Ti kibékülnétek a vőlegényetekkel, adnátok neki még egy esélyt?

Vagy most ez hogy van akkor tényleg, hogy jön a testvéred, és kényszerűségből bár, tehát nem direkt, de kvázi hazavágja a párkapcsolatodat (miközben nem hibáztatom egy percig sem a testvért, mikor bajba kerül a gyerekével és a testvéréhez fordul segítségért), mert arra azért adott esetben ezzel az erővel a testvér is gondolhatott volna, hogy nem okoz-e esetleg túl nagy kellemetlenséget, de nyilván gyerekkel az oldalán nem ez volt számára sem az elsőrendű szempont...(!) És persze hogy ezt meg is lehet érteni.

De ott van a vőlegény, aki tulajdonképpen szintén csak egy kényszerűségből előállott helyzetben reagál úgy, hogy Urambocsá a saját, illetve önnön kényelmüket és helyzetük megoldását részesítené előnyben, és ebből következően aztán talán kissé hisztérikusan reagálva cselekszik, majd ezt következetesen folytatja, míg az adott helyzet fennál. De mindenesetre nem direkt vét, illetve tesz a menyasszony és testvéréék ellen, csak talán rosszul reagálja le a dolgokat, nem képes olyannyira önzetlen lenni.

De ezek szerint ez csak a vőlegények privilégiuma, hogy azt mondjuk velük kapcsolatban ilyen helyzetben hogy ő egy barom, meg egy tapló, és hogy menjen az ilyen most már a fenébe, vagy pedig valami furcsa, önmagából kifordított kettős mércével mérünk, hiszen a vőlegény úgyis csereszabatos (ahogy ma már szinte minden) és nyugodtan el lehet dobni...? Rá az igen jól fejlett toleranciánk már nem terjed ki... Menyasszonyként meg pláne...?