Szülők, főznétek vegàn ételt karácsonykor a gyereketeknek és a párjának?
Külföldön élek a párommal. 24.-én, 25.-én a szüleimnél leszünk végig, ők hívtak. Utána a párom családjánál és megyünk haza, a szilvesztert már otthon töltjük a munkahelyünk miatt.
Vegànok vagyunk. A párom családja külön főz nekünk, az anyukája már lelkesen elküldte milyen receptet talált.
Az én anyukám a hagyományos karácsonyi ételeket csinálja, semmiből nem tudunk majd enni. Próbáltam erről beszélni vele, azt mondta mi alkalmazkodjunk, hagyjuk ezt a hülyeséget.
Nagyon rosszul esik, hogy ennyire semmibe vesz. Évi 2 nap annyira nehéz lenne legalább 1-2 olyan kaját csinálni amit mi is ehetünk?
Hozzáteszem, hogy nem drágább a vegàn kaja. Sőt, sokszor olcsóbb pl egy tojásmentes tészta, mint a tojásos. Szóval nem a pénzről van szó, amúgy sem, egyszerűen nem érdekli, hogy mi nem fogunk tudni enni.
A vegánságunk oka egy részben intolerancia is, a tejtermékeket pl egyikőnk sem bírja. Nyilván az allatvedelmi okok is jelentősek.
Azt hozzátenném, hogyha a szüleim jönnének hozzánk, készítenék nekik amit akarnak. Amikor az egyik barátunk jött ki látogatóba, vettem neki felvágottat a reggeli szendvicsébe meg húsos ebédet kapott. Szóval szerintem jogosan várom el, hogy fordítva is tiszteletben tartsák az étrendünket, ha vendégségbe hívnak.
Nem főznék külön divatolásból, pláne ennyi ember esetén. Laktózérzékeny és cukorbeteg is van a családban, de az simán megoldható. Laktózmentes tejtermékeket veszek a cukorbetegnek pedig az egyik sütit mindig édesítővel csinálom, vagy ha olyan az étel, pl uborkasaláta, egy adagot külön teszek mielőtt belekerül a cukor. Ezek nem igényelnek külön felfordulást, hanem szépen beleilleszthetők a folyamatba.
Aki divatolni akar, az oldja meg. Te is nyugodtan rendelhetsz, akár előre. Kiválasztasz egy éttermet, felhívod, megrendeled a nem-drága kajádat 24.-ére és mikor jöttök elmentek érte vagy kérsz kiszállítást.
Kérdező!
De most őszintén, ezek után minek mentek oda?
Csak össze fogtok veszni és mindenkinek elmegy a karácsonyi hangulata. Ez miért jó?
Mondd meg neki, hogy vagy csinál vegán ételt, vagy ketten karácsonyoztok és pont! Ha már egyszer meghívott titeket karácsonyra, akkor csináljon olyan ételt, amit meg is esztek!
A kenyér nem vegán. Ha azt megeszed, a többit is nyugodtan megeheted.
Mielőtt meg belém kötnétek tudom hogy van vegán "kenyér", de ha az anyja nem főz külön, akkor valószínűleg vegán "kenyeret" sem vesz.
Bevallom őszintén, fogalmam sincs milyen igényei vannak étel terén egy vegán embernek, de ha vegán vendégem lenne ( mindegy, hogy a gyermekek, vagy egy régi jó barát) akkor bár kérnék a vegán emberkétől segítséget, de főznék olyan kajákat amikkel jól lakik.
A gond az, hogy sokan akik nem értik vagy nem jártasak a vegán életmódban, nem a pénz az ami nehezití a főzést, sütést. Hanem inkább az elkészítése. Ünnepkor az ember hajlamos 5-6 felfogásos ételt készíteni. Lehet nem akar plussz 3-4 felfogásos vegán ételt is csinálni. Nem tudom. Én mondjuk amikor vendégeket várok, tőlük is mindig megkérdezem, hogy mit ennének szívesen...Vegántól is megkérdezném. Tőlem senki nem megy éhes gyomorral haza.
Nem mindegy, hogy a szervezési nehézség a gond (sok emberre kell főzni, eleve macerás, nem akar többfélét), vagy elvi jellegű a probléma (szerinte a vegánság hülyeség, ezért külön erőfeszítést tesz, hogy semmilyen étel ne legyen vegán).
Az előbbi eset könnyen megoldható. Az utóbbihoz pedig komoly felnőttség kell a ti részetekről, hogy kulturáltan kezeljétek - ha már a másik fél ilyen gyerekesen viselkedik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!