Vannak itt olyan nők (/lányok), akik nem szeretik a gyerekeket?

"Ja, és alapvetően nem tartok önzetlennek semmi olyan tevékenységet se, ami alapvetően arra irányul, hogy az illető saját nézetei terjedjenek minél szélesebb körben, és ez által minél inkább a maga képére, a maga számára komfortosabbá formálja a világot. Az ember saját nézeteinek terjeszése az inkább önző cselekedet.. "

Ha ezt a saját szopis ügyködésemre írtad, amit példaként hoztam fel korábban, azzal kicsit egyet tudok érteni, ámbár valószínűleg nem tudod, hogy mit is jelent ez pontosan. ;) Nyilván van ennek egyfajta szemléletmód-terjesztő oldala és hatása, amit, igen, sokan egyfajta agresszív beleszólásnak titulálnak (pedig nagyon nem az!). Csakhogy az a "baj"(?), mivel társadalomban, közösségekben élünk, elkerülhetetlen, hogy a saját vélekedéseink és viselkedésünk hatással legyen a környezetünkre is. Persze ennek is sok módja és különböző mértéke van, kell, hogy legyen, de egyezzünk ki most abban (mivel te nem látsz bele a munkámba), hogy ez a fajta segítés csak azoknak szól (egyáltalán, szólhat), akik hajlandóak ezt igénybe venni. Vagyis nincs erőszakos tan-terjesztés és rátukmálás, csak információátadás és támogatás - HA van rá igény. Bár néha nehéz, de muszáj elfogadni és tiszteletben tartani, hogy nem mindenki vevő arra, amit mi javaslunk. Úgyhogy úgy érzem, itt (is) megvalósul az "élni és élni hagyni" elve. ;)

Ugyanakkor, ha már gyerekvállalás: háát, igen nehéz ám úgy nevelni egy gyereket, hogy még véletlenül se add át neki a saját értékrendedet! ;) Az oké, hogy idővel meg kell tanulnunk egyre kevésbé beleszólni az ő döntéseibe (és ez piszok nehéz tud lenni), de ez csak egy adott életkor után jön elő jobban. Minél kisebb a gyerek, annál inkább rád van utalva, te felelsz érte.. és ez automatikusan, kikerülhetetlenül magával hozza, hogy magába issza a te felfogásodat is. Sőt, leginkább ezekből az indirekt közlésekből tanul egy gyerek, nem abból, amit te szóval vagy előmutatással tanítasz neki. Ergó, nem tudod őt "élni hagyni", mert ő rajtad keresztül, belőled él, és úgy, ahogyan te azt a saját példáddal mutatod neki.

Aztán a kamaszkorban persze egyre jobban felerősödnek az ő önállósodási törekvései, igen, amiből mindig is volt-van-lesz konfliktus, mert ez az élet rendje. De elkerülhetetlen, hogy a gyerek eltanulja a szülőjétől, hogy mit "kell", mit "jó" gondolni a világról - ennek a legjobb példája az, amikor az ember különköltözik, gyerekei lesznek... és egyszer csak azon veszi észre magát, hogy egy csomó dolgot úgy csinál, mint anno a szülei. Hiába mondta azt kamaszként, hogy "na ezt én soha!". ;)

"a saját fajfentartási ösztöneit elnyomva nem akarja egy jövendő embernek az egyre kevesebb szabadság, és az egyre több elvárásnak való megfelelés kényszerének poklát."

Én ezért a mondatodért pesszimistának neveznélek, de te szerintem realistának mondod magad, ugye? ;)

Jó, nyilván tudom, hogy mire gondolsz - viszont ez a felfogás nem egyfajta rejtett szorongást takar? Értem én, hogy alapos megfontolás és ésszerűség eredménye... de ezek nem keverednek esetleg némi bizonytalansággal is? (Nem feltétlenül nálatok, hanem általánosságban.)

Mondjuk én sose tudtam ott leragadni még fejben sem, hogy "sz.. a világ, tehát nem szülök bele gyereket". Lehet, hogy menthetetlenül idealista vagyok, de én valahogy hiszek abban, hogy lesz ez még jobb is. Nem tudom, mikor és hogyan, de bízom benne. És a magam módján igyekszem tenni is érte. No nem az eszetlen túlnépesedéssel:), hanem az általam önzően megszült gyerekeim tőlem telhető legjobb nevelésével fejben, testben, mindenhogy. Aztán, hogy ez mire lesz elég, majd kiderül. Nem gondolom, hogy bármelyikből hajdanán valaki nagy ember lesz, aki meg fogja változtatni a világ menetét - viszont előre nem is tudhatom, milyen jövőjük lesz. Én megadom nekik a lehetőséget az életre, aztán igyekszem őket a jó irányba elindítani.. a többi már rajtuk és a Sorson múlik.

Viszont itt jutott eszembe az, amit már korábban is említett valaki: még mindig sokkal jobb, ha valaki tudatosan úgy dönt, hogy nem vállal gyereket és eszerint is él, mint ha a megfoganása után dönt úgy, hogy megvonja tőle az élet lehetőségét. Az én szememben óriási különbség van a kettő etikai megítélése között.

'ennek a legjobb példája az, amikor az ember különköltözik, gyerekei lesznek... '

Azt ugye tudod, hogy azokkal az emberekkel beszélgetsz enbnél a kérdésnél, akik pont nem ezt fogják csinálni? Elég butaság nekik ilyen példával előállni! Amúgy meg ez is csak egy közhely. Én pl sehol sem vagyok már kamasz de érdekes módon még mindig azt gondolom én soha nem fogok úgy élni mint a szüleim, pedig tök átlag emberek, semmi rosszat nem tettek. Mint például sosem lesz gyerekem annak ellenére, hogy anyám nagycsaládos. És nem azért mert erőltette és megutáltam, ez számomra természetes volt kicsi kortól. Persze amíg meg voltam róla győződve, hogy gyereket szülni kötelező, nagyon rosszul éreztem magam és nem tudtam miért. Szerintem sokkal kevesebben szülnének, ha úgy lennének felnevelve, hogy a kezdetektől tudatosítják bennük, hogy ez csak egy választható dolog semmi több. Több boldog ember lenne, az is tuti.

A világot meg én például imádom. Szerintem csak az igazi "gyereket nem akaró", akinek nincsenek indokai, egyszerűen csak így jó neki! Perszee ha nagyon erőlködik mindenki talál valami indokot, de most őszintén, ha akarnék gyereket, leszrnám, hogy milyen borzalmas a világ vagy akármi.

Kedves xStefix, "de te szerintem realistának mondod magad, ugye? ;) "

- Persze.:)

"Jó, nyilván tudom, hogy mire gondolsz - viszont ez a felfogás nem egyfajta rejtett szorongást takar?" - szerintem teljesen nyilvánvaló, és mindenféle rejtés nélküli szorongást, ami általánosan sajátja a mai kor emberének... hogy már egy közönséges újévtől is inkább tart, mint hogy örülne neki, hogy egy házasságban, gyerekszületésben több a félelem, mint az öröm - köszönhetően pont azoknak a folyamatoknak, amikről szót ejtettem:(((

Ez a " Én megadom nekik a lehetőséget az életre, aztán igyekszem őket a jó irányba elindítani.. " - meg nagyon jól hangzik, csak éppen az elmúlt évtizedekben láthattuk, hogy ez valójában mit is ér az egyre felgyorsultabb, egyre gyorsabban változó világban... nehéz optimistának lenni, ha az ember szeme előtt bontakozik ki az 1984 megvalósult világa, ha a szeme előtt lesznek hősökből gazemberek és gazemberekből hősök, érték az antiérték és megfordítva.

És hogy mennyi esély van a trendek pozitív változására: semennyi. Mert ugye az ember ha ésszel és sokat tanul történelmet, akkor pontosan tudja, hogy ezen a helyzeten mindig csak egy (épp akkori mértékkel mért) szörnyű világégés volt képes érdemben változtatni, helyükre tenni a dolgokat nagyjából - na annak átélését meg ugye végképp nem kívánja az ember az utódainak...

Ugye a demográfia egy roppant egyszerű, ösztönös alapképlet, az egyszerűbb, nem utódgondozó fajok a mennyiséggel kompenzálják a bizonytalanságot, a fejlettebb, utódgondozó fajok - benne a homo sapienssel - meg a biztonság alap-igényének kielégítettségével korrelálva szaporodnak. Máskor meg leírják ugye, hogy "ne szülj rabot te szűz, anya ne szoptass csecsemőt"...

(persze ez a népesedésnek valszeg egy szimpla belénk kódolt önszabályozó köre, egy populáció minél többen van, annál több a konfliktus, annál kevésbé érzi magát az egyed biztonságban, annál többször sérül a territóriuma, kvázi annál kevésbé lesz hajlama szaporodni, a demográfia korrigál. Az embernél legfeljebb az a kuriózum a többi fajhoz képest, hogy a "territóriumát" - intim szféra - nem csak sőt nem is első sorban fizikailag értelmezi)

Erről szól kb az "Afrika közepén egy kunyhóban már..."

Aztán még néhány szót az "egyre növekvő elvárások" másik súlyos problematika-köréról. Ugye nálunk, vagy egy hozzánk hasonló társadalomban ennek két komponense van, az egyik a mindenkori 6alom, - a "nyugati típusú kvázi-demokrácia" a maga 4-8-akárhány évenként fejreálló bizonytalanságával egyáltalán nem kedvez a hosszú távú stratégiát igénylő dolgoknak, köztük a gyermekvállalásnak se, kicsit sem gyermek-barát. A másik a környezetből jövő elvárások és ideák, a mindenhonnan feléd áradó nagyon is tudatosan konstruált reklámokkal és kvázi reklámokkal (értsd a hidegháború leghatékonyabb fegyvere Hollywood volt, ami elültette-elülteti az agyadban a maga képeit), de ide értendő az is, amikor a gyereked azzal jön, hogy bezzeg Pistikéék ide mentek nyaralni, eze van, olyan tanárhoz jár... tököm. Ami végülis eljuttat oda, hogy az egyenlőség abszolút híveként tudathasadva szegregációért sikítasz:(((

Na, mindettől képes vagy megmenteni az utódaidat, meg legalább fele részben magadat is - ha nem vállalsz utódot.

(jó, hogy én ezt ennyire tisztán látom, abba bizonnyal benne van az is, hogy az elmúlt 25 év pont azt a fajta gondolkodást, értékrendet hozta-hozza ide, amit én már 35 éve is megveszekedetten gyűlöltem)

A szülők, minták, szülői elvárások, ez megint egy komplex téma... voltaképp 3 "archetipikus" viselkedés különíthető el, amikor a gyerek a szüleitől determinálva végül is azt fogja csinálni, amit ők, amikor a szüleitől determinálva "dafke, csakazértis" pont az ellenkezőjét fogja csinálni, amit ők, és a kivétel, amikor normális légkörből indulva komoly belső munkával sikerül feldolgozni, helyére tenni a "magával hozottat", és azt fog csinálni, ami a saját személyiségéből jön ha épp hasonlít, ha épp ellenkezik a szülői mintával. Ez a lelki "köldökzsinór-átvágás" nagy és tudatos lelki munka, nem véletlen óvok mindenkit mindenféle mesterséges "kötődés erősítéstől".

Na, ilyenek:)

Bocs, de ez nem kerülte el a figyelmemet, mert mindig úgy gondoltam - mert realista vagyok, változhatok - , hogy ha valaha is gyerekem lesz, biztos nem szülök, hanem örökbe fogadok.

"A lényeg szerintem az, hogy nem létezik még egy ilyen különleges kapcsolat, mint a szülő és gyermeke közti. Ezzel nem azt mondom, hogy pl. egy nevelőszülő nem szeretheti a nem vérszerinti gyerekét"

Ezzel mégis mit akartál? Már az sem mindegy, hogy a gyereked, a vér is számít. (Hányok egyébként a vért imádóktól.) Aztán mi lesz? Nem elég, ha valaki szül, hüvelyi úton kell szülnie, sőt, 8 éves koráig szoptatni.

Tudjátok, miért önző dolog a szülőség?

Egy másik kérdésnél volt, és légyszi, ne kössetek bele, értsétek meg, hogy ez ELMÉLETI, tehát ilyen nincs. Ezért vannak az igék feltételes módban.

Lenne egy teszt, amit okos emberek kidolgoztak, és egy ilyen "szülői jogsi"-szerűséget jelentene, és alaposan kivizsgálnák az embereket, akik szülők akarnak lenni.

Ha odaállnának X elé, és azt mondanák: Kedves Hölgyem! Az Ön teszteredménye az, hogy 5-10%-ban lesz jó szülő, ennyi értéket tud átadni, a gyereke ekkora hátránnyal indulna az életben azáltal, hogy maga az anyja. Nem ajánljuk, hogy gyereket vállaljon, és nem fogjuk támogatni a döntését.

Hányan mondanák azt, hogy akkor nem lesz gyerekem? Nem kockáztatok? Ez az önzetlenség. Amikor nagyon akarsz valamit, és lemondasz róla, és neked nagyon rossz.

Egyébként van még itten egy apróság, amiről nem nagyon esett szó, mert ha lehet, akkor ebbe senki sem gondol bele, és minden erejével tagad és hárít... ez pedig az, hogy a pajzsmirigy szerepének tisztázása óta tudjuk, hogy voltaképp mennyire szánalmas módon nem vagyunk urai önmagunknak.

Az alapsztori gondolom ismert, volt egy Kocher nevű jeles svájci sebészprof, aki - miután azt figyelte meg, hogy ha a Svájcban meglehetősen gyakori golyva kezeléseként eltávolítja apajzsmirigyet, akkor az illető állapota rövid javulás után meglehetősen azonos tünetekkel hanyatlani kezd - azt próbálta tisztázni, hogy mi a szerepe a pajzsmirigynek az életfolyamatokban. Kísérletei alanyául a feleségét választotta:) - akkoriban nem lévén még bioetikai szabályok, a kísérletek gyakorta így mentek. És azt figyelte meg, hogy az egyébként szelíd, galamblelkű asszonyból a vele megetetett állati pajzsmirigyek hatására 2-3 hét alatt lett hiperaktív tűzokádó házisárkány... Ez Kochernek hozott egy Nobelt 1909-ben a róla elnevezett érfogón és vulkánon túl:) - mi meg azóta tudjuk, hogy a tudati folyamatainkat IS alapvető módon meghatározza a biokémia.

(meg persze tudjuk ezt a hosszú távon fogamzásgátló szedő nők egy részének tapasztalataiból is, akik a szexualitáshoz való hozzáállásuk megváltozásáról számolnak be - pedig ott ma már nagyon kicsi hormon-adagokról van szó.)

Meg ma már azt is tudjuk, hogy ez puszta hormon-szintek mérésével nem kontrollálható, mert sok esetben nem a hormon szintjéről, hanem a hormon hatására reagáló receptorokról, azok több vagy kevesebb voltáról, nagyobb vagy kisebb érzékenységéről szól a mese. És persze az (általam eléggé el nem ítélhető) USA gyakorlatból ismerjük a kémiai kasztráció fogalmát is...

Naszóval, fontos lenne tudni és tudomásul venni minden, ilyen témán vitatkozó félnek, hogy a szexuális-utódgondozó viselkedés is legalább 51%-ban gén és biokémia. Tény, hogy a hormonszintjei bármilyen hatásra bekövetkező megváltozásával bárki rövid idő alatt az addigihoz képesti "másik táborban" találhatja magát... és ez a "bármilyen hatás" olyan szintig igaz, hogy bármi, ami a májra hat, praktice képes befolyásolni az ösztogén/tesztoszteron bomlási sorát, horribile dictu akár az egymásba alakulását:)))

Félelmetes, horrorisztikus, de ez van... megkockőázom, hogy durva közelítéssel persze, mert azért van 49% pszichológia is, de:) mondjuk egy 5x-ös fogamzásgátló adag napi ösztrogénnel nagyjából bárki nőből "ősanyucit" lehet kreálni, ahogy antiösztrogénekkel ugyanúgy létrejön az "anyai ösztön" kémiai kasztrációja, ahogy anti-tesztoszteron hatású vegyületekkel (praktiikusan pont ösztrogénnel) a hím nemi ösztöné.

Ciki, mi? :)))

Érdekes az eszmefuttatásod és alapvetően igazat is adok.

Viszont akkor egy egyszerű példaként magamat hadd hozzam fel, hogy merre csúszhatott el a hormon vajon: bármikor szülhetek már, szóval terhesség végén vagyok. Külön hormonokat nem vizsgáltak, de gond nélkül teherbe estem, a terhesség is teljesen problémamentes volt.

Ezért feltételezem, hogy a hormonrendszerem rendben lehet. Mégse érzem magam ősanyának, sőt, nem párásodik a szemem csecsemő láttán (gondolom, majd a sajátomnál fog).

A terhességnek se volt semmilyen pszichikai hatása rám. Nem lettem érzékenyebb, nem hatódom meg könnyebben, de hisztisebb se lettem. Oké, leszámítva az utóbbi egy hetet, de az inkább a nagy súly miatti rossz alvásminőség miatt van.

Akkor ilyen esetben mi történik a hormonokkal?