Hogy reagálnátok, ha a gyereketek csak úgy venne magának egy állatot a szobájába?

82!

Mondjuk az én időmben nem volt CSOK, de ne zavarjon és az se, hogy nem Magyarorszagon elek.

92!

Van gyerekem, én írtam az intézete. Kb minden ereszűnek lejött, hogy egy tényt közöltem. A gyer3ket bármikor intézetbe lehet adni -ez a válasz annak a kommentelonek született, aki szerint a gyereknek joga van ott lakni (nem mellesleg ezt arra a válaszomra írta, ahol azt fejtettem ki, az én házamban az lakik, akinek én engedem.)

"De ez, hogy egy kiskorú gyerek kirakható, meg hogy én mondom meg mi legyen, ez egyszerűen minden témában felháborító. "

Felháborító vagy sem, ezek tények. Sőt, az "en mondom meg hogy mi legyen" torveny is. Amig a gyerek kiskorú, te döntesz helyette. Kb MINDENBEN. Jogilag te, mint szülő döntheted el, hogy melyik iskolába megy, hol lakik, mi a neve, mikor hova mehet, stb. A SZÜLŐ DÖNT. Nyilván azért bizonyos dolgokat a gyerekkel megbeszélve -pl tovabbtanulas-, bizonyos dolgokat meg simán eldöntve, pl költözés.

Nem olvastam végig minden kommentet, előre bocsátom.

Nehéz részemről objektívan válaszolni a kérdésre, mivel férjem biológus, én pedig ex-állatkerti dolgozó, így egyértelmű, hogy 1) semmilyen állatot nem dobunk utcára, 2) nem rettegünk irracionálisan sem póktól, sem kígyótól, sem egyebektől (igaz mérges fajtát nem hozhatna a házba, mert az én felelősségem, ha elszökik az állat és valahol kárt csinál).

Szerencsétlen férjem pont az "ide állat nem jöhet!" anyósom miatt kb. poszttraumás, mert szó szerint még a sarokban a kaszáspókot sem tarthatta meg, és még 16 évesen sem engedtek neki egy nyamvadt aranyhalat sem. Ezt óriási túlzásnak tartom.

Én állatkerti diákmunkás és önkéntes állatmentő voltam, úgyhogy minden nyáron zsákszámra cipeltem haza a menteni való hazai kisállatokat ideiglenesen: sünök, madárfiókák, denevérek. Anyámék soha nem szóltak a hóbort miatt, ameddig a lakást nem szedték szét, sőt anyukám segített a gondozásukban néha (a süniket imádta).

De! az állat felelősséggel is jár, tehát azt már nem engedném, hogy a gyerek halmozza az állatokat otthon, ÉS ez idővel az én problémámmá válljon. Lehet hüllő, pók, kígyó otthon felőlem, ha nagyrészt ő gondozza. Ha szükséges besegítek, mivel pontosan tudom, hogy egy kiskamasz (egy-két lelkes biológusjelöltet leszámítva) időszakosan elveszíti az érdeklődését az állat iránt. Szerintem ez a normális fejlődés része, így ezért állatot nem tiltanék. De ha már hetente én takarítom őket, én tartom számon a gekkó etetését vagy almozom a tengerimalacot, akkor nem jöhetne több állat. Ha ezt nem tartja tiszteletben a gyerek, akkor keresünk neki együtt új gazdát. Mármint az új kisállatnak.

Amit még nem engednék, az a kutya. A kutya napi szinten annyi törődést igényel, amit nem tudnék vállalni. Tapasztalataim szerint a kamaszok többsége teljesen alkalmatlan arra, hogy kutyát tartson, de én ezt a felelősséget nem tudom átvenni, és a kutya jobban megszenvedi a gazdaváltást, mint a többi állat. Ott a kutya érdeke, hogy hozzánk ne jöjjön.

95 értem, hogy neked ez nem gond. Azt viszont tudomásul kellene venni, hogy a kérdező szülei félnek a pókoktól, akkor is, ha ez irracionális. A legtöbb fóbia különben is az, mégis illendő tiszteletben tartani őket, és nem kényszeríteni a másik emberre azt, amitől retteg csak mert nekem úgy tetszik. Ráadásul a kérdező leírja, hogy vannak állatai, tehát is korántsem arról van szó, hogy semmit nem engednek.

Érdekes, hogy akik habzó szájjal számon kérik a szülőkön, hogy nem engedik és semmibe veszik a gyereket azoknak fel sem tűnik, hogy itt a gyerek veszi semmibe a szülei érzéseit. Pedig a tisztelet és a másik érzéseinek figyelembe vevése oda-vissza kellene, hogy működjön. A szülőknek is joguk van hozzá, hogy olyan környezetben éljenek ahol nem kell a saját iszonyukkal naponta szembenézni. Alap, hogy csak olyan állatot tartunk otthon amelyiktől egyik családtagot sem töri ki a frász.

Azt meg senki nem mondta, hogy az utcára tenné. A legtöbben (én is) azonnal visszavitetnénk a kereskedésbe. Ha nem kéred vissza a pénz tuti visszaveszik.

98: a kérdés maga szürkezóna, ahány kommentet olvastam a kérdezőtől, nekem nem lett szimpi, tipikusan az akkorismegcsinálom kamasz, szerintem a szülőknek nem véletlen van bajuk.

Csak azért írtam ezt le, mert az első oldalakat olvastam végig, ott szokás szerint jött a másik véglet, az "amíg az én kenyeremet eszed, addig az van amit én mondok" virtus, ami a legkártékonyabb a szülő-gyerek kapcsolatban, saját tapasztalatból.