Vannak itt olyan nők (/lányok), akik nem szeretik a gyerekeket?

Stefix, ezt nyugodtan veheted személyeskedésnek, de nekem úgy jössz le, mint egy bizonyos emberfajta, egy álbölcs, álszent megmondóember.

Kevés tudás, sok rizsa, valami olyan önhittség, hogy te másoknál többet fogsz fel a világból, mert "megfigyelsz", ehhez jön ez a kenetteljes stílus, amit a kedvesség álcája mögé rejtesz; direkt olyan passzív-agresszív módon kommunikálsz másokkal, hogy a kommentedet lehet egyszerre bámulatosan kedvesnek és mérhetetlenül gorombának is interpretálni, pedig csak nagyon erős "védőburok" vesz körül, de ha egyszer valaki megtalálná a burkon a gyenge pontot, és megfelelő erővel ráverne, darabokra hullana minden tartásod, és előjönne egy igazi hárpia, és kiderülne, hogy te is ugyanolyan halandó ember vagy, nincs benned semmi különleges vagy megfoghatatlan.

Ez az én megfigyelésem. Ha minden alapot és bizonyítékot mellőzve többre tartod a saját megfigyelésedet, csak bizonyítod az igazam. Ha meg egyetértesz...

Jöhet a sok mosolygós arcocska.

#251:

Tapasztalataim alapján eddig sem toleráltatok, nem mondtál semmi újat.

Hamarabb segítenétek egy cuki kölyökkutyán, mint egy "undorító, nyávogó kis izén". Én személy szerint nem várok tôletek semmit. Szerencsére vannak még éppen elegen olyanok, akik szerint ti vagytok finoman fogalmazva "furcsák". Ha a környezetembôl az "undorító kölkeim miatt" lassan kikopnak az ilyenek, mint ti, annak csak örülni tudok. Nem veszítek vele semmit.

Nyilván mindenkiben kialakul egy benyomás a többiekről az alapján, amit pl. itt olvas, de ez csak egy része az egésznek. Ha te is abba a csoportba tartozol (ezt csak te tudhatod), akik csupán az első benyomás vagy az első két elhangzó mondat alapján ítélkeznek, ám tedd. A szavaidból én azt olvasom ki, hogy te ismeretlenül is nagyon pontosan tudni véled, hogy én ki vagyok... Ha erre most azt írom, hogy én szeretném ezt elkerülni, mert szerintem ez a hozzáállás felszínes és szegényes, akkor meg azt kapom, hogy beképzelt és álszent vagyok. De vállalom. :)

A védőburkos gondolataidra csak annyit írnék, hogy mindenkiben, így bennem is vannak hibák jócskán - de lehet, hogy a te életedben-személyedben is van olyan pont, amire ha valaki rámutatna, az neked se esne jól.

Nekem nem célom senkit se kóstolgatni vagy megbántani, így örülnék, ha engem se pécézne ki senki magának. Ja, de ez egy anonim fórum, ahol mindent lehet... én csináltam rosszul, hogy nevesítettem magam, így engem könnyebben meg lehet találni és ki lehet kezdeni, ez is igaz. De nem veszem magamra az ilyesmit, mert én tudom a legjobban, hogy miben vagyok jó és miben nem. Ilyesmivel nem lehet nálam kibújtatni a nyuszit a kalapból. ;)

Visszatérnék a témához egy kérdés erejéig:

Páran írtátok, hogy a saját vagy esetleg születendő gyerekeiteket szeretitek/szeretnétek, de másokét akkor sem, sőt, néhányan továbbra is utáljátok őket.

Ebből olyan irányba is el lehet indulni, hogy: esetleg azt feltételezitek, hogy a többség, aki (több)gyerekes, mások gyerekét is szükségképp kedveli, szereti..?

Mert ez a kettő nem feltétlenül jár együtt szerintem, sőt. Pl. én sem kedvelek minden idegen gyereket, de a helyzetemből adódóan esetleg jobban megértem, hogy a gyerek adott esetben miért viselkedik nagyon idegesítően, illetve el tudom képzelni, hogy a szülő min megy keresztül egy nehéz napon. (Ez most nem önfényezés, újfent:), csak a saját tapasztalatom a témát illetően.)

Leiah, te mint hozzám hasonszőrű, mit gondolsz erről? És persze a többieket is kérdezem. :)

Stefix, ez a gyerekesek egyik gyenge pontja, amit nem szeretnek beismerni pedig elég gyakori.

Magyarán elég gyorsan kiderül, hogy más kölkét ők sem állthatják, és sokszor ők tudnak a legundorítóbban nyilatkozni róluk.

De ha jön valaki aki úgy általában nem szereti a gyerekeket/nem is akar, akkor azt elhordják minden szrnak, hogy önző, rossz, nem igazi nő, sőt nem is ember, sosem tudja miből marad ki, hogy lehet egy ilyen ártatlan kis csodát nem szeretni...? Akkor most hogy is van? Bár feltételezem, ez is le lesz tagadva, hogy ilyen jelenség nincsen. Valószínűleg azért van ez, mert meg vannak róla győződve, hogy az ő gyereküket kéne imádni a föld másik felén élő idegennek is. Ami egy teljesen irracionális és felesleges elvárás.

Amúgy pedig a 73% százalékos tökéletesen leírta, hogy milyen stílusod van. Nem véletlen, hogy többen is ugyanúgy látják. Elég bicskanyitogató ez a fenkölt jóságos modor, meg hogy minden második mondatodban kiemeled, hogy te mennyire igyekszel fejlődni míg mások nem.

De én se mondtam, hogy a gyerekesek szentek lennének. Sőt, tényleg tudnak még akár egymásra is elég tarkákat mondani, ezt is aláírom. Én is kaptam már szép bókokat a hozzám hasonlóktól is. :) Szóval nagyrészt igazad van. - Akkor rosszul értettem, hogy a gyerekesektől mégis "elvárja" a külvilág, hogy ő szeressék a más gyerekét, mondván, nekik is van?

Az empátiával kapcsolatban kicsit más a véleményem, és ez részben a saját helyzetem miatt is van. Nem szoktam reklámozni, de a nagyobbik gyerekem sajátos nevelési igényű és mint ilyen, a kívülállók számára gyakran furcsa vagy éppen hisztis, rossz, neveletlen. Tudom, ez speciális eset, de sajnos elég sokszor kaptam már rosszalló tekintetet vagy akár beszólást is a gyerekem viselkedésére vonatkozóan - amit rögtön visszakozás és bocsánatkérés követett, miután halkan megmondtam, hogy mi a baja.

Ez persze nem azt jelenti, hogy jó ezzel takarózni vagy hogy nekem jó érzés az ilyesmi (mert baromira nem), de ahogy én látom, egyre több az ilyen gyerek és így egyre gyakoribb az ilyen félreértett helyzet.

Ettől még persze mindenkiben van valamennyi tolerancia meg empátia, csak az jut ilyenkor mindig eszembe, hogy érdemes lenne először kérdezni és csak utána véleményt mondani, mert lehet, hogy amit én látok, az nem a teljes valóság. Mindkét oldalon elég sok az előítélet.

Nem tudom más hogy van vele, de én úgy, hogy mivel az anyák folyton felháborodnak, hogy a gyerektelenek nem szeretik a gyerekeket, ezért azt gondoltam először, hogy biztosan azért vannak felhábodorodva, mert ők minden gyereket jobban szeretnek. Viszont miután kiderült, hogy szokszor ők utálják legjobban más gyereket, ezek után rondának és kétszínűnek tartom, hogy tőlünk meg elvárják, hogy szeressük őket. És igen, ha arról prédikálnak, hogy mi rosszat vagyunk mert nem szeretjük a gyerekeket, akkor úgymond "elvárom" ők viszont szeressék. Mert ha nem akkor mégis milyen jogon szólnak be nekünk?

Nekem meg az a véleményem, hogy az empátia mindenkinek kijár és hogy ennek ellenére az emberek NEM tökéletesek. Tehát van aki szimpatikus lesz nekik, van aki nem, van akivel kedvesek, empatikusak, van akivel kevésbé. Na most a szülőkkel az a baj, hogy ők nem veszik magukat a "mindenki" alá, hanem elvárják, hogy őket egy külön csoportba sorolják, amely csoportnak kivétel nélkül előjogokat kell biztosítani és akivel szemben tökéletesen kell viselkedni, és nem fogadják el, hogy ők is ugyanúgy lehetnek unszimpatikusak, vagy a másik fél velük is lehet rosszkedvű mint minden más emberrel. Ők úgy gondolják, hogyha valakinek térdműtéte volt, vagy öreg, vagy fáradt a taulástól, akkor eldönthetjük, hogy segítünk-e nekik és empatikusak vagyunk-e. Ha viszont egy nő terhes vagy gyereke van, akkor nem dönthetünk el semmit, hanem a segítség és empátia kötelező és kijár. Ez az ami idegesít.

Nekem például rendszeresen olyan görcseim vannak, hogy elájulok vagy állva elalszok amikor épp nem fáj. Na most egyszer véletlenül a vasútállomáson voltam, és amikor a gyerek aki egész végig ott randalírozott, beállt az ajtóba a vonat érkezésekor és eszébe sem jutott, hogy mások ki akarnak menni, akkor csúnyán néztem rá és sietősen próbáltam kikerülni, még az is lehet, hogy sóhajtottam egyet. Ne tudd meg, hogy erre mit kaptam az anyjától. De én voltam a legundorítóbb gonosz a földön. Vajon nekem is elnézték volna, ha elmagyarázom a helyzetem?

Értem.

Akkor viszont különbséget kell tenni aközött, hogy szeretem, kedvelem, utálom stb. és aközött, hogy eltűröm, elfogadom vagy empatikus vagyok vele. Mert a te írásod is azt mutatja, hogy sok fokozat van a két szélsőség között.

(És szerintem a legtöbb szülő sem a maximumot várja el a kívülállóktól, bár csak a magam nevében tudok nyilatkozni.)

Próbáltad már alkalomadtán elmagyarázni a bajodat? Mondjuk nem ilyen rohanós szituban, hanem amikor volt rá időd. Más lett utána a reakció?