Mi most a gondod? Leirnád?

Felpontozok mindenkit,mert ahogy látom mindenki lelett pontozva...

17/L

volt egy abortuszom 16 évesen, az 'apuka' azóta is terrorizál ezzel lelkileg oylan leveleket ír hogy 'szia te gyerekgyilkos', annyi agya nincs hogy belegondoljon hogy mit tesz velem ezzel, a kórházba be sem jött amikor bent feküdtem meg fel sem hívott meg semmi, és még én voltam a szar szemét mert ÉN miért nem védekeztem...

azóta szinte nem is tudok normális kapcsolatokat kialakítani emberekkel, mindenki csak egy hideg visszahúzódó csendes valakinek lát, most van egy barátom majdnem 3 hónapja de valószínűleg szakítani fogunk mert kb le se sz@r amikor nem vagyunk együtt, hetente csak 1x tudunk találkozni de már kb oylankor sem fogalkozik velem... most sokat sírok mert szerettem volna már végre boldog lenni és az elején még azt hittem hogy az lehetek vele mert úgy viselkedett, de az idő múlásával ez egyre inkább visszaszorult

anyukámék is kb naponta mondanak nekem oylanokat hogy mikor húzok már el végre itthonról, egyszer még oylat is mondott hogy én ne egyek már itthon mert csak feleslegesen fogyasztom a pénzét

Az enyém az itteniekhez képest apróság: A Szerelmem bánatos, és én hiába próbálok tenni bármit is csak magába zuhan, ettől pedig én is rossz kedvű vagyok.

Per.pill. ez a legnagyobb, vagyis a legaktuálisabb...

Szüleimnek annyi eszük van, mint egy döglött csirkének.

Anyám összeállt apámmal, aki akkoriban (is) agresszív volt. Jó pár lila folt után, ahelyett hogy elhagyta volna, inkább megszült engem.

Testvérem nincs, apám agresszív meg eszetlen is. Az elmúlt 22 évben szinte mindenben alárendeltem magam. Kevés dolgot kaptam meg, visszahúzódó voltam, emiatt csak a suliban voltak barátaim, akik két évvel ezelőtt másik suliba mentek, így megszakadt a kapcsolat közöttünk. Jelenleg két ember áll közel hozzám, de közülük is egyet mondhatok igazi barátnak. :(

Kapcsolatom soha nem volt, mert beláttam, hogy ilyen szülői háttérrel úgy se tudnék párkapcsolatban élni, hisz pénzt nem kaptam, diákmeló nem volt, így inkább itthon éltem a négy fal között.

Szülők nem törődnek velem, anyám állandóan a saját kínjait mondogatja, az enyémek le vannak szarva. Azt gondolja, hogy majd én élete végéig gondoskodok róla. Amivel nem is lenne baj, ha dolgozna, lenne valamiféle jövője, de így nincs.

Szóval választhatok, hogy magára hagyom, s talán lesz egy olyan ember, aki majd valóban értékel, szeret, törődik velem, s életem végéig szemen köpöm magam, amiért cserben hagytam az anyámat vagy pedig irigykedhetek, hogy másnak van párkapcsolata, vannak barátai, elmehet szórakozni, nekem meg ott lesz az anyám...

Fogalmam sincs, hogyan lépjek ki ebből, hogyan álljak talpra egyedül, hogy később ne bánjak meg semmit. :(