Mi most a gondod? Leirnád?

előző vok azért nincsenek gondjaim me nincs suli (:D) nem mondanám h rossz tanuló vok (4.1 átlag) de félek a jövő félévtől me ott legalább 4.6-ot kéne produkálnom h egy jó spanyol-angolos gimibe felvegyenek =( meg ha nem javítok akko szüleim eltiltanak a tánctól =( de ez semmiség a többiek gondjaihoz képest :D nekik meg azt tanácsolom h valahogy próbálják megoldani ;)

keep it funky! B-boy Pedro 13/F

Ami miatt a legtöbbet szoktam sírni az 9 éves koromban történt de évtizedek alatt sem tudtam feldolgozni. Pedofília áldozata lettem, igaz csak virtuálisan, és csak szavakban bántottak, de annyira felzaklatott már az a pár mondat, kérdés is, hogy azóta irtózom a férfiaktól. Minden férfitól. Nem mertem apukám ölébe beleülni, nem merek nyáron rövidujjú pólóra levetkőzni mert félek hogy megnéznek az utcán, ha egy férfi nyit felém nem tudom magamhoz közelengedni, de ez már annyira elhatalmasodott rajtam hogy már anyukám előtt sem merek pulcsi nélkül megjelenni. Tudom hogy beteges, nem tudok elenne mit tenni. Sajnos nemcsak 9 éves koromban értek ilyen "támadások" hanem 13 éves koromban is. Egy teljesen átlagos ortopédiai vizsgálaton a kelleténél jóval inkább levetkőztetett egy középkorú férfi. Anyukám szeme láttára! És nem tett ellene semmit! Emiatt borzalmas sokat sírok, orvoshoz is félek menni. Pláne nőgyógyászhoz.

Sok férfi próbált felém nyitni, olyan is, akit közel tudtam volna engedni magamhoz, mert megvolt a kölcsönös testi vonzalom, a bizalom, minden, de egyszerűen megijedtem ettől. És azóta is majd megöl a bűntudat hogy visszautasítottam.

Már nem szeretem a párom, de nem tudok kilépni a kapcsolatból, nincs pénzem, nincs hová mennem, még egy teljes évig. Kihasználásnak tűnhet, de nem én adtam fel a küzdelmet a kapcsolatunkért. Hiába mondom, hogy gondok vannak, tojik rá magasról, ül a gép előtt, és bambul...

Belefáradtam...

Nagyon jó a kérdés!

Pénztelenségbe élek születésem óta.Anyukámat elvesztettem már 7 éve.Azóta dolgoztam, próbáltam alakítani az életem.Cserébe apámtól, aki nem volt hajlandó fizetni a számlákat, mert fontosabb volt a játékgépbe bedobálni a pénzt, jó nagy adósságba húzott.(persze most meg így unoka, meg úgy unoka).Van 1 kislányom, másfél éves, Novemberbe jön mellé egy kisfiú is.Párom hadilábon áll az alkohollal, mindig-mindig vissza tér ez a probléma, pedig nagyon jó ember, de ha iszik a torkát vágnám át.Dolgozom...legalább addig amíg meg nem szülök.., hogy utána mi lesz fogalmam sincs.Albérletben élünk, hiteleink vannak, saját lakásra esély sincs.Gondoltam, hogy bemegyek az önkormányzatba, de a párom bruttó 250-es fizetésével elküldenek a pics.ába.Csak a hitelek miatt állandóan sakkozok a számlákkal, hogy jusson kajára.

Bízok benne, hogy jobb lesz.Mondjuk sok esélyt nem látok rá.

Félek a szüléstől is, mert fogadott dokira nincs pénz...és mit is várhatnék az egészségügytől, amikor havi kb 60.000Ft megy ezért a fizetésünkből az állambácsinak.Mert ugye bár párom rendesen be van jelentve, és minden hónapban hüledezek a fizetési papírját látva, hogy mennyit is fizetünk mi azért, hogy csak a pofavágásokat kapjam, meg a nem törödömséget az SZTK-ba.Nagyon dühítenek ezek a dolgok.

Az is, hogy mindig a kisember szívja meg.Meg a Magyar nem igazán kap segítséget az államtól, bezzeg ha dakota leszedi magáról a fuxokat, és be megy sírni egyből kap mindent..

Szar itt minden..és akkor elvárják, hogy maradjunk itthon..ja..köszi..Mondjuk menni nem tudok, de lenne rá esély, 1 másodpercig sem gondolkodnék!!!

Aggaszt a magyarság, az ország sorsa, vajon hova haladunk, mi lesz velünk. Aggódok, hogy annyira elhatalmasodik a pénz hatalma, hogy az utcára kerülünk a korrupt emberek miatt akik odafenn irányítanak, és nem tehetek majd ellene semmit, hogy kisemmizzenek. Én 23 éves vagyok, a férjem 29, katonai jövő előtt áll, szeretnénk gyereket, de sok az adósság és a jövő bizonytalan, ingatag. Már mos adósságaink vannak, a szülők nem tudnak, a másik oldalról meg nem akarnak segíteni. Félek hogy a mocskos pénz elvesz tőlem mindent ami még megmaradt kis örömnek nekem.

De kívánom minden problémával küzdő társamnak, hogy fogjon össze és akije maradt amije maradt, tudja megbecsülni. Mert érzem hogy a neheze hátra van ennek a mocskos világnak, amit ránk akasztanak.

Hát ez az én nagy bajom...

Engem épp az bánt, hogy anyukámnak akartam csinálni egy szép délutánt, és elvittük a gyerekekkel étterembe meg kicsit sétálni, erre az történt, ami mindig: állandóan kritizál, és azt érezteti, hogy teljesen másként kéne gondozni-nevelni a gyerekeimet, és "ő csak a gyerekeknek akar jót". Pedig nem tudna érdemben vigyázni rájuk, egyáltalán nem érti meg, hogy számukra még sok minden életveszélyes azon jó dolgok közül, amiket ő kitalál és meg akarna valósítani. Ráadásul nem fogja fel, hogy én vagyok az anyjuk, én ismerem őket.

hát épp ezen búsultam, de most már igyekszem elengedni magamtól.