Vannak itt olyan nők (/lányok), akik nem szeretik a gyerekeket?

Előre szólok, hosszú lesz, de talán megéri ezt is elolvasni egy ráérősebb pillanatban...

"Csak nem értem,hogy hogy lehet valami olyanra azt mondani hogy utálom, amit valószinűleg sosem fogsz kipróbálni."

Aláírom, hogy időnként előfordul, hogy a nő véletlenül teherbe esik, végül megtartja a babát, pedig nem igazán akarja, aztán amikor meglátja/kézbe veszi megszereti. De nem mindenki ennyire érzelmes típus, illetve tudományosan bizonyított, hogy nem minden nőnél zajlanak le az ehhez szükséges hormonális változások (egyes hormonok hatására erősödnek az anyai érzések, ez régóta bele van kódolva az emberbe is, ezzel is védve az utódot, biztosítva neki, hogy az anya majd nem hagyja magára). De ez nem egy új, egzotikus étel vagy egy koktél, hogy kipróbálod, aztán max. otthagyod a felét. Egy gyereket, gyerekszülést nem lehet kipróbálni. Ilyenkor hol van a "ne szüljetek felelőtlenül a világba" szöveg? Ráadásul sokszor azt érzem, hogy egyesek azt gondolják aki nem akar gyereket az nem gondolta át eléggé, vagy nincs tisztában minden részével. Szerintem azért a legtöbben elég jól átlátjuk az egész témakört és határozott, megalapozott a véleményünk.

Különben még jó, hogy így is ki lett forgatva ez a táska-cipő téma. Pedig ennek semmi értelme. Én például turkálóból vásároltam a táskáimat, és vannak köztük csodás darabok is. Ha milliárdos lennék sem vennék pl. LV táskát, mert szerintem egy táska sem ér meg több százezer forintot. Számomra meg az nem fontos, hogy a márkajelzést mutogassam. Számomra megfelel egy 1500 forintos kínaiban vásárolt táska is, ha az ízléses és minőségi munka (ki lehet ilyet is fogni néha). A többi dologgal is így vagyok, nem látom értelmét ész nélkül költekezni, sőt én talán még túl kevés dolgot is engedek meg magamnak, ritkán lepem meg magam valami komolyabb dologgal. Sokszor a családomra költöm a pénzt (ha van, akkor nem sajnálom, számomra másodlagosak az anyagiak).

Én munkamániás vagyok, így lehetne azt mondani, hogy jaj, a karrierista, aki csak a pozícióért hajt és fontosabb neki a hírnév, mint a gyerek. Hát nem... Sokszor direkt a háttérből irányítok, mert élvezem, amit csinálok. Nem a pénz vagy hasonlók motiválnak, hanem engem ez tesz boldoggá, ennél érzem azt, hogy teljes vagyok. Szóval nem is értem, miért kellene sajnálnom, hogy nem lesz gyerekem, hiszen nem vágyom rá. Pedig én többé-kevésbé még tudok is bánni a gyerekekkel és nem idegenkedem tőlük, nem rémiszt meg, ha a közelembe kerül egy, vagy rokonok a kezembe akarják adni. Én csak nem akarom, mert rosszul vagyok az egész témától, engem nem érdekelnek a gyerekek, nem értem minek töltsem akkor velük az időm. Ennek ellenére nem rúgom fel őket az utcán, sőt ha mondjuk egy kisgyerek segítséget kérne és nem találná az anyukáját biztosan segítenék neki. Vagy ha az úton játszanak és arra tart egy nem túl figyelmes sofőr, akkor sem szoktam elfordítani a fejem és elsétálni. De szerintem ezzel a legtöbben így vagyunk, gyereket nem akaró emberek vagyunk, nem állatok.

Ha már többen is említették a macskákat...

Sok macska, ha fiatalon kölykezik, vagy csak nincs felkészülve rá, akkor sokkos állapotba kerülhet és kialakulhat nála amolyan poszttraumatikus stressz szindróma. Ilyenkor nem tud azonosulni az anyasággal és nem, hogy magára hagyja, de szülés után rögtön meg is öli a kölykeit (esetleg megeszi), és úgy viselkedik, mintha sosem lett volna vemhes. Láttam már ilyet. Olyat is, hogy egyszerre fialt két nőstény és egymás kölykeit is gondozták. Igen, van rá példa, de nem csak erre. Egyébként ez nem feltétlenül hiba, talán még célja is lehet, hogy léteznek ilyen egyedek is.

Öreg korában pedig rengeteg mindennel elfoglalhatja magát az ember, élvezheti az életet, nem kell a sarokban ülni és elkezdeni siránkozni azon, hogy mit nem tett meg az ember. Másrészről örökbe is lehet fogadni, s mivel sok gyereknek nincs családja esélyes, hogy még egy idősebb házaspár is megkaphatja a gyereket. Sőt, hamarosan talán arra is lesz lehetőség a tudomány segítségével, hogy a mindennapi embereknek is lehessen közös gyereke. Akár mesterséges beavatkozással is, hiszen már idősebbekről beszélünk. Tehát már amiatt sem kell sajnálkozni, hogy az örökbefogadott gyerek nem vér szerinti, nem hasonlít a szülőkre és hasonlók. Ha pedig egyedül marad az ember, akkor bemehet otthonba, vagy megkérhet valakit, aki időnként besegít neki. Amíg pedig jó az egészségi állapota, addig sok lehetősége van, akár még utazhat is, megtanulhat új dolgokat, annyi minden jó dolog van a világban, nem csak a gyerek. Ha viszont leromlott az állapota, akkor hiába lenne családja. Sőt, tartom, hogy aki elvárná a gyerekétől, unokájától, hogy otthagyja az egyetemet/munkáját azért, hogy őt ápolhassa, az önző! Érthető, hogy fél és nem szívesen van a szerettei nélkül, de kihasználja a gyerekét, ami egyáltalán nem a hatalmas önzetlen szeretetről tanúskodik...

Tudom, hogy már inkább fórumozunk, mint a kérdésre válaszolunk (bár szerintem ez felfogható az indoklásnak, tehát végül is nem off), de mindenképp szeretném megemlíteni a nőgyógyászati részt is, érdekelne, hogy ki mit gondol erről.

Kiírhatnék kérdést, de amilyen szerencsém van, biztos, hogy csupa tíz gyerekes anyuka válaszolna... :) Itt legalább már összegyűlt a célközönség, és ez talán nem csak engem érint.

Ti is azt tapasztaljátok, hogy nehéz jó nőgyógyászt találni? Nekem sajnos elég rossz tapasztalataim vannak. Pl. van egy orvos, akit nagyon istenítenek a nők és alapvetően mindig kedvesen bánik a nőkkel, annak a látszatát kelti, hogy figyel rájuk, törődik velük. Tényleg, mindig nagyon kedves. Én is beszéltem vele, aztán amikor említettem neki, hogy tervezem a művi meddővé tételt is és beszéljük már át, mintha kicserélték volna. Onnantól úgy bánt velem, mint valami legutolsó szeméttel. És erre nem lehet azt mondani, hogy rossz napja volt, mert volt egy pillanat, amikor ezt felhoztam és arra volt ez a reakciója, tehát a dolog egyértelmű.

Sajnos több nőgyógyásznál tapasztaltam hasonlót, a normál fogamzásgátlással (szerencsére) nincs bajuk, de ha véglegesebb vagy másabb megoldást keresünk, akkor sokak tekintetében látni a megvetést.

Ti hogy vagytok ezzel? Nagyon elszomorít, hogy ennyi rossz tapasztalatom volt velük (azért persze boldogulok), de meglepett, hogy ennyire elutasítóak velem - és gondolom a hozzám hasonló nőkkel. Pedig én tárgyilagosan, normálisan mondtam, nem kezdtem el fejtegetni, hogy miért nem akarok (csak ha rákérdez), mert tudom, hogy ha elkezdem sorolni, akkor esetleg ellenszenvessé válhatok az embereken szemében.

Azt gondoltam jobban tisztában vannak a helyzettel és nem ilyen elutasítóak. (Természetesen nem azt mondom, hogy minden nőgyógyász ilyen, vagyis ezt szeretném most megtudni, hogy vajon mennyi rá az esély, hogy előbb-utóbb én is belefutok egy igényeimnek megfelelőbe.)

61-es!

Látod ez az a válasz amit vártam! Még zöld kezet is nyomtam neked!

Mint irtam én nem akarok senkit rábeszélni a gyerekre, tudom, hogy nem mindenki született anya, de ti itt mind úgy irtatok a gyerekről, gyerekvállalásról mintha az valami rossz lenne, holott ti is voltatok gyerekek. Jól esett volna valakitől anno azt hallani, hogy én utállak mert gyerek vagy? A másik dolog hogy elmondtam hogy milyen szépen látom én és a többiek az anyaságot, hát bocs hogy szólni mertem. Látod te is tudsz értelmesen válaszolni és indokolni.

"ti is voltatok gyerekek. Jól esett volna valakitől anno azt hallani, hogy én utállak mert gyerek vagy?"

Az, hogy mi mind voltunk gyerekek, tény. Nem magyarázat vagy mentség akármire is.

Én nem tudom, itt hogy vannak vele a többiek, de én még soha nem mentem oda gyerekhez, és mondtam neki, hogy utálom, mert gyerek. Lehet, hogy engem is utáltak vadidegenek, amikor gyerek voltam, és vinnyogtam... és?

10:07

Igen úgy írtunk róla mintha rossz lenne mert nekünk rossz! Én is most mesélhetnék neked olyan dolgról amit én imádok, de ettől még FELFOGOM, hogy másnak az akár taszító is lehet. És nemsértődök meg tőle. De ez neked miért fáj? Nem bántunk vele senkit, hisz nem lesz gyerekünk, másokéhoz meg mi a halálért mennénk oda, hogy megmondjuk neki?

Most ilyen szépen, demokratikusan írsz, csak az első kommented nem volt ilyen. Az olyan emberekkel semmi bajunk akik nem itélkeznek, és csak saját magukról beszélnek. Te nem ezt tetted hiába visszakozol most. Te kijelentettél dolgokat mindenkire vonatkozóan.

A 61-es vagyok.

"de ti itt mind úgy irtatok a gyerekről, gyerekvállalásról mintha az valami rossz lenne, holott ti is voltatok gyerekek" Szerintem számunkra rossz is lenne, én legalábbis bármit megtennék, hogy ne legyen gyerekem. De tudom, hogy sok ember számára az a legjobb dolog az életben és annál érzi, hogy beteljesedett az élete és mindent elért - vagy valami ilyesmi. Nekem ezzel nincs problémám, tőlem mindenki úgy él, ahogy akar (és mellesleg erre szerintem szükség is van, hiszen ha nem lennének ilyen emberek, akkor végső soron kihalna az emberiség), csak azt szeretném, ha ezt mások is így gondolnák és nem osztana ki mindenki (nem itt, hanem úgy általában az életben), amiért én nem ezt akarom.

"Jól esett volna valakitől anno azt hallani, hogy én utállak mert gyerek vagy? " Ó, nehogy azt hidd, hogy nem hallottam hasonlót, én is belefutottam érdekes emberekbe... Egyébként én mindig normálisan viselkedek a gyerekekkel (jó, persze a tiniket már kiosztom, ha szükséges), nem célom lelki törést okozni nekik azért, mert én nem szeretem őket. Nekik ezt nem mutatom, közömbös vagyok, sőt olykor még egy mosolyt is magamra erőltetek. Hiszem, hogy a legtöbbünknek azért van annyi esze (vagy érzelmi intelligenciája), hogy belátja, hogy nem a gyereken kell ezt "levezetni".

"A másik dolog hogy elmondtam hogy milyen szépen látom én és a többiek az anyaságot, hát bocs hogy szólni mertem. " Ezzel semmi probléma nincs, még az is megfordult a fejemben, hogy sokan túl durván reagáltak. Mondjuk egy ilyen kérdéshez beírni, ellentétes nézeteket valló személyként... Merész. :)

A helyzet viszont az, hogy mi semmi szépséget nem látunk benne, vagy legalábbis nem a mi életünkben, nem úgy, hogy nekünk legyen gyerekünk. Meg esetleg már azt is unjuk, hogy sok anyuka ezzel próbál meggyőzni minket. Nem gondolom, hogy ilyen kérdésekben győzködni kellene bárkit is, ezek túl komoly témák ahhoz.

De annyi biztos, hogy többségünktől nem kell félteni a gyerekeket, mert képesek vagyunk normálisan viselkedni velük. Épp csak nem érzünk késztetést, hogy összecsókolgassuk, vagy odamenjünk hozzá beszélgetni, játszani...

Épp ez az, hogy ilyen tekintetben mi szó nélkül elkerüljük azt, amit nem szeretünk. Jó, most itt beszélünk róla, de ez más. De amúgy nem avatkozunk bele a gyerekesek életébe. Sok szülő viszont feljogosítva érzi magát, hogy utat mutasson nekünk, mert szerinte a saját magunk által választott út nem helyes és nem lehet jó. Illetve sok ember nagyon csúnyán bánik velünk emiatt (hogy nem szeretjük a gyerekeket) és lehord mindennek, míg mi ezzel szemben moderáljuk magunkat gyerekek társaságában. (Oké, biztos van, aki nem. De arra szerintem mi is rászólnánk, hogy talán érdemes lenne kicsit visszafognia magát, hiszen nem a gyerek tehet róla.)

Ősanyukás válaszoló biológiai indoklása engem is válaszra késztet.

Azt mondod, hogy ez a nőkben benne van, mint ősi ösztön.

Te tanultál törit?

Akkor tudod bizonyára, hogy régen a barlangokban egyáltalán nem tudatosan készültek a gyerekek, hanem következmények voltak (mondhatni így jártak a nők), akiket minden barlang lakó nevelt, tehát egyáltalán nem csak az anya.

Ráadásul a saját, ősi ösztönre épülő logikádat szúrod hátba azzal a kijelentéssel, hogy itt a férfiaknak kellett volna válaszolni, hogy nem szeretik a gyerekeket.

Ha az ősi dolgokat nézzük, akkor pontosan a férfiak, akik szórják magvaikat többször,mint a nők (adottság, ugye), tehát elvileg akkor nekik még jobban kellene szeretni minden gyereket. Hiszen nyilván nem az élményért szexelnek, hanem gyereknemzés céljából. Vagy ez csak a nőkre vonatkozik? Ők nem az örömért szexelnek, hanem, hogy gyerek legyen?

A többire nem is reagálok, szépen elmondtak itt mindent előttem a többiek.

Nem mindenkinek életcél "pici szemecskéjével ránéző csecsemőt a karjaiban tartani" .

Amúgy is mindig megbotránkozok magamban, hogy a gyerekszülésre térítő nők mániája a csecsemők és pici gyerekek csodája.

Nektek a nagyobb gyerek, nem gyerek?

Egyszer nem hallottam még amúgy egy ilyen ősanyuka szájából, hogy azért szülj, mert gondolj bele,milyen jó érzés,mikor a 16 éves kamasz fiad rád néz...

Csak azt,hogy a saját ellésű nyálgép csecsemő milyen jó érzés, meg az hogy öregkorodban majd eltartanak és ajtót nyitnak rád a felnőtté vált utódaid.

Úgy hogy éppen ti ne beszéljetek önzetlenségről.

Szülsz, mert ez a TE vágyad (nem a születendő gyereké), és ráadásul még azt is felhozod önzetlenséged okaként, hogy nem akarsz öregkorodban bekukózni magányosan.

Élj úgy, hogy legyen értelme az életednek, és ne halj meg magányosan.

33N

"Egyszer nem hallottam még amúgy egy ilyen ősanyuka szájából, hogy azért szülj, mert gondolj bele,milyen jó érzés,mikor a 16 éves kamasz fiad rád néz..."

Ezzel mélyen egyetértek. Mindig a "maszatos puszikat" hozzák fel teljesítményként, soha nem a "kétismeretlenes egyenleteket úgy oldja meg, mint a villám"-ot.

A kicsi gyerek ahhoz kötődik, aki törődik vele. Nem azért szereti az anyját, mert az anyja, hanem mert gondoskodik róla. Azért mereszti a gondviselőre a nagy szemeket, mert az élete függ tőle.

A tinédzser meg már rájön, hogy anya nem mindenható, nincs mindig igaza, van, amit nem tud - vagyis ráébred, hogy nem isten, csak ember.