Tényleg nagyon régimódi vagyok? Részletek lenn!

A barátnőmnek is öt gyereke van. Mindegyik zenél, sportol, táncol, jól tanul. Kis korukban a gyerek-foglakozásról az uszodába, onnan az unokatestvér találkozóra, onnan az otthoni nemezelésre, onnan hittanra jártak. Mindig volt náluk még 2-3 rokon vagy barát gyerek.

Ez a lány megvalósította önmagát és sikeres volt, mint anya és mint feleség is.Remek férje, és annak nagy hagyományokkal rendelkező polgári családja van.

E mellett komolyan jógázik, kicsit tanított is, mindig volt ideje(heti30ing kivasalása mellett) kézművességra, művelődésre.És ha beugrottunk, csak úgy összedobott közben egy sütit 20 perc alatt.

Ja, és persze, mindig egészségesen éltek, gyógynövényeket gyűjtöttek, táborozni, síelni, kajakozni jártak.

A mellett a kicsi szívbetegen született, műtötték, orvoshoz hordták.

Eltemettek egy mamát, egy testvért.

Most két gyerek már egyetemre jár, ő pedig katolikus fiataloknak tart párkeresési tréninget.

Én azt hiszem, ő sikeresnek tartja magát.

Mennyivel lett volna sikeresebb, ha nem megy férjhez mondjuk, és a diplomájával dolgozik?

Lehet, hogy középszerű maradt volna. Anyának kiváló, és most ennyi tapasztalattal tréningvezetőnek is.

Tartsd magad a terveidhez!

Hamarosan meg fogsz ismerkedni olyanokkal is, akik nagyra tartanak ezért.

Nagyon meglepődtem - és el is szomorodtam - hogy milyen kevéssé népszerű, ez az általam nagyon is nemesnek látott életterv!

Én írtam az előző hozzászólást! Küldenél nekem egy privát e-mailt?

huuuuu ez most megrázott.

Nem olvastam végig a hozzászólásokat.Bocsi.

Kedves Kérdező.

Egyetemista (nappali),egyéni vállalkozó(rendezvényszervező),menyasszony vagyok.A vőlegényem egyetemista(nappali),egyéni vállalkozó....

És bármilyen hihetetlen mosok, főzök,takarítok,gondoskodom a vőlegényemről,van időm a szüleimre,három keresztgyerekemre akikre nap mint nap vigyázok.Ha valaki én elmondhatom hogy 24 óra rövid.Mégis mindenre van időm.Ja kifelejtettem,hogy modellkedem(hobbiból).És Sex és New Yorkon nőttem fel.Mégis a családomon kívül a vőlegényemet tisztelem a legjobban.Számomra ő a férfi akivel igen végig akarom élni az életemet.Eszembe nincs megcsalni stb.De számtalanszor fut át az agyamon ha én szülnék neki gyereket és valami lenne vele mit tennék.Én annyival lennék előrébb mint te,hogy lenne miből ennem adni nekik és lennének barátaim mert nem egy nagyképű magának való munkakerülő,otthonülő vagyok.Aki amerikai kertvárosi nagyképű nőt játszik és ha szarba lenne mindenki csak pusmogna hogy na most mi lesz.

Hiába tudod hogy nem hagyna sz@arba téged.Honnan tudod hogy 5 év múlva nem találnak egy rosszindulatú daganatot vagy akármit.Esetleg szörnyethal egy balesetben és neked még a munkád se lesz hogy belefeledkezz.Otthon kotyolsz a gyerekekkel és bele fogsz őrülni.A generációk óta tartó jólétről meg annyit....Szabó MAgda :régimódi történet.Regénybe ,filmbe .....érdemes belekukkantani.

Az a véleményem, hogy mindenféleképpen legyen alternatívád, jövőképed arra a helyzetre is, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy most tervezed. Ismerek olyan jómódú házaspárt, ahol a feleség viszonylag keveset dolgozik, az átlaghoz képest jóval több időt tud szentelni a férjére, a gyerekeire, de folyamatosan képezi magát, új szakmákat tanul a diplomája mellé és ami még nagyobb biztonságot ad, teremtettek olyan passzív jövedelmet, ami egy esetleges betegség, tragédia, de még válás esetén is megoldást tud adni az anyagi problémákra. Valóban nem lehet tudni, mit hoz a jövő, de sok mindenre fel lehet készülni. Léteznek olyan emberek, akiknek pl több lakása van bérbe adva, vagy esetleg komolyabb irodaháza, üzeme után kap havi sok millás bérleti díjat, vagy olyan saját cégeik vannak, ahol tőle függetlenül is megy a munka, vagy sok millás befektetése van. Ugye nem kell megmagyarázni, mennyivel könnyebb megvalósítani egy ilyen háttérrel a Te jövőképedet, csak hát tudomásul kell venni, hogy ezért 100 emberből 99 irigykedni fog rád és utálkozni fognak, mert kilógsz a sorból.

Kicsit vicces, mikor itt egy rakás ember megkérdezi, mit tennél, ha a férjed elhagyna, de szinte azonnal felháborodnak, ha megválaszolod és közlik veled, pénzéhes vagy. Nem tudják elhinni, elképzelni hogy valóban léteznek olyan megoldások, amivel biztonságban felnevelheted a gyerekeidet akár apa nélkül is, igaz, nem is átlagos ésszel kell hozzá gondolkozni, cselekedni.

Vannak olyan apák, akik felelősségteljesek, gondoskodók ugyanúgy, mint a normális anyák és nem hagyják magukra az ex feleségüket és a gyerekeiket, tehát ebben is igazad van, nem törvényszerű, hogy az apa valaha hátat fordít és magára hagy titeket, ha esetleg külön válnátok. Szerencsére több férfit is ismerek, akik semmiért, senkiért nem dobnák el a gyerekeiket, sőt még az exeket is támogatják, mert tudják, ahhoz, hogy felnevelődjenek a gyerekeik, az anyának is talpon kell maradnia. Tudom, ez a felfogás elég ritka a férfiaknál, mégis joggal bízhatsz benne, hogy a Te párod ilyen, ha Ő mindig is megbízható, becsületes, gondoskodó, szorgalmas, család centrikus volt, akkor nagy valószínűséggel később is az marad. Arra viszont tényleg nincs garancia, hogy együtt fogjátok leélni az életeteket még akkor sem, ha ezt most elképzelhetetlennek tartjátok a pároddal. Nézd, ha egy átlagos férjjel, közepes anyagi háttérrel, mindketten iskolázatlanul fognátok ebbe bele, felelőtlenségnek tartanék egy ilyen döntést, de ha valóban tesztek érte, hogy megteremtsétek a biztonságos feltételeket ehhez, akkor akár jó döntés is lehet.

Sokan hogy letámadtak??!!! Miért? Mindig azt írják, hogy elfogadni, elfogadni. Akkor ezt miért nem akarják elfogadni? Igen is szép életed lesz így, majd meglátod, és lehet, hogy eljön az idő, mikor azt fogod mondani, na, most,most elmennék dolgozni, és hasznosíthatod a diplomádat! Szülj csak sok gyerekeket, neveld őket szépen türelemmel, és ne hallgass erre a sok sok elferdült mai fiatal lányra, mert ők sem tehetnek róla, hogy ilyenek, teljesen kifordult a világ, csak sodródnak ezzel a nagy modern felfogással, aztán majd kapkodnak mikor már majdnem kifutnak az időből.

Én már nem vagyok olyan fiatal (40 éves), de otthon voltam több mint 10 évet a gyermekeimmel. Sosem voltam ideges, türelmetlen, mindig meleg étel várta őket, és minden egyes fontos ünnepély, kirándulás, szülői, fogadó óra, stb. ott tudtam lenni. SZombat, vasárnapra nem volt semmi házimunkám és csak a családé voltam. Aztán, megnőttek, és láttam, hogy már mást kell tennem. Elérkezett, hogy dolgozni szerettem volna és elmentem, de akkor a gyerekeimnek már nem volt rám olyan nagy szükségük, mert nagyok lettek és önállóak. Most már 9 éve dolgozom (ugyan ott). És nagyon szeretem a munkámat, kollégáimat. Semmivel sem vagyok kevesebb, mint az aki dolgozott a gyerekek mellett. Akkor a gyerekeim minden másnál fontosabbak voltak, és merem állítani, nagyon meglátszik a nevelésükön. Mindkettő kiváló emberke lett, egyik már nagykorú. És ezt nemcsak én mondom, az anyjuk, hanem úton, útfélen ezt kapom vissza, és biztos vagyok benne, hogy az első 10 év ameddig velük voltam egészében nagyon közrejátszik ebben.

Tehát fel a fejjel, csinálj csak ami neked jól esik ne hallgass másokra. És mi az, hogy függsz valakitől??? Hiszen a férjed, az ő családja, ő gyermekeit neveled majd, egy jó házasságban az ilyesmi szóba sem jöhet. Sosem mondta a férjem, hogy eltart, vagy bármi, ilyesmi erre utalót, elfogadta, hogy akkor a gyerekeink a legfontosabbak.

Remélem szép életed lesz, szurkolok Neked!!!!

Nem olvastam végig az összes kommentet, de leírom az én példámat.

22 éves nő vagyok, párom 12 évvel idősebb, 3 éve vagyunk házasok, másfél éves a fiunk. Normális családban nőttem fel, testvér nélkül, boldog és kiegyensúlyozott gyerekkorom volt. 17 évesen ismertem meg a férjem, és döbbenetes összhang van közöttünk. a legjobb barátom lett, majd a szerelmem, szeretőm, párom, vőlegényem. Őszintén szólva nem így terveztem, tök átlagos egyetemista akartam lenni, 4-5 év kolesz, diploma, esetleg külföld, aztán karrier, és a családalapítás valahol a legutolsók között volt a fejemben.

Közben leérettségiztem, odaköltöztem a páromhoz, egyetemre mentem....sajnos rosszul választottam. Lett volna lehetőségem az elején még, más szakra menni, de nem éltem vele, mert bizonytalan voltam és nem hagytam senkit beleszólni, mit tanuljak. 2 évig nyomtam azo a szakon, amit szívből megutáltam, és otthagytam. Illetve eldöntöttem: most szeretnék babát. sokáig győzködtem a férjem, aki már nagyon szerette volna megtapasztalni, milyen apának lenni, de a kis lakás, a sulim és egyéb szokásos kifogás miatt ragaszkodott hozzá, hogy átgondolt döntést hozzunk. 2 hónapot rágódtunk, és a baba mellett döntöttünk. Még jártam az egyetemre is, mert nem szeretek semmiből harc nélkül kiszállni. Magammal küzdöttem, az utálatommal, és próbáltam magam meggyőzni, hogy diplomávl többet érek. Mellette párhuzamosan 2 szakmát végeztem el, fizettem értük. Mire végleg otthagytam a sulit, már fél éves volt a babánk. Állítom, hogy soha semmilyen döntés nem volt ilyen jó hatással rám, ránk, az életünkre, mint az, hogy a "karrier" helyett magunkat választottam.

És most jön a DE: soha egy percig se akartam, hogy a férjem gürizzen helyettem is, mindig dolgozni akartam, de nem abban a szakmában, amit - sajnos rosszul - választottam. Inkább lesz kevesebb fizetésem, alacsonyabb egzisztenciám (nem diploma, csak szakvizsgák) de olyat tanulok és dolgozok, amihez kedvem és tehetségem van. De dolgozok mindenképp. Már nehezen bírok itthon ülni, imádom a vacakom, de tétlennek érzem magam, még úgy is, hogy a harmadik szakmámat csinálom. (jelenleg az állam pénzén, a gyes miatt, de azért nem lesz lelkiismeret-furdalásom) szóval úgy döntöttünk, bölcsöde és munkakeresés lesz. sosem dolgoztam még, tehát nehéz lesz. De tudom, hogy sikerül. Ez egy cél. Találni olyan munkát ami érdekes, kielégítő, hasznos, pénzt is hoz. Mellette nőnek, anyának lenni, családnak maradni. Hogy ketten érjünk el dolgokat, együtt. Mindketten végzünk (nagyjából ugyanannyi) teendőt itthon, beosztjuk. A manóval én vagyok többet, de mikor mindhárman itthon vagyunk, EGYÜTT vagyunk, így vagyunk egyenértékűek, boldogok.

A többiektől és az ismerőseidtől azért kaptál kritikát, mert nem akarsz dolgozni. A szüleid azért csalódottak, mert (hasonlóan az enyémekhez) mást vártak el tőled, a saját életüket, vagy éppen azt amit ők nem tudtak elérni, keresik benned. Te jobb vagy annál, mint hogy háztartási roboz legyél. csakhogy te ezt szeretnéd. Ha azt akarod, amit leírtál, csináld azt. Ne mások véleményéhez igazodj, hisz úgy élsz, ahogy akarsz, de azt próbáld megérteni, miért gondolkodnak így. Ha elkezded a választoott életet, és nem tetszik, hiányérzeted lesz, meg fogod tudni oldani, elmehetsz dolgozni. A döntés nem végleges, nem egy cellába sétálsz be, nem öngyilkos leszel, csak úgy döntesz, nem dolgozol. ami megmásítható.

Szerintem gyerekeket felelősen, szeretettel nevelni igen nagy munka és hasznos a társadalom számára, csak nem ismerik el. Igen nagy hiba. Szinte minden itt dől el: gyermekkorban, a szülői házban.

Anyám hatunkat nevelt fel HTB-ként, máig hálásak vagyunk érte, mikor 18 lettem, a legkisebb meg 4, akkor ment el újra dolgozni.