Szerintetek normális a lányom és az apja kapcsolata?
Figyelt kérdés
A hétvégén a lányom az apjánál volt, minden hétvégén ott van, mert kialkudta. Ahogyan az apja hazahozta beszéltem vele, hogy nála is ennyit nyomkodja-e a telóját, mert itthon folyton azon lóg, pedig eddig nem volt ilyen. Erre a volt férjem mosolyogva közölte, hogy “ez természetes mikor az ember szerelmes, mi is folyton telefonáltunk és anyukád kivolt tőle”. De mi akkor 20 évesek voltunk, nem 17. És akkor rákérdeztem, hogy mégis honnan gondolja, hogy szerelmes, erre mondta, hogy barátja van, és már aludt is ott a srác nála, és nagyon helyes, kedves gyerek. És hogy azt hitte tudom. De én nem tudtam, hogy van barátja, itthon folyton a szobájában van, és ha nem, mindig megkapom, hogy az apjánál mennyivel jobb minden, és amint 18 lesz oda fog költözni. Szóval tudom, hogy nem szeret itthon lenni, meg a páromat és picit sem igazán kedveli. De hogy eltitkolja előlem, hogy barátja van, az apjának meg elmondja, sőt már ott is aludt a srác. És amúgy megkérdeztem a volt férjemet, hogy mégis hogyan gondolta, hogy ott alszik a srác, erre mondta, hogy ha szexelni akarnak, úgyis megoldják, legalább ágyban csinálják, és ha baj van, akkor ott van közel, és tudnak szólni. És tudja, hogy Petra szólni fog, ha van valami, mert beszélgetnek erről. Én szörnyen mérges vagyok, és mind a kettejüket jól leszúrtam, hogy mégis mit gondolnak…2022. szept. 18. 23:54
1/93 anonim válasza:
Nem csodálom hogy el akar költözni.
3/93 anonim válasza:
Én meg már azt hittem, valami jó kis szaftos "rányitottam a lányomra és az apjával szexeltek" sztori lesz. El nem tudom képzelni, mi ebben a nem normális.
4/93 anonim válasza:
Az egyrészt normális, hogy egy 17 éves tininek vannak titkai. Én sem beszéltem ennyi idősen a magánéletemről még a testvéreimmel sem, mert MAGÁNélet. De az, hogy a lányod az apjában jobban bízik, mint benned, főleg úgy, hogy téged gyakrabban lát, a te "bizonyítványod" szülőként. Nyilván nem lehetett könnyű szinte egyedül nevelni, de valahol elcsúszhattak a határvonalaid, ha ebben a korban a lányod így titkolózik előtted, más előtt meg nem.
5/93 anonim válasza:
Az apuka viselkedik normálisan. Így a lánya mindig elmeséli mit csinál, nem sutyiban csinálja gumi nélkül stb. Gondolom te vagy a szigor viszont apuka meg a túl laza típus.
6/93 anonim válasza:
Igen, a lányod és az apja kapcsolata teljesen jó. Lenne mit tanulnod tőle, de ez a vonat szerintem már elment.
7/93 A kérdező kommentje:
Nem egyedül neveltem, csak 3 éve váltunk el az apjával. Most van egy 1,5 éves fiam, aki sok energiát leköt, és a lányom nem igazán hajlandó vele segíteni. Néha vigyáz rá, de ennyi, a páromat meg szintén nem kedveli. Pl mikor megyünk együtt valahova ő mindig inkább otthon akar maradni, vagy megy a barátnőihez. Suli után van, hogy csak este 8-ra jön haza, ezért sokszor leszidtam már, hogy jöjjön haza, de nincsen energiám a hisztijét hallgatni…
2022. szept. 19. 00:09
8/93 anonim válasza:
Gondolom jobban izgat téged az új párod mint a saját gyermeked,ezért nem mond el neked semmit mivel gondolom el vagy foglalva a pároddal megértem hogy az apjához akar költözni,a párod meg lehet bántja a lányodat ezért nem szereti
9/93 anonim válasza:
Mi köze a lányodnak az új faszid ivadékához?
10/93 anonim válasza:
Dehát miért kéne segítenie a tesó körül? Ti akartatok az új pasiddal gyereket, nem ő akart testvért. Megáll az eszem. Azért egy másfél éves elég fárasztó. Tudom, mert az én gyerekem is annyi. Nem csoda, ha a lányod este megy haza. Próbálj már normális lenni vele abban a pár hónapban, amíg nálatok lakik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!