Meg akarok halni. El lehet ezt fogadtatni a családommal?
Velem van a baj, mert eddigi életem során (20 éves fiú vagyok) csak a nehézségek és negatív dolgok maradtak meg bennem. A (mostani) énképemet és életfelfogásomat körülbelül annyival el lehet intézni, hogy: butább, rosszabb vagyok másoknál, illetve, hogy mennyire taszít és nem tetszik ez az undorító élet, világ (itt jegyezném meg, mielőtt még félreértenétek: nem vagyok emo, csak egy szánalmasan érzékeny barom). Két fiatalabb tesóm van, a szüleim együtt vannak (inkább boldogtalan, mint boldog házasságban) és - bár nem nyomorgunk - az átlagnál szegényebbek vagyunk. Nekem nem fontos, hogy legyenek barátaim, szerelmem, egyrészt a barátsághoz, szerelemhez is szemét vagyok, másrészt nincs szükségem rájuk, a gondjaimat nem tudják megoldani – ha meg enyhítenék, azzal sem mennék sok mindenre.
Ezekből remélem látszik, hogy vannak, akiknek sokkal rosszabb, de ez engem „nem hat meg”, nekem már nem fontos az élet, nincs aki/ami idekössön. Illetve mégis: a családom, ezért haragszom rájuk. Tudom, szégyellnem kellene magam ezért, de vagyok annyira önző, hogy ebben a kérdésben a saját „érdekeimet” tartsam szem előtt –egyébként is, az, hogy a –szeretetükkel- „ideláncolnak” nem önzés?
Vannak emlékeim, amiktől nem tudok, nem akarok elszakadni. Ezek felidézésével élem át újra, hogy mennyi mindent elrontottam az életben, csalódást okoztam (tudom, az öngyilkosságommal is azt okoznék - de még egy apróság már nem oszt, nem szoroz), mennyire rossz, szégyellnivaló gyerek vagyok és, hogy mennyire nem sikerült ez az egész. Belefáradtam az életbe, anélkül, hogy valaha is éltem volna. Ehhez az egészhez nincs kitartásom, kedvem és erőm, mert tudom magamról, hogy szánalmasan gyenge vagyok hozzá, néha félek, kétségbe vagyok esve tőle. Régóta megkeseredett emberként létezek, régóta nem vagyok ide és közétek való - ha egyáltalán valaha is az voltam. Egyszóval elegem van, ennyi bőven elég volt a „legfontosabb dologból”.
Tehát elegem van, hogy rajtam (rajtunk) kívül mindenkinek sikerül minden, mások állandó jókedvéből, mások folyamatos bulizásából, az állandó szexizmusból, ezekből a szánalmasan viselkedő tinikből, netes „pózulásukból”, és ezt még sorolhatnám napokig. Ezek miatt (is) akarom befejezni ezt az egész sz@rt, itt jön a képbe a családom. Mert szeretem őket, nem akarom, hogy szenvedjenek, nem akarok fájdalmat okozni nekik, de „meggyógyulni” sem akarok, végérvényesen be akarom fejezni ezt a vergődést. A halálom az egyetlen dolog, ami éltet.
Ebben kérem a segítségeteket. Tudom, nem tudtok konkrétumokkal válaszolni, és érzem, hogy (valamennyire) értelmetlen a kérdésem. (Úgy próbáljatok meg válaszolni, hogy szülőkként ti mit tennétek, meglehetne-e győzni titeket?)
Kösz a segítséget.
Tulajdonkeppen te nem a csaladodert aggodsz,hanem csak a sajat lelkiismereted miatt. Neked az a gondod,h magadat sokkal jobban szereted,mint barkit, mert csak az onzo, gyava emberek lesznek ongyilkosok. Neked kene par jo nagy pofon,mint az elottem szolonak. Van fogalmad arrol,h mekkora torest okoznal a csaladodben, meg ilyen luzerkent is? Ha igazan szeretned oket,akkor inkabb megmutatnad,h te is ersz valamit es talpra allnal. Hagyd abba az onsajnalkozast. A pozolos tinikkel kapcsolatban... te mar nem vagy tini! En nem vagyok pozolos es nem is zavarnak, mert nem olyan emberekkel veszem korul magam, igy kimarad a latokorombol.
20 eves felnott ferfi vagy,allj fel es huzd ki magad es nezz szembe a kihivasokkal!Lehetsz emellett erzelmes.
Jol van, nincs nagy gond latom. Csak lusta vagy, ennyi.
Ez neked rossz, meg a kornyezetednek. Amugy senki masnak.
Viszont jol vigyazz, mert ha igy folytatod, soha nem leszel boldog!
Ne gondold, hogy masnak az olebe hullik a diploma, a nyelvvizsga es egy haz, lakas...stb. meg kell erte dolgozni! Ugyhogy hajra!
12:03 vagyok.
Aki nem depressziós, az őszintén nem ír ilyet.
Ha nem vagy őszinte, akkor tényleg szánalmas vagy, ha meg depressziós vagy és nem hiszed el, akkor meg nem tud rajtad a segíteni a kutya se. Én sem töröm magam.
Ha valóban nem szeretném a családomat, akkor szerintetek nem lettem volna már régen öngyilkos?
Mert akkor valóbvan magasról szarnék rájuk... de az, hogy élek, az CSAK miattuk van.
És már írtam, hogy valamiért olyan a gondolatvilágom, hogy ezekután már nem akarok "felállni". Szóval már "megmutatni" sem akarom nekik. Hanem csak csendben befejezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!