Szerintetek egy nő miért hoz világra gyermeket?

5: nincs ilyen, hogy azért erősebb az ösztön, mert az anyák többet szenvednek a gyerekért. Nincs összefüggés. Az ösztön amúgy sem ilyen dolgokon múlik, hiszen akkor válaszreakciónak hívnánk.

Másrészt az eufórikus élmény egy hormonális folyamat eredménye, ahol oxitocin szabadul fel a szülés során, ezáltal erősíti az újszülött és az anya kapcsolatát. Ugyanez kialakul az apával is, csak nem instant, hanem lassabban, de ott is vannak hormonális folyamatok a háttérben. Viszont azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy ezek nem tesznek semmit kizárólagossá és törvényszerűséggé. Ha egy anya nem akart gyereket, mégis teherbeesett és szült, nem fogja azért megszeretni a gyereket, mert felszabadult némi oxitocin a szervezetében.

4es voltam

Egyébként én sem akarok gyereket, az okom pedig az, hogy rühellem a gyerekeket, a kisbabák meg egyenesen undorral töltenek el, ahogy összefssák magukat, nyáladzanak, okádnak. Meghagyom a gyereknevelés örömeit annak, akinek gusztusa van hozzá.

Jöhetnek a kövek.

Én nem akarok gyereket, mert elborzaszt, hogy mennyi lemondással jár, de sajnos az ösztönt így is érzem, de elnyomom. Remélem menni fog ez, amíg nemzőképes vagyok, mert ahogy engednék a csábításnak, tudom, hogy megbánnám. Nincs bajom a gyerekekkel, aranyosak, de nekem brutálisan fárasztóak, rövid idő után idegesitőek.

Attól azonban én is félek, hogy mi lesz öregkoromba, ha a férjem előbb megy el, mint én. Nem ápoltatnám magam én se, de ki tudja, ha ne adja az ég meghal a férjem 60 évesen, én meg 80, 20 évig kéne úgy élnem, hogy nincs családom. Ez megijeszt, de igazából a gyerek se garancia semmire, simán lehet, hogy külföldre megy, és akkor se lenne túl szoros családi kötelékem.

Teljesen egyetértek azzal aki írta hogy a babák undorítóak. Tényleg taknyuk nyáluk egybe folyik, minden szart a szájukba vesznek, én is meghagyom a szülés örömeit annak aki ezt választja.

DE!

Szerintem jó lenne ha egy nő csak akkor vállalna gyereket ha egyedül is el tudja tartani. Mert nagy számban lesznek a mai mintacsaládokból majdan olyan családok ahol apuka bizony hamar le fog lépni mert meg fogja unni az óvodát. És könnyebb utazgatni a fiatal feszes titkárnővel, mint anyu meg a purgyé nyűgjeit hallgatni otthon.

Szóval csajok, akkor szüljetek ha egyedül fel is nevelitek, csak magatoknak szültök, nem másnak. Közkincs ide vagy oda😀

Nekem megragadta a figyelmem ez a "jó esetben bele van kódolva." Ezt inkább társadalmi elvárásnak mondanám. Ami pont nem jó eset számomra. A kód, amit anyánk, a környezet tett belénk, hogy akarnunk kell gyereket, mert ez az élet rendje. Mindenki tiszta lappal születik, a mantrákat, dolgokat a környezet neveli belénk, ahogy ők éltek. De nem fekete fehér minden, ez a bökkenő. Százmillió életút van. Én nem akarok gyerekek. Hogy miért? Mert ember vagyok, jogom van nem akarni, amit nem szeretnék. Ezt nem kell megmagyarázni. Akinek meg kell, ott vele van baj. Nem csak kötelességei vannak egy embernek, sőt igazából semmit nem kötelező csinálni.

De ettől függetlenül szeretem az embereket, már amelyik nem kártékony pontosan az ilyen viselkedéssel, a gyerekekkel is elvagyok. De a legjobban magamat szeretem. Biztosan nem szolgálnám ki a környezetemet, az anyámat, a társadalmat, a szomszéd ötgyerekes Juliskát azzal, hogy én is szülök, mert ez az élet rendje.

De ezt terápiában lehet megtanulni.

Aki önmagától akar, nekem teljesen rendben van, tudja mit akar, önazonos, boldog, a csaladja is támogató, a kapcsolata is.

De aki nyomásra, és el van vele hitetve, hogy más is így csinálja, így a jó, na azoknak nincs önismerete, aztán ha megvan az egy, kettő, akárhány gyerek, érzik, hogy valami nem kerek, na ott sosem voltak normális emberi kapcsolatok és empátia.

Én kislány korom óta azt vártam, hogy igazi babával babázzak, vagyis hogy legyen gyerekem. Nem hiszem, hogy már ovis koromban társadalmi elvárásoknak akartam volna megfelelni. Segítettem anyunak a hugit gondozni, pelus, altatás, fürdetés, 2,5 évvel vagyok nála idősebb.

Egész életemben az anyaságra készültem, azt tartottam életem legfőbb céljának, kiteljesedésnek. Végül 32 voltam, mire szültem, most 15 a fiam. Belém biztos, hogy belém van kódolva.

Amíg ő megszületett, addig suliba jártam, dolgoztam, estin lediplomáztam, pénzt gyűjtöttem, építkeztünk az apjával, utaztam, buliztam. Logisztikailag és lelkileg is felkészültem arra, hogy most már jöhet a baba. Életem legjobb döntése volt.

Mindemellett, hogy bennem mindig is munkált ez az ösztön, maxi megértem, aki nem akar gyereket. Rengeteg áldozattal, lemondással jár még a magamfajtának is, aki ennyire vágyott rá. Aki meg még csak nem is vágyik, hanem úgymond belekényszerül elvárások vagy csok miatt, pláne akár 2-3 gyerekbe, borzasztó teher lesz rajta ez az egész. Csakis úgy szabadna szülni bárkinek is, hogy arra az adott első, második vagy harmadik gyerekre nagyon vágyjon, nagyon akarja. Még úgy is lesznek borzasztó nehéz időszakok.

Utolsó, azt megkérdezhetem, hogy ha valami miatt mégsem akartál volna gyereket, akkor hogy érzed, hogyan reagált volna a környezet?

Tudom, olyan dolgokat kár firtatni, amik nem történtek meg, de a miértek megértésében talán segíthet másoknak.