Változik valaha párom gyermekeivel a viszonyom? Megértik egyszer, hogy nem csak én vagyok a hibás, hanem az anyjuk?

osztom 59-es véleményét!

Egyébként miért nem a kérdésre válaszoltok, Ősfeleségek, ősanyák?

Bírom a nagy megértőket, mint itt is azt, aki leősanyázza, ősfeleségezi azokat, akik szerint fontos tisztességesnek lenni.

AZ érzelmek felett lehet és kell is tudni uralkodni. Mindig van az a pont, ahol lehet dönteni, hogy merre tovább. Persze kell hozzá nagyfokú érettség, és sok őszinteség magunkkal meg a párunkkal szemben.

És kedvelem még a nagy megértőket, főleg, ha velük történne ez, akko rmilyen megértők lennének.

Sokat foglalkoztat a téma mostanában, hogy hogyan tapossuk lábbal az értékeinket, és hogyan magyarázzuk el a kékről is hogy sárga, a feketéről, hogy fehér.

Tényleg annyira érthetetlen, hogy mikor rosszul lépünk, akkor a dolgok rosszul sülnek el? Nincs ebben semmi csodálatos. Akárhogy magyarázzuk, akárhogy mosdatjuk magunkat, a tetteinknek következményei vannak.

És másokat megérteni nem olyan bonyolult. Elég ha megkérdezzük magunktól: mi mit tettünk volna a másik helyében? Hogyan éreznénk?

Igen, a házasság, a kapcsolat egy szövetség. Megérdemli a küzdelmet, a fáradozást, és lehetnek hullámvölgyek. A lélek keselyűi azok, akik ilyenkor rárepülnek valamelyik félre.

Én olyan boldog vagyok, hogy ebben az országban, nagy többségében csak tisztességes, józan ésszel gondolkodó, példás minta anyák és apák, férjek és feleségek élnek, akik semmiben nem hagyják, hogy egyszer kétszer a szívük szerint cselekedjenek és ha úgy hozza a sors vétkezzenek és tévedjenek a maguk, vagy mások kárára. Csak ha mindenki olyan frankón tudja, hogy más mit szúrt el, akkor miért itt osztják az észt sokszor alpári módon.

Ha jól emlékszem a kérdező azt is leírta, hogy először csak barátok voltak, majd ez átalakult. 8 hónapja mondat el a férj otthon és a feleség, a szegény megcsalt feleség minden akadály nélkül belement a válásba, de rögtön ott is hagyta a gyerekeit az apára, aki először 4 hónapig egyedül nevelte a gyerekeket, majd csak utána költözött oda a barátnő. De ha jól értelmeztem a feleség az első 4 hónapban sem volt az a mintapéldány, és ennyi idős gyerekeknél elég idő, hogy átlássák, hogy az anyu elment elhagyott. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek magukat legalább annyira hibáztatják a történtek miatt, mint az anyjukat, az apjukat és az új nőt is, de mivel az egyetlen biztos pont az apjuk, így frusztrációjukat természetesen az idegenre, a betolakodóra vetítik ki. Én nem állok ki egyik fél mellett se, mert a nő egy családba mászott bele, a férj, se a feleségével, se a barátnőjével nem volt tisztességes, mert előbb le kellett volna zárnia a házasságát, és csak utána belekezdeni egy másik kapcsolatba, de a szemembe az anya a legnagyobb marha, mert nem küzdött a férjéért, nem állt a gyerekei mellett. Nem tudom elképzelni, hogy egy állítólagosan jó anya, hogyan tud annyira elfordulni a gyerekitől, hogy elhagyja őket. Én is elváltam, én is voltam depressziós, én is voltam annyira magam alatt, hogy napokig nem szóltam senkihez, de a gyerekeimet egy percig se tudtam elhagyni, elfelejteni, hanem belőlük merítettem erőt az újrakezdéshez. Én is haragudtam a harmadik félre, haragudtam a páromra, mert addig mintaházasságnak gondoltam a miénket, de most már több év után belátom, hogy nem is volt olyan jó, mert fel lehetett rúgni ezt a kapcsolatot, és a párom azóta is boldogan él a másik nővel és én is megtaláltam a számításomat nélküle is.

gy senki nem ítélheti el a másikat addig, amíg nem él velük és nem tudja, hogy valójában mi zajlott a négy fal között.

A kérdésre válaszolva, csak türelem, türelem és türelem. Próbálj valamivel a bizalmukba férkőzni. Állítsatok fel házi szabályokat, aminek első pontja, hogy te nem akarsz az anyukájuk lenne, de ők nem bánhatnak veled úgy, mint egy idegennel (hiszen egy fedél alatt éltek). Tarts ki a hisztik neked is szólnak, hogy valami nem jól működik és sajnos egy életkori sajátosság is, hiszem most kiskamaszok. Üljetek le 4-en és mindent beszéljetek meg, ha nem megy egy nap alatt (és nem fog menni), akkor üljetek többször, de csak akkor tudtok a dolgokon túllépni, ha megbeszélitek és együtt találtok megoldást. Olvass cikkeket, tanulmányokat a gyerekek életkorával kapcsolatban, a csonka családról, a mostoha szülő és gyerek kapcsolatáról, gyűjts tapasztalatot. Sok sikert és kitartást és tanulj az elődöd hibájából, hogy a párodnak ne kelljen még egyszer félrelépnie!

Kedves 18:44-es!

Minden szavaddal egyetértek. Manapság az a divat a világban, hogy azt nézik hülyének és lúzernek, aki tisztességes, és az a normális, aki a családja helyett csakis önmagára gondol. Ez az itteni történettől függetlenül így van; nézzétek meg, hány válás van, hány csonka család, hány szeretői viszony. És ez szomorú.

Ilyenkor eszembe jut, hogy tényleg ilyen sokszor hibáznak az emberek, és nem jó párt választanak ergo válások magas száma, vagy az embereknek semmit sem jelent a házasság a család szentsége. Én az utóbbira tippelek. Nem létezik, hogy minden második ember a nem megfelelő emberrel köti össze az életét. (Ugye a statisztikák szerint 50%-os a válási arány; és akkor még nem beszéltünk az élettársi kapcsolatokról.) Ha mégis, akkor az még szomorúbb. Tudni kellene mit vállal az ember, kivel alapít családot, de manapság ez nem divat.

Szegény "szerelmes" szeretők, ők csak szerelmesek? Hadd röhögjek már. Nem a levegőbe beszélek; voltam már szerelmes családos férfiba, így tudom, milyen érzés. Eszembe nem jutott volna kikezdeni vele, értésére adnom, hogy ez a helyzet. Sőt, olyan fokú bűntudatot éreztem, amilyet elképzelni sem tudtok, noha semmit nem csináltam. Ha ő kezdett volna ki velem, akkor meg elküldtem volna a búsba, ráadásul tutifix, hogy sosem tudtam volna megbízni benne. Viszont tény, hogy szerelmes voltam, ez azonban semmire sem jogosított volna fel.

Egész egyszerűen nem férne bele soha, semmilyen körülmények között, hogy családos férfival kezdjek. Mint látjátok, a szerelem sem. És nem, nem érzem magam szentnek, de magamat köpném arcon, ha belemásznék más családjába. Lehet, hogy gáznak tűnhetek egyesek szemében, de ez az értékrendem, és kész. Nem kezdünk családos férfiakkal/nőkkel és slussz. Ha valakinek fontos vagyok igazán, akkor szépen váljon el. Bár az sem jó, mert ne miattam váljon el senki, hanem mert tényleg komoly, megoldhatatlan gondok vannak.

A kérdésre válaszolva pedig: ne haragudj, hogy ezt mondom, de én remélem, hogy sosem lesz igazán bensőséges viszonyod a gyerekekkel. Persze lehet, hogy így lesz, akkor örülj. Én mindenesetre sosem tudtam volna jópofizni apám új barátnőjének, ha miatta elhagyja a családot. (Szerencsére nem volt ilyen.) Gyűlöltem volna teljes szívemből, és sosem bocsátottam volna meg. Még most sem tudnám megtenni, pedig már 31 éves vagyok. Mert igen, itt a legnagyobb gond nem feltétlenül a válás ténye maga, hanem hogy apa becsajozik, majd elhagyja a családot azért a kis cafkáért. Kívánom, hogy aki ezt megteszi, azzal ugyanúgy tegyék meg. Rögtön csöndben marad majd az illető.

Az anyuka viselkedését - őszintén megmondom - nem igazán értem, és tény, hogy én sosem tudnám megtenni. Az nagyon gáz, akármerről nézzük, akármi az oka. De ez egy dolog. Talán meg kellene tudni, mi van ez mögött. A párod nem tud semmit? Nem beszélt erről a volt feleségével? Persze az nem menti fel a tettének súlya alól.

Végszónak: ha pedig velem történne ez meg, és engem hagynának el két gyerekkel? Akkor is ez lenne a véleményem. Bár én tuti foggal-körömmel harcolnék a férjemért; már ha lenne még értelme.

Lehet, hogy maradinak tűnök, de számomra a család szent, és nem kezdek családos férfival és pont.

4 hónap? Akkor mit vársz?

A családjuk 9-7 évig megvolt. Te borítottad az egészet.

A 4 hónap kevés. Sokkal több idő kell.

(én is elvált szülők gyereke vagyok és majd 4 éven reménykedtem hogy apu anyu ismét összejön, csak átmeneti állapot ami van, még akkor is amikor apu felesége oltár elé állt.)

Szóval ehhez nem hónapok kellenek, hanem évek.

68. Sajnos de, ők a hibásak, mert a sok beszűkült ember, aki szerint mindenki tisztességes és becsületes, csak a Kérdező nem, mert hajlott valahova, ahol szeretetet kapott.

Az anyuka megérhető, mindegy, hogy lesz.arja a 2 gyerekét és mindegy, hogy még látogatni se akarja őket. Az is mindegy, hogy az apa továbbra is tisztességesen neveli őket, akkor is ő a rossz.

Egyszerűen hihetetlenek ezek a megkeseredett feleségek, akik szintén rettegnek attól, hogy ez náluk is megismétlődik, ezért ócsárolják a Kérdezőt!