Meg akarok halni. El lehet ezt fogadtatni a családommal?
Velem van a baj, mert eddigi életem során (20 éves fiú vagyok) csak a nehézségek és negatív dolgok maradtak meg bennem. A (mostani) énképemet és életfelfogásomat körülbelül annyival el lehet intézni, hogy: butább, rosszabb vagyok másoknál, illetve, hogy mennyire taszít és nem tetszik ez az undorító élet, világ (itt jegyezném meg, mielőtt még félreértenétek: nem vagyok emo, csak egy szánalmasan érzékeny barom). Két fiatalabb tesóm van, a szüleim együtt vannak (inkább boldogtalan, mint boldog házasságban) és - bár nem nyomorgunk - az átlagnál szegényebbek vagyunk. Nekem nem fontos, hogy legyenek barátaim, szerelmem, egyrészt a barátsághoz, szerelemhez is szemét vagyok, másrészt nincs szükségem rájuk, a gondjaimat nem tudják megoldani – ha meg enyhítenék, azzal sem mennék sok mindenre.
Ezekből remélem látszik, hogy vannak, akiknek sokkal rosszabb, de ez engem „nem hat meg”, nekem már nem fontos az élet, nincs aki/ami idekössön. Illetve mégis: a családom, ezért haragszom rájuk. Tudom, szégyellnem kellene magam ezért, de vagyok annyira önző, hogy ebben a kérdésben a saját „érdekeimet” tartsam szem előtt –egyébként is, az, hogy a –szeretetükkel- „ideláncolnak” nem önzés?
Vannak emlékeim, amiktől nem tudok, nem akarok elszakadni. Ezek felidézésével élem át újra, hogy mennyi mindent elrontottam az életben, csalódást okoztam (tudom, az öngyilkosságommal is azt okoznék - de még egy apróság már nem oszt, nem szoroz), mennyire rossz, szégyellnivaló gyerek vagyok és, hogy mennyire nem sikerült ez az egész. Belefáradtam az életbe, anélkül, hogy valaha is éltem volna. Ehhez az egészhez nincs kitartásom, kedvem és erőm, mert tudom magamról, hogy szánalmasan gyenge vagyok hozzá, néha félek, kétségbe vagyok esve tőle. Régóta megkeseredett emberként létezek, régóta nem vagyok ide és közétek való - ha egyáltalán valaha is az voltam. Egyszóval elegem van, ennyi bőven elég volt a „legfontosabb dologból”.
Tehát elegem van, hogy rajtam (rajtunk) kívül mindenkinek sikerül minden, mások állandó jókedvéből, mások folyamatos bulizásából, az állandó szexizmusból, ezekből a szánalmasan viselkedő tinikből, netes „pózulásukból”, és ezt még sorolhatnám napokig. Ezek miatt (is) akarom befejezni ezt az egész sz@rt, itt jön a képbe a családom. Mert szeretem őket, nem akarom, hogy szenvedjenek, nem akarok fájdalmat okozni nekik, de „meggyógyulni” sem akarok, végérvényesen be akarom fejezni ezt a vergődést. A halálom az egyetlen dolog, ami éltet.
Ebben kérem a segítségeteket. Tudom, nem tudtok konkrétumokkal válaszolni, és érzem, hogy (valamennyire) értelmetlen a kérdésem. (Úgy próbáljatok meg válaszolni, hogy szülőkként ti mit tennétek, meglehetne-e győzni titeket?)
Kösz a segítséget.
Ha mindenáron eldöntötted az életed ,mit vártál hogy mit tegyenek érted?
Én most nem téged sajnállak ,hanem a szüleidet.Ha tudnák,min jár az eszed.
Én is szülő vagyok.A fiammal olyanok vagyunk mint a jó barátok.Biztos hogy vannak titkai amit nem oszt meg velem.
De ha egyik nap ezzel a dologgal állna elő,nem lennék elragadtatva.
Megkérdeztem a mai nap ,hogy mit szól erről amit most te írtál magadról.Csak annyit mondott hogy okosabb annál,eszébe sincs ilyet tenni.Boldog a családjával.
Szerintem előre nem lehet velük elfogadtatni hogy nem vagy ide való. Bár lehet hogy érdemes lenne erről beszélgetned velük, hátha elvinnének egy dilidokihoz :) szerintem egy-két bogyó csodákat tehetne veled.
Egyébként nekem akkor van ilyen stílusom, mikor leesik a cukorszintem (cukorbeteg vagyok) akkor gondolok mindenféle baromságot, bár én öngyilkos sose akartam lenni :) de tudom hogy akkor "nem vagyok idevaló" meg nem vagyok beszámítható sem :)
Szóval kérdésedre a válasz, szerintem utólag tudod velük elfogadtatni, írsz egy búcsúlevelet, amelyben kihangsúlyozod, hogy nem követtek el ők semmi hibát, jól neveltek, és mindent megadtak amit lehetett, csak te nem vagy ide való, meg írsz pár gondolatot, ami számomra kissé zavaros, de nem is nekem kell megértenem.
Mert ugye ha már megölted magad, akkor a búcsúlevél van csak, amire támaszkodhatnak, és azt fogják elemezgetni, hogy mit miért gondoltál, és akkor, ha jól fogalmazol, akkor megértik, és esetleg elfogadják.
Szereted Dr. House-t? :) szerintem teljesen ilyen figura.
Egyébként mi lenne, ha megpróbálnád szeretni magad? szerintem nem lehetetlen, hiszen a családod is szeret, van biztos aki jobban, van aki kevésbé.
És én mit tennék, ha lenne fiam, és ilyen marhaságokat gondolna? Elvinném boxolni, hogy kiverjék belőle a szuszt is, és legalább tudja miért nyafogjon :)
Szóval sok sikert! és próbálj meg relaxálni, csodákra képes. ürítsd ki a gondolataidat, mint Buddha, állítólag neki sikerült, ki tudja, de mindenképpen jót tesz, nekem is szokott segíteni. Szerintem előbb-utóbb elmúlnak ezek a gondolataid.
31/N
egy érdekesség
a világháborúkban drasztikusan visszaesett az öngyik száma
Figyelj... Szeretném veled felvenni a kapcsolatot. Nem azért, hogy lebeszéljelek, hanem azért, mert szimplán dumálni szeretnék veled. Itt most nem fogok bővebb indokokat kifejteni, de lécci írj nekem! Utána ha szeretnéd, leszállok majd rólad, csak hagy magyarázzam el...
malix@freemail.hu
Azoknak a nagy része már úgyis ismeri ezt a címet, szóval mind1. :)
De a kérdezőnek: Lécci tényleg írjál nekem, mert nagyon fontos volna számomra a dolog!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!