Hogy van képed könnyebb útnak titulálni azt, hogy valakinek otthonba kerül egy szerette? Ki a fsz vagy te, hogy eldöntsd, mi a könnyű és kinek? Aztán meg kikéred magadnak, hogy jaj hát személyeskednek veled. Bmeg itt egyedül te személyeskedsz.

A kva anyád a kifogás, hogy szépen fejezzem ki magam. Remélem ha anyád meghal, akkor elmész egy idősek otthonába és ott dolgozol majd halálodig, mert akkora szent vagy. Milyen jogon minősíted te kifogásnak mások indokait? Igenis indok az, hogy se idő, se pénz, se kedv nincs arra, hogy egy időst gondozzon valaki. És igen, normális anya a gyerekét választja és nem az anyját. Neked nem nyűg anyád, de a gyerekednek meg a párodnak az. Hidd el, attól még, hogy nem mondják ki, annak tartják. Hacsak nem ilyen altruista önsorsrontó álszentek, mint te.

A lelke egyedül egy embernek beteg itt és az te vagy. Képtelen vagy felfogni, hogy ez a viselkedés mentális zavarra utal. Képtelen vagy felfogni, hogy nem magadból kell kiindulnod. Nem egyedül te létezel a bolygón és a többi ember - hála istennek - nem a te tükörképed.

Úgyhogy kedves kérdező, te egyszerűen kbszott boldogtalan vagy és nem akarod elfogadni, hogy igenis rosszul döntöttél. Ha nem így lenne, akkor nem bizonygatnád folyamatosan. Igenis hiányzik neked a családi nyaralás, igenis hiányzik az, hogy csak a gyerekeddel meg a pároddal legyél. De mivel beléd van nevelve az elnyomottság és az álszent viselkedés, nincs bàtorságod bevallani és változtatni.

Tudod, változni nem szégyen. Benne ragadni a szarban és szenvedni, szenvedtetni a gyerekedet és megvonni tőle a gyerekkort viszont szégyen. Szánalmas az egész sztorid. A gyerekednek meg jobb lenne egy olyan anya, akinek ő a fontos és nem a dédi meg a mama.. Mert ezt bizony vissza fogod kapni tőle kamatostul.

Ha annyira unnád a lealázó stílust, akkor nem írtad volna, hogy kegyetlen meg szívtelen dolog otthonba adni egy idős embert.

Ne tedd itt a pofádat, nem a stílussal van bajod, hanem azzal, hogy nem bólogatunk veled. Normálisan leírtam neked x válasszal ezelőtt, hogy milyen is az, amikor az embernek egy autistával kell élnie egy fedél alatt, akinek igenis jobb egy szakintézmény. Erre nekiálltál okoskodni. Mintha te élted volna meg, pedig azt se tudod milyen egy autista.

Okoskodsz itt úgy, hogy nem ápoltál a valóságban senkit. Az, hogy a nagymamád körül besegítettél, semmit nem jelent. Az pláne, hogy anyádat a családod nyakára költöztetted és a szoknyáján ülsz, hogy ne kelljen dolgoznod.

Büdös paraszt vagy, akinek az ítélkezés az élete. Akkor tűrd szépen, hogy visszakapod a saját stílusodat.

Majdnem 300 válasz után én is csak egyet tudok megállapítani.

Hogy kérdező CSAK TE vagy az, aki:

- álszenteskedik

- mások felett pálcát tör

- személyeskedik

- ledegdradál

- értetlenkedik mint egy idióta

- képtelen elfogadni másnak a döntését

- bizonygatja, hogy ő a legszuperebb

- szelektíven olvas a válaszokban, mert neked csak az a jó, aki bólogat

- undorítóan kioktat a másokat, miközben fogalma sincs semmiről

- teljesen más életszituációkat hoz példának

- nem dolgozik, el van tartva, de szemét és hálátlan az, akinek dolgozni kell és nem tud 0-24-ben ott lenni valaki mellett (mert ha felmond, akkor mindketten éhendöglenek)

Undorító és gyomorforgató a természeted. Aztán ha anyád már nem lesz, akkor hogy vagy kin fogod a szent glóriás mártírságodat kiélni?

Ha annyira szuper lenne minden és olyan kvajól döntöttél, akkor nem éreznél kényszert arra, hogy ide írogass bizonygatva a döntésed és másokat ledegradálj. A napnál is világosabb, hogy boldogtalan vagy, a hátad közepére sem kívánod az egész ápolgatósdit, de imádod, ha sajnáltatni tudod magad az "önfeláldozás" nevében. Ez inkább szánalmas.

Ember, a te seggedet eltartja a férjed, anyád nyugdíja meg az ápolási, kvázi a családodon élősködsz. De mondd már meg légyszíves, hogy HOGY A XARBA éljen az meg, akinek szerinted 0-24-ben kellene ápolnia a családtagját és emiatt nincs/nem lesz munkája és bevétele?? MIBŐL ÉLJENEK MEG?? HOGYAN??? Vagy a szeretet nevében dögöljenek éhen mindketten??

Erre válaszolj már baszki, mert bicskanyitogató, hogy te kiböffented, hogy "sajnos valakinek fontosabb a munka, mint a szerette", közben meg el vagy tartva, mint egy kisgyerek, anyagi gondjaidat a férjed intézi, neked aztán nem kell a pénz miatt aggódni, csak otthon lógatod a lábad.

Te mégis MIHEZ kezdenél, ha ugyanebben a szituban lennél, de a férjed nélkül?? Mert a nyugdíj+ápolási max 1 emberre elég, 2-re már nem. Akkor hogyan vagy miből óhajtanál megélni?? Hisz dolgozni nem tudsz elmenni, mert jaj az micsoda szívtelen dolog egy ápolára szoruló ember mellett. Munka mellett meg nincs 0-24-es ápolás, mert a nap neked is csak 24 órából áll, és egy normálisabb munka ebből elvesz minimum 6-ot.

Felháborító.

Nekem az elejétől lejön, hogy a kérdező utálja ezt az ápolásosdit, de mivel valami/valaki miatt úgy érzi, muszáj csinálnia, mindenkit lenéz, aki nem csinálja. Így meggyőzheti magát arról, hogy ez a helyes út, és az élete egy nagy rakás szar.

Ez ugyanaz, mint amikor egy szülő azon erőlködik, hogy a gyerek a legjobb dolog a világon, és mindenkibe beleköt, akinek nincs gyereke, hogy nem ér semmit. És az ilyenről ordít, hogy gyűlöli az életét. Aki elégedett, azt nem érdekli, te mit csinálsz.

Kérdező, a te általad prezentált hozzáállást a pszichológia projekciónak hívja.

Világosan kivehető (még ha nem is akarod beismerni), hogy te is legszívesebben otthonba adnád anyádat, mert az ápolása igenis teher a családnak, de valamiért nem teszed, vagy nem teheted, vagy anyád is olyan mártrírgenerális mint te, és telebeszéli a fejed, hogy "jaj csak ne hagyj egyedül, ez a gyerek dolga, otthon a szerető család" stb. Emiatt te ezt a cselekvést (otthonba adás/ápolóra való rábízás) másokban ítéled el, ezzel enyhítve a lelki terhet, ami rajtad van és ezzel nyugtatod magad, hogy te anyád ápolásával a "jók térfelén vagy".

Most hiába próbálod megírni, hogy ez aztán nem így van, az irományodból teljes mértékben ez vehető ki.

Dolgoztam idősotthonban önkéntesként.

Emlékszem egy fiatal hölgyre. Minden szombaton kocsiba ült és levezetett 2x200 km-t, hogy a nagymamát meglátogassa. Hozta a frissen főtt ételt és a tiszta ruhát/ágyneműt. Nem lett volna rá szükség, mert az otthonban jól és változatosan főztek; mosoda is volt. Mégis jött és hozta.

Megtehette volna, hogy szombat reggel egy telefonhívással „kipipálja” a nagyit és a sütire, üdítőre, benzinre költött pénzét „elbulikázza”. Ő is a könnyebbik utat választotta, ugye?, Kérdező.

Emlékszem egy férfira. Minden délben – az ebédidejében – bejött, összedarabolta a húst és a szentek türelmével megetette a lebénult édesapját. Kötelessége volt? Nem. A nővérek is megtették volna. Ő mégis jött, és csinálta. Ő is a könnyebbik utat választotta?

Hallottál te már hozzátartozót könyörögni az orvosnak, „Doktor úr, csak még ezt a gyógyszert, azt a kezelést próbáljuk ki, hátha…”?

Mert én igen.

Láttál meglett férfiembert összezuhanni és krokodilkönnyeket sírni, amikor megmondták neki, hogy „sajnáljuk, de az édesanyja elment közülünk”?

Én igen.

Miért gondolod azt, hogy aki otthonba adja a szerettét, az mind galád, alávaló és lelketlen ember?

Honnan veszed a bátorságot, hogy ez így ki mered jelenteni..?

Megrázó volt olvasni a 307-est. Az exem idősotthonban ápoló. Ő mesélt hasonlókat. Amíg együtt voltunk, pedig nekem sem volt kötelességem, ráadásul az ápoltak mind vadidegenek voltak, de volt, hogy amikor az akkori párom hétvégén volt bent, bementem és beszélgettem az idősekkel. Volt, hogy terápiásan (megengedte a vezetőség) a kutyánkat is bevittem és nagy öröm volt nekik. Egyik ápolt férfival egész jól összehaverkodtam és bizony megviselt, amikos az exem úgy jött haza, hogy "Laci ma meghalt". Senkim se volt. Egy ember, egy sors, akinek az ott dolgozók a hivatásukból én pedig önkéntes jószándékból próbáltuk az utolós idejét szebbé tenni.

Korábban már válaszoltam, hadd ne keressem vissza, hogy hanyas számon, hogy Édesapánk annyira leromlott, hogy kiába fizettem napi 3x ápolót, neki 0-24 kellett volna és így nem volt egyszerűen választásunk. Elkezdtük szervezni az otthont, de időelőtt meghalt. Pedig azt is megszerveztük, hogy a tesómék vagy én, de minden nap majd legyen bent valaki nála. Mindent elkövettünk volna, de sajnos nem adatott meg. Talán jobb is. Az utolsó kórházi heteket is nehezen viselte az otthonától távol. De mi sem vérgetczhyk voltunk hogy beadjuk, hanem a 0-24-es személyzet és ellátás miatt. Annyira gazdagok nem vagyunk, hogy otthon tudtunk volna ottlakásban 3 nővért 24/48-ban tartani.