Szülők, ti a gyereketek vagy a ti szüleitek pártjára állnátok ebben az esetben?
Sziasztok!
17/F vagyok, a nagymamámmal, a húgommal (11) és a szüleimmel élek együtt. Szerdán történt, hogy a szüleim csak este értek haza. Én olyan 15 óra körül. Akkor a nagyanyám éppen a húgomat akarta elráncigálni magával a közeli piacra vásárolni. Nagyanyám anno velem is csinálta ezt, ilyenkor málhás szamár kell neki, valamint sokszor leáll az árusokkal is beszélgetni. És ezt várd ki... Hazafele persze már fáradt, ettől pedig kiállhatatlan. Amúgy se egy kedves ember.
A húgom nagyon nem akart menni, én meg mondtam neki, hogy jöjjön el velem fagylaltot enni. A húgom ugrándozva örömében jött, nagyanyám elkezdett tajtékozni, hogy ezt hogy képzelem, ne mondjak neki ellent a húgom előtt, stb. Én erre, hogy ő is ellentmond nekem a húgom előtt, de nem kapom fel miatta a vizet, ha cipekedő szolgát akar, vegyen fel erre valakit.
Este a húgommal hazaértünk, a szüleim elővettek, azóta is mérgesek rám, bármit mondok. Szerintük bocsánatot kéne kérnem a nagyanyámtól.
A szüleid tudják, hogy a nagyanyád ilyenkor hogy viselkedik? Elfogadják általában az uralkodó viselkedését?
Egyrészt a család idősebb tagjait illene segíteni, de erőszakos tettre nem kötelező meghajolni, sőt. A húgod szempontjából jól cselekedtél, de a szülieddel beszéljetek, hogy ők is elvárják-e az idősebb kiszolgálását tőletek. Az ő válaszuk számít most. Ha a nagyanyád kiállhatatlan ilyenkor, kísérgesse a gyereke és ne tolja másra, csak mert "úgyis kibír ennyit". A gyereke is ki kell bírja a piacozást.
A nagyanyád ilyenkor miért megy a piacra? Mit vesz? Mert ha ételt, amiből ti is esztek, akkor elég nyamvadék hozzáállás, hogy cipekedjen a mama egyedül, de a kaját azért betömitek.
Ha mindig felesleges vackokat, és mellette nonstop bunkózik is, akkor már kevésbé védeném a mammert, de akkor is ultra provokatív, hogy fagyizni invitálod a hugodat, ami szórakozás-kategória, miközben a nagyanyádnak segítségre lenne szüksége, ami a feladat-kategória.
Szomorú ez a családi morál. Ez alapján inkább a szüleiddel értek egyet.
A nagyid be akart vásárolni és egyedül nem bírja hazacipelni a Te, a hugod és a többiek kajáját. 17 évesen van képed elinézni, hogy egy öreg ember cipekedjen? Mert te inkább elhívod fagyizni a hugodat.
Megoldásként azt javaslom hogy legközelebb menj el te egyedül a piacra bevásárolni.
Mondjuk alapból hihetetlen, hogy a nagymamad, aki olyan 70 körül lehet, délután 3kor akar a piacra menni, hiszen az ő korosztalya épp az, aki hajnalban jár, hogy biztosan meg kapjon mindent.
De tegyük fel, igaz a mese. Én kézen fogtam volna a hugomat, meg a nagyit, együtt elmentunk volna a piacra, onnan meg fagyizni.
08:12
ezt jol leirtuk egyszerre:D
"en se mentem volna piacozni"
De a kérdező nem csak nem ment, hanem még a tesóját is fagyizni hívta, ahelyett, hogy hagyta volna, hogy legalább ő segítsen a nagymamának.
"aztan hazafele meg mama meghivott volna cserebe titeket fagyizni"
Ezt azért kétlem :) , viszont a kérdező meghívhatta volna a nagyit meg a tesót.
08:21
nyilvan valamiert igy tortent ahogy, nem ismerjuk az elozmenyeket, meg a reszleteket se, igy nehez..
en nem tudom nem ismerem ezt a mamat:D de sztem igy lett volna korrekt, bar fugg attol is, hogy maganak vasarolt volna, vagy a csaladnak.. meg sok mindentol is.. igy ennyibol nehez igazsagot szolgaltatni, de ne csinaljunk birosagot mert azt nem szeretem, inkabb megyek piacozni:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!