Ti kibékülnétek a vőlegényetekkel, adnátok neki még egy esélyt?

Óvatos lennék ezzel a férfival.

Elgondolkodnék azon, hogy milyen az értékrendje, mennyire erős és milyen minőségű a kapcsolata a családjával, szeretteivel, mennyire önzetlenek a barátságai?

Számomra természetes, hogy a testvéremmel segítjük egymást (a SAJÁT tulajdonomban meg főleg, akkor is, ha az aktuális pasid ezen durcáskodik!)- arra a kérdésre, hogy ha pl. az édesanyja tartósan megbetegedne és mondjuk fél évet várni kellene egy rehab intézeti elhelyezésre, miközben gondozást igényelne ő vajon befogadná-e, mit válaszolna vajon?

Nem vall érett, felnőtt gondolkodásra az, hogy "idegesítette a kislány" erre elköltözött. Inkább jelezni kellett volna, megbeszélni közösen, kialakítani szabályokat vagy erre az ÁTMENETI időre megértéssel és türelemmel lenni.

Ő nem ezt tette. Előbbrevaló volt a saját kényelme, ez nem túl jó pont a szociális érzékenységét, értékrendjét illetően.

Szakított- akkor miért szeretne visszaköltözni?

Akkor hozott egy felelős döntést. Most miért gondolja úgy, hogy megmásítja? Beismerte a tévedését vagy egyszerűen csak jó lenne elhúzni a szülőktől az aktuális nőhöz, akinek még lakása is van...

Nem tudom, mennyi idősek vagytok, de számomra ez a férfi kicsit kevés lenne, már nem kellene.

Aki igazán szeret engem, az a bajban, szükségben is belátó, megértő és átmeneti időre képes és hajlandó a saját kényelme rovására is a segítségemre lenni.

(off: ha majd veszélyeztetett terhes leszel, akkor is lelép majd, mert nem szexeltek 1-2-3 hónapig? aztán ha rendeződik minden, akkor meg visszajön? :)

Ez az értékrend számomra túl egoista.

Neki akkor is idegen. Gondolj bele, ha neked kellene kerülget es az o testvérét/anyjat/akarkijet.

Nálunk csak nyaralni volt ket csaladtagom, bevallom engem nagyon idegesít ezt, hogy nem olyanok a napjaink, mint ahogy megszoktuk. Az ember nem járkál pl alsonaciban az anyósa elott, nem nézi hajnalig a tvt, mert az uvegajton atszurodik a fény, meg a mosdóba se szívesen megy.

Szerintem mindkettőtöknek igazatok volt a magatok módján.

Természetes, jó, és dícséretes dolog hogy segítettél a testvérednek eképpen.

De az az igazság, hogy nem feltétlen alkalmas mindenki -főleg akinek nincs saját gyereke- tolerálni másvalakinek a kicsi gyerekét olyanmód, hogy egyik pillanatról a másikra, egyszercsak az életét kell megosztania vele/velük. És az az igazság hogy igenis lehet egy párkapcsolatban egy családi fészek tekintetében -ami a közös életetek színhelye- olyan igénye bármelyik párkapcsolatban résztvevő félnek, hogy az egyfajta tabu legyen másoknak, és hogy azt egyfajta kizárólagosság jellemezze. Van olyan ember, aki számára nehéz egy ilyen fajta altruista magatartásformát megkívánó élethelyzet, mert mondjuk gyakorlata sincs benne és fél egy ilyen helyzettől, fél kilépni a komfortzónájából, és ezért persze nem is akarja.

Lehetett volna sokkal önzetlenebb és megértőbb is veled és egyáltalán a helyzettel kapcsolatban. De elítélni nem tudom érte. Különösképp hogy az ő részéről ez már csak REakció volt, ha ez bármit is jelent. Vagyis a változást -amire talán ő nem volt felkészülve és ami számára nem volt benne a kapcsolatotokban és a családi otthon fogalmában talán-, azt te kényszerítetted (volna) rá. Mindemellett meg természetesen, mint ahogy mondtam már, úgy gondolom hogy a magad részéről igazad volt és becsülendően, helyesen jártál el.