Szerintetek van igazság ebben az elméletben?

Félig családi, félig politikai kategória, amiről írni fogok. Múltkor egy politikai műsorban beszélgettek a kormány lehetséges megbuktatásáról, ahol az egyik vendég felszólaló kitért egy fontos momentumra, amire már én is gondoltam. Szerinte, ha a nyugdíjasok majd lesznek annyira nem önzők, hogy fontosabbnak tartanak egy olyan kormányt megválasztani, aki itthon tudja tartani, illetve hazacsábítani a fiatalokat, ahelyett, hogy a pénzből mág 10 forintot szétosztanának a nyugdíjasoknak, tehát, mikor eljut a nyugdíjas arra a szintre, hogy az unokája jövője fontosabb lesz neki, mint az ő kis nyugdíja, akkor lehet változás ebben az országban. Addig pedig, míg az átlag nyugdíjast 10 fillérrel (vagy csak annak az ígéretével) meg lehet vezetni és felad bárkit és bármit azért a 10 fillér plusz nyugdíjért, addig nem csoda, ha a fiatalok elmenekülnek ebből az országból. Mivel az ország régóta mindenkiről szól, csak a fiatalok (tizen-, huszonévesek) jövőjéről nem.

Korábban én is megfogalmaztam egy hasonló gondolatot, csak a saját családommal kapcsolatban. Kint éltünk Ausztriában a párommal egy évig. Én az egy év alatt nem tudtam elhelyezkedni, korábban egészségügyi problémák miatt, később mert nem vettek fel, holott jól beszélem a nyelvet. Bár a párom jól keresett, így az anyagiakra nem volt komolyabb panasz. Mégis inkább hazajöttünk, a határ mellé és a párom innen jár ki napi 3 órát. Gondoltuk, hátha itt jobb lesz, itt majd félreteszünk, itt majd nekem lesz munkám, itt majd veszünk saját lakást (régi vágyunk).

Az igazság meg az, hogy a határ mellett lassan megfizethetetlenek a lakásárak (bérlés is, vétel még inkább), a CSOK-ot nem akarjuk előre igénybe venni, pláne külföldi jövedelemre nem is jár, de az ingatlan árakat meg az egekbe szöktette. Megint a kormány undorító mutyiüzlete, hogy csempéssze az állami pénzt bele az ingatlanos haverok zsebébe.

Itt viszont kitérnék a szüleinkre, mert nekik is van szerepük ebben a történetben. Mi mindenképp azért jöttünk haza, hogy itthon lakást vegyünk. Különben kinn maradtunk volna, a télen tisztított utaknál és a kedves szomszédoknál (itthon folyamatos vita van a lépcsőházban, mint egy cigányputri, olyan, ráadásul a tulaj is át akar vágni úton-útfélen, mindent feketén akar csinálni). Közben megemelkedtek az árak, a félretett pénzünk a munkanélküliségem miatt csak csökkent, nem tudunk lakást venni. Kéne még 1-2 millió forint, tudom, hogy a szüleink lazán kisegíthetnének, mivel jobb módúak, de nem teszik. Anyámnak volt egy háza a nagyszüleimtől, amit kiadott bérlőknek, oda nem engedett, oda sem adta (kifizettem volna a húgom részét az örökségből). A nagyszüleink örökségéből kaptunk valamennyit (egy részét még a nagyszülők maguk adták), de a szüleink nem igazán akarnak segíteni. Mástól hallottuk, hogy ha pénzt nem adnak, szokás pl egy házrészt felajánlani, hogy a gyerek legalább a hitelét ráterhelhesse. Ezt sem engedik meg. Közgazdászok vagyunk, tudjuk, hogy bánjunk a hitel dolgokkal, a párom sokszáz ezret keres, fix munkája van, én hamarosan vállalkozásba kezdek, ami szintén fix lesz (már előre megvan minden, mivel magánszemélyként már most is megy). Mégsem segítenek, inkább remegnek, hogy nehogy az ő házukhoz bárki is nyúljon. A pénzükhöz úgyszintén. A nagyszüleinkben ezerszer több segítőkészséget láttam, nekik még fontos volt, hogy az utódok tudjanak boldogulni.

Ezek után az a kérdésem, hogy amikor nekem van egy olyan gyerekkori álmom, hogy külföldön akarok élni (egy dél-európai országban), miért ne menjek? Nem érdemli meg az a szülő, hogy a gyereke itthagyja őt is meg a süllyedő országot is, ha sem a szülő nem segít rajta, sem az állam, önerőből meg még átlag feletti keresettel sem tud lakást venni? Miért maradjak itt egy lakásnak, ami sosem lesz az enyém, meg egy családnak, akiknek nem is vagyok igazán fontos (más téren sem, de ezt hagyjuk)? Aki ki tudná, mégsem húzza ki a gödörből a gyerekét, az nem érdemli meg, hogy az a gyerek is csak a saját boldogságával foglalkozzon, ami ha kell, 2000 km-re innen van?