Felnevelnéd a gyermeked, kisbabád ha tudnád, hogy képtelen lesz az önálló életre? Vagy örökbe adnád?

Minden este úgy aludnék el, hogy a gyerekemet az intézetbe verik, megalázzák hát én meg így nem tudnánk élni.

Adott helyzetbe kell mérlegelni ez előre nem lehet eldönteni.

Olvastam mar 1-2 tortenetet,ahol valaha az anyuka is ugy gondolta, hogy jobb az ilyen gyerekeknek specialis intezetben(persze latogatna).Aztan jott a baj, mert beteg gyereke szuletett,mar evek ota o gondozza a nap 24 orajaban,mert nincs szive beadni. Szoval amikor benne vagyunk egy adott helyzetben,maskepp gondolkodunk , mint kivulallokent.

Es meg egy dolog,mindenkinek meg lehet a sajat velemenye barmirol, de 10 es valaszolo te egy semmitero,szerencsetlen vagy azok utan, hogy "szobanovenynek" titulalsz egy sulyosan beteg gyermeket. Es vannak hozzad hasonloak, nem egyszer olvastam mar ezt a kifejezest es mindig melysegesen felhaborit!!!

Csak ne tudd meg soha,hogy milyen mikor van egy ilyen "szobanovenyed"...valoszinuleg akkor talalnal Rajuk egy szebb kifejezest is!

"Ez az adott pillanatban már nem kérdés számomra. Akár megéri, akár nem, ezt kaptam, és nem adnám örökbe, ugyanúgy, mint az egészségeset. Ezért gondolom azt, hogy a fenti kompromisszum az önfeláldozás és a gyerek odaadása közt a legvállalhatóbb alternatíva."

Reagálok, mert azt írtad, nem érted. Ezt arra a kérdésfelvetésedre írtam, hogy "megéri-e az energiánkat rááldozni"...

Ha már megszületett, akkor ez számomra nem merülhet fel, mert teljesen mindegy, megéri-e és teljesen mindegy, visszakapom-e tőle azt a gondoskodást. Megszületett, itt van, és a második válaszomban kifejtett lehetőséget tartom az egyenes útnak, ami az én életem sem teszi végérvényesen tönkre, és ő is megkapja, amit lehet.

Örökbeadni, kvázi "megszabadulni tőle" - na ez szerintem megfutamodás. Ha a sors azt hozta, hogy született egy ilyen gyermek, akkor nem bújnék ki a felelősség alól. Ahogy az egészségeset is csak kivételes esetben adnám örökbe, ha valóban olyan kilátástalan lenne az életem, hogy nem akarnám magammal rántani pl. az éhhalálba. De ez nem a gyerek betegségén vagy egészségén múlik.

Így érthetőbb?

Más kérdés, hogy továbbgondolva az sem mindegy, van-e másik gyerek. Egy ismerősömék a súlyos értelmi fogyatékos gyermeket azért adták végül intézetbe, nagyon is nehezen és fájdalmasan, de az egészséges, önellátó, okos második gyerekre nem maradt semmi energia. És nem akarták az ő fejlődését, lehetőségeit beáldozni a betegért, akiből - bármilyen kegyetlen is kimondani, de sose lesz semmi.