Vannak itt olyan nők (/lányok), akik nem szeretik a gyerekeket?

Nem az a furcsa, hogy valaki nem tud mit kezdeni egy gyerekkel. Ezt érthető, ha pl. sose volt a környezetében kisebb gyerek és nem tanulta ezt meg senkitől.

Hanem furcsa viselkedést tud eredményezni az ilyen felnőtt részéről, amikor gyerekkel találkozik. Amiket ti is írtatok: hogyan kell hozzá beszélni, mit kell neki mondani, mit kell vele csinálni stb.

Egyébként ez nekem is ismerős, mert amíg nem szültem, addig én se tudtam, mi fán terem egy gyerek. Pontosabban, egy csecsemő. (A nagyobbakkal előtte is jól szót tudtam érteni.) Aztán a lányom mellett az első időkben elég nagy mélységeket éltem át, de idővel megtanultam én is szülő lenni.

Merthogy ez egy tanulható és tanulandó dolog annak, aki ezt akarja és kívánja.

Egyébként ha már személyes élmények, azért az átlagemberek között is akadnak olyanok szép számmal, akik előszeretettel feledkeznek el arról, hogy gyerek (is) van a közelben. Pl. sétáltam ma délben a fiammal, aki elaludt a babakocsiban. Csendes utca, mentünk az úttesten (nem zavartunk senkit), előttünk egy férfi a háza előtt farönköket pakolt. Ránk nézett, bele a kocsiba is, látnia kellett, hogy a gyerekem alszik. De eszébe se jutott várni, éppen mellette mentünk el, amikor bekapcsolta a fűrészt és elkezdte aprítani a fát. Igaz, hogy nem tudhatta, hogy 20 méter múlva lekanyarodunk, de ha mondjuk megvárja, amíg 10 lépéssel arrébb megyünk, akkor se késik el sehonnan. Örültem, hogy a fiam elalvás után már mélyen szokott szunyálni, mert egyébként felszínes alvó és minden neszre megébred. (Most meg épp oltás után mentünk hazafelé.)

És itt nem arról van szó, hogy világvége van, ha esetleg felébredt volna (bár tutira sírt volna, mert ha nem alszik eleget, akkor ez van). És nem is szóltam a férfinak se, meg magamban se dühöngtem. Csak egyszerűen semmiből se tartott volna várnia egy kicsit, ha egyáltalán eszébe jut. De sajnos tipikus, hogy ennyire nem figyelünk a környezetünkre és egymásra.

De említhetném azt is, hogy vannak, akik rendszeresen a babakocsi mellett húzatják az autót, motort. Mások meg akkor se mennének arrébb egy lépést se, ha épp előttük bénázom a megpakolt, gyerekestül 25 kilós babakocsival, mert szerintük ezzel biztosan könnyű szlalomozni... pedig nem.

Szóval nemcsak a gyerekes szülők tudnak "bunkók" lenni, ez ugyanúgy elmondható a másik oldalról is.

Nézd, mielőtt gyereket szültél, éltél ebben a világban. Tudtad, hogy az emberek milyenek. Nem hihetted, hogy a világot érdekelni fogja, hogy gyereked született.

Tudom, hogy a villamoson az öregek 3 megállóval azelőtt beállnak az ajtó elé, hogy leszállnának; hogy a srácok a sulitáskát nem veszik le, és nem látják, kit löknek meg, ha forognak; még egyetlen biciklist sem láttam leszállni a bicikliről a zebrán, és egy se csöngetett soha rám, de már vagy száz majdnem elütött; nyáron a füvet akkor nyírják, amikor sokáig tudnék aludni, és ha holnap elmegyek ajándékokat venni, húszan biztos nekem fognak jönni.

Ez a világ. Ha most szülnék egy gyereket, tudnám, hogy ez lenne akkor is, és semmi nem változna. De nem is várnám el, és őszintén szólva nem is tartanám fair-nek, hogy az én kényelmemért semmi nem változik, egy babáért meg igen.

Ez nem elvárás a részemről, egyszerűen csak szomorú vagyok, hogy ennyire tapintatlanok egyes emberek.

Nyilván én se vagyok tökéletes és nem is vágyom tökéletes világra, de én a magam részéről azért odafigyelek másokra is. Jobb hely lenne a világ, ha ezt mindenki elmondhatná magáról.

Egyébként pedig nem magammal szemben zavar az ilyesmi, hanem inkább a gyerekem miatt. Nekem az a dolgom, hogy óvjam őt, de én már csak olyan idealista vagyok, hogy úgy gondolom, valahol minden felnőttnek óvnia kéne a gyerekeket. Akár van sajátom, akár nincs, felelősséggel tartozom a következő generációért, mert "ők viszik tovább a fajt". Jó, ez így hülyén hangzik:), de akkor is igaz.

Én se azt várom, hogy mindenki hajbókoljon, mert én bezzeg vállaltam a gyereket, hanem csak annyit, hogy vegyék ezt észre és tartsák ezt tiszteletben. De legalábbis ne nehezítsék meg tudatosan, szándékosan a dolgomat.

De lehet, hogy tényleg idealista vagyok.

A felettes én elnyomja az ösztön ént, Freud után szabadon.

Még jó, így nem kell a nem-gyerekeseknek lerugdalniuk a járdáról a gyerekeseket, vagy fordítva. :)

Senkinek nem kötelessége odafigyelni egy idegen gyerekre. Ez még nem jelenti azt, hogy olyan tesznek amitől "nem él tovább a faj" (bár teszem hozzá, hogy túlnépesedés van, én inkább a bolygót félteném a még több embertől...) vagyis nem ártanak neki. A szülők sem nagyon figyelnek oda másokra. Sőt az is kiderül (elég sok ilyen kérdés és komment van itt is), hogy kb utálják mások gyerekét, csak a sajátjuk a jó. De persze ha egy gyerektelen utálja a gyerekeket, akkor mennek prédikálni. Álszentség. És ha mi szólunk, hogy a gyerek zajong akkor bezzeg az a válasz, hogy hát mit csináljon? Gyerek, nem tehet róla...

A másik meg az, hogy attól mert látsz valamit, még nem jelenti azt, hogy tényleg látod. Az ember, azt az információt ami nem tartozik hozzá, sokszor egyszerűen csak törli. Hiába látja, hogy ott egy gyerek, egyszerűen nem kapcsolódik össze azzal, hogy neki most csöndben kéne lennie, mert neki mondjuk nincs gyereke, mert az ő életében ennek a lépésnek nincs értelme. Nem biztos, hogy gonoszságból csinálják. Rajtam pl anyukám folyton számonkér olyan dolgokat amiket naponta látok, de mivel semmi közöm hozzájuk, egyszerűen kitörlöm őket. Ő meg meg van győződve róla, hogy hazudok, pedig halálosan komolyan nem tudom miről beszél. Plusz ha mindig tekintettel lennénk másokra, akkor kb sosem tudnánk élni. Lehet, hogyha te elmentél, jön egy másik anyuka, vagy a szomszéd éjszaka dolgozik és pihenni akar, a másik beteg stb. Ha mindent figyeleme venne, sosem készülne el az aprítással. Mit szóljanak mondjuk azok akik az én utcámban laknak és gyereket szülnek? Mi a vonatállomáson lakunk szó szerint. Senki nem fogja leállítani őket csak mert a kisgyerek alszik. A világ sem áll csak, mert gyerekek vannak. Tetszik vagy nem, nekik kell beilleszkedni.