Vannak itt olyan nők (/lányok), akik nem szeretik a gyerekeket?

Én AZT nem értem, hogy egyesek miért UTÁLNAK más, számukra idegen embereket. Nyilván senkitől sem elvárható, hogy mindenki mást szeressen, ez világos. De a semlegesség már igen, nem? Ezzel szemben sokatok véleményéből süt az utálat. És az oké, hogy akkor és ott az adott gyerek/szülő valami olyat tett veletek szemben, ami megkérdőjelezhető - de hogy ezért azonnal utálni kell őket? Vagy még inkább, mindenki, akinek gyereke van? (Akinek nem inge..)

"a szülők általában úgy gondolják, hogy nekik joguk van osztályozni a problémákat mégpedig úgy, hogy az ő gyerekükön kívül mindegyik alacsonyabb rendű."

Ennek szükségszerűen így kell lennie szerintem. Persze lehet, hogy ez adott esetben éppen hátrányos, de azért érthető, nem? Nyilván nekem teljesen más tapasztalataim vannak, mint egy gyerektelennek, de az talán számotokra is logikusnak tűnik, hogy onnantól, hogy az ember szülővé válik, elég rendesen megváltozik az élete, értékrendje. Soha többé nem tudja levetni ezt a szerepet, amíg él. És amíg ez így van, addig mindig a saját vére lesz a fontosabb, akár jó ez épp, akár nem. Szerencsére az esetek nagy részében nem szokott ebből akkora gond lenni.

"az elképzelhetetlen, hogy akkor ők miért olyan ellenségesek más gyerekével?"

Pont azért, amiért ti is. Mert nem a övé, mert számára idegen és mert néha idegesíti. De őszintén megmondom, én eddig ritkán láttam olyan szülőt, aki úgy igazából nekiesett volna más gyerekének - vagy akkor a másik szülő is beszállt a vitába és onnantól már az ő harcuk volt, nem a gyerekeké. :) Szerintem a többség azért tiszteletben tartja a más gyerekét és a másik szülőt is; ha másért nem is, azért, mert tudja, hogy mit jelent ez a helyzet.

Én inkább olyanoktól szoktam látni beleszólást, akiknek (ott helyben legalábbis) nincs gyerekük, vagy már idősebbek és a gyerekük valószínűleg nagy, így aztán hajlamosak elfelejteni, hogy "mivel jár" egy kisgyerek... Na ők aztán gyakran osztják az észt, hogyan is kéne jól neveli, engem is megszóltak már párszor. :)

"Tehát egyáltalán nem tiszta és egyértelmű, hogy mi is a közcél."

Ezért írtam, hogy VALAHOL a közcélt is szolgáljuk ezzel, mindenfajta értelemben.

"Arra viszont senki sem kötelező, hogy ne csak semleges legyen hanem foglalkozzon is velük."

Ez rendben van, érzelmi szempontból. De ha egyszer az orrod elé kerül egy gyerek és valami dolgod lesz vele (akár aktívan, akár passzívan), akkor muszáj leszel vele foglalkozni, hiába szereted vagy utálod. Nem arról van szó, hogy azt várják el a szülők, hogy mindenki ugrálja őket körbe

Na szóval:

hogy ugrálja őket vagy a gyereküket körbe, hanem arról, hogy amikor szükséges, akkor ne maradjon semleges. Nem kötelez senki senkit semmire, de a helyzet maga kívánja azt, hogy reagálj valamit - és mondjuk valami pozitívat, vagy legalábbis építő jellegűt.

"Én AZT nem értem, hogy egyesek miért UTÁLNAK más, számukra idegen embereket. "

Te tényleg mindent szó szerint veszel, ugye? Ez egy intertenes oldal. Egy elméleti kérdés. Érzésekről szól. Igen, baromira felidegeljük magunkat ha arra gondolunk, hogy a múlt héten 1 órán keresztül a fülünkbe őrjöngött egy gyerek a vonaton. EZ NEM AZT JELELENTI, HOGY A VALÓSÁGBAN MINDEN SZEMBEJÖVŐ GYEREKET UTÁLUNK. Aki nem mondta még életében, hogy ő úgy úúúúútáááál valamit/valakit, anélkül, hogy ezt teljesen szó szerint kellett volna venni, az - hazudik.

'Soha többé nem tudja levetni ezt a szerepet, amíg él. És amíg ez így van, addig mindig a saját vére lesz a fontosabb, akár jó ez épp, akár nem. '

Ebben igazad van. Ez teljesen normális. DE mi közünk nekünk kívülállóknak ehhez? Semmi. Ez a szülőkre vonatkozik. Az a baj, hogy tőlünk is elvárják, hogy vadidegen gyerek ugyanolyan fontos legyen.

'Pont azért, amiért ti is. Mert nem a övé, mert számára idegen és mert néha idegesíti. '

Hát akkor már elnézést, de k*ssoljon, és hagyjon minket békén. Mégis milyen jogon képzeli, hogy ő utálhatja más gyerekét, de mivelünk undorítóan bánnak ha ugyanazt tesszük?

'De ha egyszer az orrod elé kerül egy gyerek és valami dolgod lesz vele (akár aktívan, akár passzívan), akkor muszáj leszel vele foglalkozni, hiába szereted vagy utálod.'

Igen. Nem járkálok körbe csecsemőket öldösve, vagy ovisokat rugdosva, ha ráég a ház a gyerekre, akkor nem fogom hagyni, ha az útközepén haldoklik akkor nem fogok keresztüllépni rajta, nem gázolom el kocsival, nem etetem meg a kutyáimmal és még sorolhatnám. DE ezt nem azért csinálom, mert ő egy gyerek és szeretem, hanem mert ember és ez a normális etikett és morál része! A probléma abból adódik, hogy ha nem adom át a helyem a villamoson, vagy ha elvárom a saját helyem a járdán, az a szülők szerint legalább akkora bűn mintha csecsemőgyilkos lennék, szerintem pedig nem. Azokat a helyzeteket amikben a szülők kiakadnak, és amik miatt utálnak minket én nem ítélem meg olyan súlyosnak, hogy közöm legyen hozzá. A nagy dolgokban nem sok ember huny szemet, aki meg igen, az sem fogja itt reklámozni.

'Nem arról van szó, hogy azt várják el a szülők, hogy mindenki ugrálja őket körbe'

De, pontosan ezt várják. Például az a nő, aki a múltkor elkezdett ordítani velem az utcán mert nem léptem le a járdáról amikor elmentek mellettem - pedig hely bőven volt. Vagy az aki megparancsolta a fagyiskocsinak, hogy az ő házuk előtt ne merjen zenélni amikor az ő gyereke alszik.

"Hogyha lát egy rossz sorsú gyereket akkor megszakad a szíve, ha egy rossz sorsú felnőttet, az még sajnálni is alig tudja. Pedig a kettő között csak annyi a különbség, hogy az egyik gyerek."

Nem biztos. Persze ezer ok miatt lehet rossz sorsa egy felnőttnek, de mivel ő már tudatában van az életnek, sokkal jobban felelős is érte - míg egy gyerekkel sokkal inkább csak megtörténnek a dolgok. (Persze itt jön be az, hogy a gyerek mennyi idős, mennyire értelmes, mennyire tehet az adott helyzetéről stb.) Mindez nem jelenti, hogy egy felnőttet nem sajnál az ember, mert dehogynem (Leiah sem írt mást). De azt igen, hogy pl. egy tehetetlen, felelősséget vállalni nem tudó ember sokakban nagyobb sajnálatot és szánalmat vált ki, mint egy érett korban lévő felnőtt ember. És pont ezért én pl. az idősebbeket is gyakrabban jobban sajnálom, hiszen ők MÁR nincsenek teljesen birtokában a cselekvésnek - a gyerekek meg MÉG. De ettől még mindenki iránt empátiát érezhet az ember, csak a mértéke nem mindig ugyanaz. Pl. ilyen szempontból is különbséget lehet tenni.

"Nem az van, hogy a gyerek azért "szeret", mert neki ez az élethez elengedhetetlen? Ha rád mosolyog, te beleszeretsz, ő viszont azért teszi, hogy adj neki enni, tedd tisztába, stb. Tehát ha lehet, a gyermeki szeretet a legönzőbb - természetesen a szó biológiai értelmében - , mert arra játszik, hogy mindig legyen valaki, aki gondoskodik róla, amíg ő maga képtelen rá."

Igen, az újszülöttek, kisbabák így működnek, mert ez biztosítja számukra az életbenmaradást. :) Nade ahogy nő az a gyerek, már nemcsak azért fog téged szeretni, mert gondozod őt, hanem egyszerűen azért, mert az élete része vagy és mert a te példádon át(!) megtanulja, mi az önzetlen szeretet lényege. Hogy nemcsak akkor szeretünk valakit, ha megérdemli, hanem mindig, őt magát. Ezt elsősorban pont a szülővel való kapcsolatból fogja megtanulni.

"Az, hogy egy gyereket azért kell szeretni, mert gyerek, ugyanolyan hülyeség, mintha a férjemet csak azért szeretném, mert férfi."

Dehát nem kell szeretni, senki se mondja, hogy kell. De utálni miért kell azért, mert ő gyerek? Csak azért, mert ő ebben az állapotban van..? Nem, ti se nyilván csak azért utáljátok a gyerekeket, mert kicsik; ez az állapot változik. Hanem azért, mert nem úgy viselkednek, ahogy ti éppen elvárjátok tőlük.

És akkor ez megint egy érdekes téma, hogy ki mit vár el egy gyerektől... Elég sokat foglalkozom ezzel mostanság. Számtalan problémát okoz már a szülő és a saját gyereke között is, hogy a mai felnőttek gyakran nem értik a gyereknyelvet, nem tudják, hogyan fejlődik egy gyerek, milyen szakaszokon megy át - és ezért gyakran irreálisan magasak a velük szemben támasztott elvárások. Jó, persze itt millió példát lehetne felhozni arra, amikor épp még a minimumot se hozta a gyerek, én is tudok ilyet... de az általános helyzetet én úgy látom, hogy sokszor a szülő/felnőtt az, aki nem tudja, hogy mit várhatna el és így nyilván csalódni fog abban, amit kap. Rengeteg példát hozhatnék a szoptatástól kezdve az alvási viselkedésen át a szobatisztaságig. De még a későbbiekből is.

"Hiszen miért csinálnak az emberek gyereket? Mert nekik az JÓ ha lesz egy gyerekük, mert ők AKARNAK"

Hát nem tudom, hogy lehetne máshogy kivitelezni a "gyerekcsinálást", ha nem úgy, hogy az ember valahol magának szüli a saját gyerekét. ;) Szóval igen, egyrészt ez is önző viselkedés, viszont ideális esetben elég hamar ráébred az ember arra, hogy milyen mértékű (lehet) a szülői szeretet. Tudom, hogy nagyon teátrális, ha azt írom, hogy az első szívhangok vagy első mozgások átélése valami rendkívüli élmény, de tényleg így van. Éshát muszáj vagyok valahol önző is lenni, ha a saját gyerekemről van szó, hiszen az ő életbenmaradása függ attól, hogy mi ketten mennyire vagyunk egymásra utalva. Szóval valahol önző, ugyanakkor önzetlen is.

"DE mi közünk nekünk kívülállóknak ehhez? Semmi. Ez a szülőkre vonatkozik."

Onnantól lesz közötök, ha vagy ti szóltok be egy gyereknek/szülőnek, vagy ők tesznek valamit ellenetek. És máris nem lehet elmenni a dolog mellett - és amellett sem, hogy akivel szemben álltok, az elsősorban (ott és akkor) szülő. És mint ilyen, könnyen átmegy a gyerekét védő állatba, még akkor is, ha ez épp kevésbé emberi. :) Hiába mindegy neked, hogy ő kicsoda-micsoda és mi van a gyerekével - ha foglalkozol azzal, amit tesz(nek), máris foglalkoznod kell azzal is, hogy ő milyen ember. Már legalábbis akkor, ha nem akarsz pl. értelmetlen szócsatába keveredni.

Azt látom, hogy elég nehezen tudunk kilépni a saját szerepeinkből, látószögünkből. Hiába, mindenki előszeretettel keresi a másikban a hibát. :)

"Onnantól lesz közötök, ha vagy ti szóltok be egy gyereknek/szülőnek, vagy ők tesznek valamit ellenetek."

Amíg nem befolyásolja az én életem, addig én nem szólok be senkinek. A szülő akarta a gyerekét nem más, kötelessége tehát úgy élni, hogy ne másokat zavarjon vele.

És igen, az utolsó nagyon jól mondta. A másik gyerekes válaszoló attól viszolyog ösztönösen aki rosszindulattal van a gyerekek iránt, én meg attól leszek rosszul aki teljesen kifordul magából miután gyereke lesz és minden józan eszét elveszti. Egyszerűen rosszul vagyok ettől a jelenségtől.