Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek van igazság ebben...

Szerintetek van igazság ebben az elméletben?

Figyelt kérdés

Félig családi, félig politikai kategória, amiről írni fogok. Múltkor egy politikai műsorban beszélgettek a kormány lehetséges megbuktatásáról, ahol az egyik vendég felszólaló kitért egy fontos momentumra, amire már én is gondoltam. Szerinte, ha a nyugdíjasok majd lesznek annyira nem önzők, hogy fontosabbnak tartanak egy olyan kormányt megválasztani, aki itthon tudja tartani, illetve hazacsábítani a fiatalokat, ahelyett, hogy a pénzből mág 10 forintot szétosztanának a nyugdíjasoknak, tehát, mikor eljut a nyugdíjas arra a szintre, hogy az unokája jövője fontosabb lesz neki, mint az ő kis nyugdíja, akkor lehet változás ebben az országban. Addig pedig, míg az átlag nyugdíjast 10 fillérrel (vagy csak annak az ígéretével) meg lehet vezetni és felad bárkit és bármit azért a 10 fillér plusz nyugdíjért, addig nem csoda, ha a fiatalok elmenekülnek ebből az országból. Mivel az ország régóta mindenkiről szól, csak a fiatalok (tizen-, huszonévesek) jövőjéről nem.


Korábban én is megfogalmaztam egy hasonló gondolatot, csak a saját családommal kapcsolatban. Kint éltünk Ausztriában a párommal egy évig. Én az egy év alatt nem tudtam elhelyezkedni, korábban egészségügyi problémák miatt, később mert nem vettek fel, holott jól beszélem a nyelvet. Bár a párom jól keresett, így az anyagiakra nem volt komolyabb panasz. Mégis inkább hazajöttünk, a határ mellé és a párom innen jár ki napi 3 órát. Gondoltuk, hátha itt jobb lesz, itt majd félreteszünk, itt majd nekem lesz munkám, itt majd veszünk saját lakást (régi vágyunk).

Az igazság meg az, hogy a határ mellett lassan megfizethetetlenek a lakásárak (bérlés is, vétel még inkább), a CSOK-ot nem akarjuk előre igénybe venni, pláne külföldi jövedelemre nem is jár, de az ingatlan árakat meg az egekbe szöktette. Megint a kormány undorító mutyiüzlete, hogy csempéssze az állami pénzt bele az ingatlanos haverok zsebébe.


Itt viszont kitérnék a szüleinkre, mert nekik is van szerepük ebben a történetben. Mi mindenképp azért jöttünk haza, hogy itthon lakást vegyünk. Különben kinn maradtunk volna, a télen tisztított utaknál és a kedves szomszédoknál (itthon folyamatos vita van a lépcsőházban, mint egy cigányputri, olyan, ráadásul a tulaj is át akar vágni úton-útfélen, mindent feketén akar csinálni). Közben megemelkedtek az árak, a félretett pénzünk a munkanélküliségem miatt csak csökkent, nem tudunk lakást venni. Kéne még 1-2 millió forint, tudom, hogy a szüleink lazán kisegíthetnének, mivel jobb módúak, de nem teszik. Anyámnak volt egy háza a nagyszüleimtől, amit kiadott bérlőknek, oda nem engedett, oda sem adta (kifizettem volna a húgom részét az örökségből). A nagyszüleink örökségéből kaptunk valamennyit (egy részét még a nagyszülők maguk adták), de a szüleink nem igazán akarnak segíteni. Mástól hallottuk, hogy ha pénzt nem adnak, szokás pl egy házrészt felajánlani, hogy a gyerek legalább a hitelét ráterhelhesse. Ezt sem engedik meg. Közgazdászok vagyunk, tudjuk, hogy bánjunk a hitel dolgokkal, a párom sokszáz ezret keres, fix munkája van, én hamarosan vállalkozásba kezdek, ami szintén fix lesz (már előre megvan minden, mivel magánszemélyként már most is megy). Mégsem segítenek, inkább remegnek, hogy nehogy az ő házukhoz bárki is nyúljon. A pénzükhöz úgyszintén. A nagyszüleinkben ezerszer több segítőkészséget láttam, nekik még fontos volt, hogy az utódok tudjanak boldogulni.

Ezek után az a kérdésem, hogy amikor nekem van egy olyan gyerekkori álmom, hogy külföldön akarok élni (egy dél-európai országban), miért ne menjek? Nem érdemli meg az a szülő, hogy a gyereke itthagyja őt is meg a süllyedő országot is, ha sem a szülő nem segít rajta, sem az állam, önerőből meg még átlag feletti keresettel sem tud lakást venni? Miért maradjak itt egy lakásnak, ami sosem lesz az enyém, meg egy családnak, akiknek nem is vagyok igazán fontos (más téren sem, de ezt hagyjuk)? Aki ki tudná, mégsem húzza ki a gödörből a gyerekét, az nem érdemli meg, hogy az a gyerek is csak a saját boldogságával foglalkozzon, ami ha kell, 2000 km-re innen van?


2017. jan. 18. 09:56
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/109 anonim ***** válasza:
86%

"mindenképp azért jöttünk haza, hogy itthon lakást vegyünk."


Mégis arról regélsz, hogy anyádék így, anyádék úgy. Hagyd itt őket, ha ennyire nem vágysz rájuk. NEM kutya kötelességük lakást tenni a feneked alá.

2017. jan. 18. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/109 anonim ***** válasza:
60%
Menj ahova akarsz. Te hivatkozik másra és várod el a lemondást, miközben elvárod, hogy a popod alá toljanak dolgokat. Anyadek pénzéhez semmi közöd. Nehogy már te mondd meg, mire költsék.
2017. jan. 18. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/109 anonim ***** válasza:
85%

Nekem a legnagyobb boldogás az, ha a gyerekeim boldogok. Ha külföldön, akkor ott.

Amit ÉN tudok tenni az az, hogy pl. Fundamentát indítottam nekik. De mivel mi is a nulláról kezdtük és már saját házban csücsülünk, ezért ez sem lehetetlen teljesítmény, pedig mi még közgazdászok sem vagyunk, csak kétkezi munkások érettségivel.

A titok annyi, hogy nem kell válogatni a munkában. Voltam már gyártosoron is és boltban eladó.


A szüleiddel való problémát egy becsületes gyerek velük beszéli meg.


Utóirat: Fundamentát még most semlenne késő elkezdeni. Nekünk volt, hogy az össz bevétel 170ezer volt, és akor már volt gyerek. Értsd ahogy akarod.

2017. jan. 18. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/109 A kérdező kommentje:
Persze, nem kötelességük. Csak azt nem írtam le, mert így is túl hosszú lett, hogy míg Ausztriában voltunk, hetente kaptuk mindkét irányból a fejmosást, hogy nekünk mennyivel jobb lenne itthon. Nem bírtak beletörődni, hogy mi külföldön vagunk. Mert itthon ilyen jó meg olyan jó. Hogy az XY 8 millióért vett 120 m2-es lakást, a Z meg 6 millióért 200m2-est. Közben gondoltuk, hogy nincs igazuk, de azért megpróbáltuk, hátha... de hát nem jött össze. Most meg már csak fintorgást kapunk tőlük, hogy hogy bírunk mi albérletben élni és micsoda pénzkidobás az, miért nincs sajátunk. Hát a miértre én tudnék egy jó kis fejmosást tartani, de úgyis felesleges lenne. Amikor meg megmondtuk, hogy nem lesz lakás, mert kéne még 1-2 millió, mindegyikük lapított. Csak hajtják tovább azt, hogy mi vagyunk a szerencsétlenek, amiért 10 millió alatt nem találunk legalább kétszobás lakást. Hogy mi vagyunk bénák, amiért csak méregdrága lakásokat találun, mert szerintük mindenkinek sikerül, csak nekünk nem. Aha, sikerül, szülői segítséggel, az összes barátunk vagy otthon lakik vagy a szülei vettek neki lakást. Vagy legalább belesegítettek.
2017. jan. 18. 10:23
 5/109 anonim ***** válasza:
21%

Nem nézek fizetett tv propagandákat, és részemről 35 évesen (bár eddig nem voltam szavazni kb 10 éve) de el fogok mennia Fideszre szavazni, és nem várom el egy olyan háborút, és területeket vesztett országtól azta színvonalat amit a "nyugat" tud biztosítani (mert nem is lehet elvárni)

Annak kell örülni, hogy van választási lehetőség, és aki akar az el tud menni, és le tud telepedni máshol, és nem úgy kell magad csókkal kilopni az országból mint rendszerváltás előtt. Aki tud itthon boldogul aki nem az meg kint. Vannak itthon is szép karrierek és vállalkozások.


Persze az ellenzék egyre inkább köpköd, mert a vállalkozásaiknak nem esik le érdemi megbízás, hiszen a hatalmon levő kormány vállalkozói kapják mega főbb tendereket (de mégis ki más lenne alkalmas rá mint aki poszton van?)


Ez olyan mintha én állnék a kasszába de áthívnám aszomszéd öreganyót, hogy állj már be eladni amíg elmegyek ebédelni! Aztán azt se tudná hogy működik a vonalkód olvasó.

Nem vagyok egy "kormány" híve sem, csak annyit tudok, hogy egyedül a Fidesz tett le valamit az asztalra 1990 óta. A Többiek vagy hazudtak, vagy semmi eredménye nem volt a "munkásságuknak" .

Bajnai Gordon név ismerős? Az is mi volt te...

Hát a vénember a Medgyessy Péter?



Hagyjuk már!


Az elmúlt 20 évet 1 az 1 ben A fidesznek lehet köszönni az összes eredményével és az összes veszteségével, de még mindíg eredményesebbek voltak mint az többiek együttvéve.


És a legtöbbet az Orbán Viktor volt kormányon az összes közül, a többi vagy azt se tudta mi újság, vagy csak a bajt csinálta...

2017. jan. 18. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/109 anonim ***** válasza:
61%

A párod sok száz ezret keres. És még ti vartok el dolgokat? Gusztustalan vagy kérdező, nem kicsit. A nyugdíjasok meg ledolgozták 40 evet. Te is leszel majd nyugdíjak, mit szólnál, ha valaki azt mondaná, mit akarsz, örülj, ha nem halsz éhen.

Jól keresték, miért a szülőket akarjátok pumpolni? Ja, igények vannak, de tudod, a takaró és annak hossza...

2017. jan. 18. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/109 A kérdező kommentje:
Plusz még annyit, hogy nem fogják tudni feldolgozni, hogy még egyszer külföldre megyünk, pláne messzebbi országba. Ők most abban a hitben élnek (pedig mi ezt sosem mondtuk), hogy itthon végleg letelepszünk. Pedig nem, ha albérletben kell élnünk, mindent feketén intéző lakástulajjal, meg cigány módjára viselkedő szomszédsággal, osztrák árak mellett (mert a határ mellett már az van), akkor inkább még egyszer elmegyünk. De ha ennek a lehetőségét is fel merjük hozni, szinte leharapják a fejünket, mondván, egyszer már hazamenekültünk (szerintük menekültünk), még egyszer is haza fogunk.
2017. jan. 18. 10:28
 8/109 anonim ***** válasza:
23%

Írjon már valaki miniszterelnök nevekkel eredményeket is amit elértek, és ami nekik köszönhető...

Hallgatom.

2017. jan. 18. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/109 A kérdező kommentje:
Sok százezret keres, igen, de abból 150+ a lakás mindennel együtt, meg 120+ ezer az autófenntartás, hogy a párom minden nap kijárjon Ausztriába (még egy parkolási lehetőség sincs a cégnél, havi 30ezer a parkoló neki), napi 150 km-t megy. Aztán már csak a fizetése fele maradt meg egyébre. Kaja, extra kiadások (mert egy 12 éves, 250ezret futott, meg évi 40+ezret futó autóra az is van, plusz az egészségemmel is gondok vannak), a vállalkozást is próbálom beindítani, arra is megy el a pénz, így semmi nem marad a végére vagy alig valami.
2017. jan. 18. 10:37
 10/109 anonim ***** válasza:
55%

Kérdező, nem kell abban a hitben élned, hogy bárki is vissza akar itt tartani bárkit.

Vannak a világban olyan emberek akiknek Magyarország is egy álom, egy cél.

Azok majd jönnek ide, és fejlesztik a gazdaságot, ahogy Németország, és a többi gyarmatot vesztett ország is ebből tartja fent és fejleszti magát!

Ez az ország is meg fogja tanulni, hogy lehet ebből megélni, most még gyerekcipőben jár ez a dolog itthon.

Németország, Anglia 25 éve ezt csinálja!

Hollandia és az USA meg kb 50 éve!

Mindenki választhat, hogy hol akar boldogulni, lesz utánpótlás itt is, ahogy már 10 éve átjárnak a szerbek dolgozni, meg mostmár az ukránok, úgy egyre több fog jönni. Te magyarként nem lapátolni fogsz az építkezésen mellettük, hanem megmondod, hogy ez este 10 re legyen felrakva elmentem kávézni meg a qrvámhoz!

2017. jan. 18. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!