Hogy tudják sokan otthonba adni a szüleiket?

"ha rossz a szülő-gyerek kapcsolat, az általában mindkét fél hibája, nem csak a szülőjé"

Ja, persze, hiszen a gyerekek kérik, hogy fizikailag és lelkileg bántsák őket :D

Ha neked van időd színházba menni úgy, hogy a nagyit órákra egyedül lehet hagyni, akkor ő nem is szorul 0-24 órás ápolásra és felügyeletre, hanem csak sokszor kell neki segíteni a mindennapi dolgokban.

Ez viszont rohadtul nem ugyanaz, mint amikor valaki TÉNYLEGESEN annyira magatehetetlen vagy demens, hogy minden percben figyelni kell rá, mert ilyen esetben még a boltba sem tudsz gyorsan elfutni.

Abszolút fogalmad sincs az egészről, csak idejöttél mártírkodni, mert szerintem te is érzed legbelűl, hogy valami nincs rendben, de itt próbálod nyugtatni magad, meg megmagyarázni, hogy te szuper vagy, mások hozzáállása meg egy zsák sz@rt sem ér.

Görcsösen ragaszkodsz a saját elképzelésedhez, ami inkább azt mutatja, hogy túl gyáva vagy belátni, hogy nincs igazad.

De például ezt írtad a nyitó kérdésben:

"én ezt el se tudom képzelni, hogy ennyire szívtelwn, lelketlen lennék, hogy kvázi eldobjam."

Amivel mindenkit szívtelennek és lelketlennek neveztél, aki otthonban helyezi el a szülőjét, vagyis a fogalmazásod szerint "eldobja". Ha így indítasz egy beszélgetést, akkor ott sokan felháborodnak, jogosan, hiszen nem lehet ilyet állítani ismeretlen emberekről.

Nekem hasznos volt végigolvasni, mert nagyon sok történetet megismertem, én is érintett vagyok, és úgy néz ki, egyre többen leszünk.

Milyen érdemi válaszokat vártál? Már a kérdésed is ítélkező volt.

Megírták sokan

- fizetni kell a hitelt (vagy vigye el a házat a bank és a gyerekeket a gyámhivatal?)

- évek óta felváltva nem alszanak (álljanak fejre kialvatlanul munkába menet a kocsival?)

- nem bírta emelgetni és szakápolóra nem volt pénze

- a gyerekek féltek, mert a mama késsel fenyegetőzött, stb.

De te csak szajkózod, hogy a "család az család" Fogalmad nincs, hogy a család hány éjjel nem aludt, mire meghozta a döntést. Látogatják-e rendszeresen vagy sem? (Általában szokták) Milyen bűntudattal telnek a döntés óta a napjaik. Végig kellett-e csinálni egy gondnokság alá vételi pert. (Nekem igen, 3,5 évig tartott. Köszi)

De te csak köpködsz itt, amikor anyádnak a nehezebb járáson kívül semmilyen más komoly baja nincs.

Járd végig a mi utunkat, bukjál el a mi akadályainkba, ami nekünk fájt és nem neked. Mások vagyunk. Tiszteld a mást, az embert, a múltját, és szeresd azt, akivé vált. Akivé ezen a döcögős úton válni tudott. De ne ítélkezz!!

"De, azt gondoltam, érdemi válaszok jönnek majd, építő jelleggel"

Rengeteg építő jellegű választ kaptál, amire vagy nem reagáltál semmit, vagy egyből elkönyvelted a válaszolókat "szívtelen szülőgyűlölőknek".

"A nagyim állapota akkor romlott le igazán, amikor kórházban volt. Sokszor sírt,,, mert egyedül volt. Azt hitte, elhagytuk."

És miért nem látogattátok? Nem mellesleg ne próbáld már bemesélni, hogy a kórház az oka annak, hogy leromlott az állapota. Ha nem lett volna már rossz állapotban, akkor mi indokolta a kórházi bentlétet?

"A gyereknek nem csak jogai vannak, és nem abból áll a gyerekkor, hogy nyaral."

A büdös életben senki, de SENKI sem állította azt, hogy a gyerekkor nyaralásból áll, hanem azt mondtuk, hogy a gyereknek szüksége van gyerekkorra. Az nem gyerekkor, amikor a gyerek a háttérbe van szorítva, a sor végén kullog, mert mindenki a mamát/papát ápolja, ami rettenetesen stresszes mindenki számára. Ebből pont azt fogja a gyerek megtanulni, hogy az otthon sokkal jobb, mert nem teszi tönkre idegileg a családot.

"Szakítsunk meg teljesen a szülőkkel, mert család dal a kapcsolatot, mert nem tetszik valami. A rokonokat nem válogathatjuk meg."

Szóval neked a lelki/fizikai/szexuális bántalmazás, a lelki zsarolás, az élet pokollá tétele simán a "nem tetszik valami" kategória? Amit te képviselsz, az már kb Stockholm-szindróma mélységű. Neked fogalmad sincs róla, mennyi iszonyatosan toxikus, rossz, bántalmazó szülő van, akiknél a gyerek, amint betölti a 18-at, azonnal lelép és vissza se néz. Szerinted véletlenül van az, hogy még a szülőtartásnál is megvizsgálják, hogy a szülő érdemes-e rá? Ugyanis az abuzív, toxikus, aggresszív vagy éppen dolgozni nem akaró szülőnek nem ítéli meg a bíróság a szülőtartást.

Gőzöd sincs róla, milyen egy demens, állandó felügyeletet igénylő embert gondozni hónapokon, éveken vagy akár évtizedeken keresztül. A te anyád közel sem ez a kategória, de ahogy olvasom, a mamád se volt az. Nehezen jár, de amúgy egyedül tud dolgokat csinálni és többször segíteni kell neki, naná hogy ez könnyű! Egy tényleg 0/24-ben ápolásra szoruló embernél viszont MINDENT neked kell csinálni, mert egyedül SEMMIT sem tud megtenni. Egy ilyennél viszont nincs se színház, se szabadnap, se szabad óra, se mellette munka, se semmi.

Nem azzal van a baja senkinek, hogy te szuper-mártír-önfeláldozóan segíted az öreg édesanyádat, hanem azzal, hogy mindenki mást lenézően ledegradálsz, szívtelennek és szülőgyűlölőnek nevezel, közben meg kiderül, hogy tulajdonképpen fingod sincs arról, hogy milyen egy ténylegesen magatehetetlen és/vagy demens ember mellett ott lenni minden nap, minden órában és percben, és még olyan példákat is hozol, hogy valakinek fogyatékos a gyereke, ami még ennél is nehezebb és súlyosabb kategória.

Kedves kérdező

Olvasom ezt a véget nem érő diskurzust és muszáj még egyszer hozzászólnom (34-es vagyok). Nem adtuk otthonba apósomat mert nem szeretne otthonba menni. Nálunk helyszűke miatt nincs meg a lehetőség, hogy elhelyezzük. Négy éve már, minden nap, télen - nyáron, esőben, perzselő napsütésben, legalább háromszor megyünk hozzá ( elvileg két km nem nagy távolság, de napi szinten már 12). És most kérdem én, mi a nagyobb kegyetlenség: otthonba adni, ahol emberek közt van, gondját viselik, esetleg tornáztatják elsatnyult izmait, megfelelő módon ápolják a fekvéstől sebes hátát (mert ezer krémet próbáltunk már, és igazán egy sem segít), vagy otthon tartani, bezárva a négy fal közé ahol egyetlen szórakozása és társa a televízió. És igaz, van telefonja, hívhat, memóriája, gondolkodása teljesen rendben van, de ha ne adj Isten valami hirtelen baj történik és nem tud hívni? Nem akar otthonba menni, otthon szeretne meghalni és mi tiszteljük ezt. De egyik hozzászóló azt írta, hogy túlél bennünket apósom. Ez sem kizárt, tekintettel arra, hogy vérnyomás és érrendszeri gondjaim vannak és a férjem sem teljesen egészséges, gyógyszereket szed, apósommal ellentétben, aki betegségre gyógyszert nem kel hogy szedjen. Szóval, nem lenne emberségesebb ha otthonban töltené napjait állandó felügyelet alatt, mint hogy így tengeti magányosan ágyhoz kötötten?